2007.11.30 - All About Love - LOVE ACTUALLY

5 perc Angol online magazin

2007.november 30.

 

Szia  !

Ma a héten utoljára foglalkozunk a szerelemmel, és ehhez a LOVE ACTUALLY, azaz az Igazából szerelem című filmet választottam segítségül. Ebből a moziból fogunk megnézni két jelenetet.

Remélem ezen a héten is sikerült tanulnod egy-két hasznos dolgot. Ahogy már tegnap is említettem, elkészült az 5 perc Angol  Kezdőknek és Újrakezdőkenk könyvünk utánnyomása, és ismét lehet rendelni. Bővebb info itt:

http://www.5percangol.hu/1/20071129.htm

Végül szeretnék meg egy fontos információt mondani: egyik "legrégebbi" és legkedveltebb tanárunk, Király Viktor indult a Magyar Televízió Társulat című produkciójában, és már igen előkelő helyre jutott. Ha van kedved, segíts te is, hogy Vik bejuthasson a döntőbe. Szurkoljunk neki együtt! Itt tudsz rá szavazni:

http://www.tarsulat.hu/index.php?option=com_content&task=blogcategory&id=1&Itemid=38#

Szép hétvégét kívánok, és persze jó tanulást!

Üdv,
Nóri

PS:
A keddi leckében volt egy elütés, bocsi! 
unrequited love - viszonzatlan szerelem (én véletlenül unrequired-et írtam:)

Mai Lecke

ALL ABOUT LOVE 3.

LOVE ACTUALLY

Nézzünk meg először egy jelenetet a filmből, amelyre azt mondják, hogy ez a filmtörténet legromantikusabb szerelmi vallomása (háttérinfo: a lány a legjobb barátja felesége:-) :

 



Lássuk, hogy mi állt a papírokon:
With any luck by next year, I'll be going our with one of these girls. But for now let me say, without hope or agenda, just because it"s Christmas (and at Christmas you tell the truth), to me you are perfect. And my wasted heart will love you until you look like this. Merry Christmas.
 

luck szerencse
to go out with ... randizni vkivel
let me say hagy mondjam el, hogy ...
hope remény
agenda napirendi pont
to tell the truth igazat mondani
my wasted heart elveszett szívem

És akkor nézzük a film főcímdalának eredeti változatát:

WET WET WET: LOVE IS ALL AROUND

 

I feel it in my fingers
I feel it in my toes
Love is all around me
And so the feeling grows
Its written on the wind
Its everywhere I go, oh yes it is
So if you really love me
Come on and let it show
You know I love you, I always will
My minds made up by the
Way that I feel
Theres no beginning,
Therell be no end
cause on my love you can depend
I see your face before me
As I lay on my bed
I kinda get to thinking
Of all the things you said, oh yes I did
You gave your promise to me and i
Gave mine to you
I need someone beside me
In everything I do, oh yes I do
You know I love you, I always will,
My minds made up by the
Way that I feel
Theres no beginning,
Therell be no end
cause on my love you can depend
Got to keep it moving
Oh its written in the wind
Oh everywhere I go, yeah, oh well
So if you really love me, love me, love me
Come on and let it show
Come on and let it show
Come on and let it
Come on and let it (come and let it show, baby)
Come on, come on, come on let it show baby
Come on and let it show
Come on and let it show, baby
Come on and let it show

By bit (bit by bit, bit by bit)....

 


... és a filmes karácsonyi változatot:

BILLY MACK: LOVE IS ALL AROUND



I feel it in my fingers,
I feel it in my toes,
Christmas is all around me,
and so the feeling grows

It's written in the wind,
It's everywhere I go,
So if you really love Christmas,
C'mon and let it snow?

You know I love Christmas
I always will
My mind's made up
The way that I feel
There's no beginning
There'll be no end
Cuz on Christmas,
You can depend

You gave your presents to me
And I gave mine to you
I need Santa beside me
In everything I do

You know I love Christmas
I always will
My mind's made up
The way that I feel
There's no beginning
There'll be no end
Cuz on Christmas,
You can depend

Cuz on Christmas,
You can depend

It's written on the wind
It's everywhere I go
So if you really love me
C'mon and let it snow?
C'mon and let it snow?
So if you really love
C'mon and let it
If you really love me
C'mon and let it
Now if you really love me
C'mon and let it snow?

finger ujj
toe lábujj
to grow növekszik
on the wind a szélben
to let sth show kimutatni
mind ész
beginning kezdet
to depend on sth függ vmitől
to lay on the bed fekszik az ágyon
to give a promise to sb megígér vmit vkinek
beside sb vki mellett

 

HIRDETÉS - AJÁNLOTT NYELVISKOLA

Millennium Idegennyelvi Központ
1064 Budapest, Vörösmarty utca 45.
(Vörösmarty - Aradi sarok)
Telefon: 06-1-353-4209, 06-70-452-0474
 

C 2003-2007 | 5perc Csoport Kft. - Minden jog fenntartva

Amennyiben a későbbiekben nem kívánsz tőlünk további információt kapni, akkor csak egyszerűen kattints az alábbi hivatkozásra, és ezzel kijelentkezhetsz a listánkról.
Kérlek, vegyetek le a listátokról

Nehézségi szint:



Megosztás
Hozzászólások
Szólj hozzá a leckéhez!
Szólj hozzá!

Írd be a képen látható kódot

Kérdés küldése

Hozzászólások

Szia! Csak példányszámbeli különbség van a két csomag között. Minden hanganyag elérhető minden eddig megjelent számhoz. Üdv, Nóri …

Nóri | 2012 05 22 - 14:52
MÁSFÉL ÉVAD - 18 szám - 2010/2012

Szia! Érdeklődnék, hogy a 1.5 és 2.0 verzió között a 6 szám különbségen kívü van-e valami eltérés? Uaugy …

a.berni | 2012 05 22 - 10:18
MÁSFÉL ÉVAD - 18 szám - 2010/2012
Kedves Nóri!hogy kell megcsinálni a zenés feladatot?
pontén | 2012 05 21 - 18:48
Listening to music
Szia Nóri! Nagyon tetszik a mai lecke. Imádom az ABBA számait. Én nemrég az I have a dream …
Pisti | 2012 05 21 - 11:19
Abba - Thank you for the music - Karaoke
Kedves Johanna, hamarosan megoldódik ez a probléma is:) Nóri
Nóri | 2012 05 17 - 21:56
Trees in English
Nagyon tetszenek a tananyagok!!! Nagy problémám, hogy legtöbbször csak iPad van kéznél, és nem tudom elolvasni az oldalt. …
Johanna | 2012 05 17 - 21:50
Trees in English
és a 12 es tétel is kimaradt://
Szandra | 2012 05 17 - 19:32
Angol ECL B2 középfok tételek (javított)
Tök jóók a tételeid!! tetszik! de nekem hiányoznak az elsők>< :$ Azért tudnál nekem segíteni hogy kb mikről …
Szandra | 2012 05 17 - 19:18
Angol ECL B2 középfok tételek (javított)
Köszönöm a napi tananyagokat , nagyon jók. Hihetetlenül jól jönnek.. naponta tanulhatok meg tíz vagy annál több új …
Abby | 2012 05 17 - 15:11
Trees in English
Szia! Az oldal nagyon hasznos, rengeteg pénzt és időt spórolsz meg nekem, hogy így itthonról, tanfolyam nélkül is …
Remélem észrevette mindenki, hogy ki lett javítva az elütés ... Köszi az észrevételt! Nóri
Nóri | 2012 05 16 - 21:45
Flowers in English
Remélem észrevette mindenki,hogy a sunflower-ből kimaradt az n betű :)
Adri | 2012 05 16 - 17:38
Flowers in English
Szia Nóri! Nagyon jók a CD-k, de sajnos túl gyorsak és nem lehet érteni a szövegkiejtést. Kezdő tanulóknak, …
Nagyon tetszett így könnyebb megtanulni is!:)
Kis Orsolya | 2012 05 16 - 13:21
Flowers in English
Valóban jópofa!
Joe | 2012 05 16 - 07:30
Flowers in English
Szia! Ez nekem is nagyon tetszett, én is remélem, hogy lesz még ilyen. :)
just me (: | 2012 05 15 - 19:50
Flowers in English
I liked it. Thanks, Nóri! (There is a spelling mistake on the picture at the word sunflower.)
Andrea | 2012 05 15 - 17:18
Flowers in English
Kedves Nóri! Nagyon tetszett a lecke,szépek a virágok és jó volt hallani is :-) Csodás napot kívánok!
Tímea | 2012 05 15 - 15:44
Flowers in English
Nagyon tetszett ez a tanulási mód!!! Remélem lesz még ilyen! Köszönöm, hogy ma ezt kaptam tőled e-mailben. :) …
Szilvi | 2012 05 15 - 15:31
Flowers in English
Lulu! Mi abban a megtévesztő ha megkérdik melyik a srác bal keze? Az szemből is ugyanott van :) …
Joc | 2012 05 14 - 15:13
Basic Body/Tesrészek
Köszönöm,nagyon jó ez a lecke is,kicsit gyorsan mondja a szöveget és lemaradok benne,na de majd sokadjára meghallgatva követhetőbb …
Tünde | 2012 05 14 - 08:39
The history of gardening
Kedves Nóra! Eszméletlenül jó a magazin is és az anyagok is. További sok sikert kívánok! Ajánlom minden angolul …
Eva Csipkene Kocsis | 2012 05 12 - 11:03
2011 Szeptember - Audio letöltés egyben BRIT
Sziasztok! Érdeklődnék van már 5 perc német? Én a Szalai Nóra könyveinek segítségével megszereztem angolból az alapfokú nyelvizsgát …
erzso | 2012 05 08 - 13:13
5 Perc Német
Egész jó kis magyarázat. Csak egy apróság: A magyar nyelv helyes használata és ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy az …
DMCA.com