2009.12.01. - A kék hal, a sebészet és az SMS

2009.12.01. - A kék hal, a sebészet és az SMS

A héten mindenféle rövidítéssel fogunk foglalkozni, ezek közül számossal a mindennapok során is gyakran találkozhatunk. Ma az SMS üzenetekben használatos gyakori rövidítéseket nézzük meg.


5Perc Angol
online magazin

5Perc Angol.hu

Fórum


Letölthető anyagok
2009. december 01. Hírlevélarchívum

Szia!

Remélem kellemesen telt a hétvégéd. Nekünk igazán mozgalmas napjaink voltak.
Elfelejtettem mondani, hogy pár hete Némó halunk (akinek érkezéséről itt
olvashattál:

http://www.5percangol.hu/archivum/2008/815.html
) elpusztult. Artúr (egyik)
kedvenc meséje a Némó nyomában, ezért is lett Némó a hal. A mesében ugye a
fogorvos akváriumában lévő halak úgy próbálnak szökni, hogy a WC-be ugranak,
mert „ minden lefolyó a tengerbe vezet”. Hát ezt mi is eljátszottuk, Artúrral
együtt bedobtuk szegény Némót a WC-be, hogy a tengerbe juthasson, és
megtalálhassa apukáját… mégiscsak jobban jött ez így ki…

Vasárnap, hogy a Némó okozta űrt pótoljuk, elmentünk az állatkereskedésbe, és
Artúr választhatott egy halat. Ez úttal egy kéket sikerült, akit Szenillának
nevezett el, sőt közölte, hogy vigyázni fog rá, ő lesz az apukája. Olyan büszkén
vitte a zacskóban végig az áruházban, hogy mindenkinek mosolyt csalt az arcára.

Hétfőn aztán történt egy kis ijedelem is az életünkben. Délután mentem a
bölcsibe Artúrért, ahol azzal fogadtak, hogy nagyon többször is fájt a hasa,
majd szegény olyan nagyon el kezdett sírni, hogy el is szaladtunk a
doktornénihez, aki rögtön el is küldött minket a Bethesda kórház sebészeti
ügyeletére… Mondanom se kell, levert a víz, hogy vakbélgyulladás (angolul:
appendicitis, azaz „appendiszájtisz”: -) Szerencsére végül semmi nem lett a
dologból, egy kis hashajtó (angolul: laxative) segített a dolgon.

Na ennyit rólunk, most pedig tanuljunk! A héten mindenféle rövidítéssel fogunk
foglalkozni, ezek közül számossal a mindennapok során is gyakran találkozhatunk.
Ma az SMS üzenetekben használatos gyakori rövidítéseket nézzük meg.

Ne felejtsd, ma jelent meg az 5 Perc Angol Magazin decemberi száma, már kapható
az újságárusoknál!

Egy kis ízelítő:

http://www.5percangol.hu/magazin/88/1022.html


Üdv,

Nóri

 

MAI LECKE



How gr8 r u @ writing an
sms?


Hogyan írjunk SMS-t
angolul?


Ebben leckében az angol nyelvű SMS írás lesz a téma, és megtanulhatsz néhány nagyon gyakran használt SMS rövidítést is!

Nowadays we hardly find anyone without a cellphone.But we don´t just use our mobile to call someone, handies can also be used to write short messages, aka SMS-es. Here are some  abbreviations used in smses.If you text message a lot they can be useful to make message writing faster.

R
are

B be

2 to/two

U you

C see

4 for/four

B4 before

2U to you

L8 late

L8R later

GR8 great

H8 hate

NE any

NE1
anyone

NO1
no one

BCNU be
seeing you

THNQ
thank you

T2UL8R
talk to you
later

2DAY
today

2MORO
tomorrow

2NITE
tonight

WAN2 want
to

XLNT
excellent

ATB all
the best

RU CMNG
are you coming?

AFAIK as
far as I know

BHL8 be
home late

BIL
boss is
listening

CMi call
me

CUB L8R
call you back
later

911 call
me now

FYI for
your information

GUDLUK
Good Luck

IMTNG in
meeting

LDN
London

@ at

BTW by
the way

LOL laugh
out loud

AKA also
known as

ASAP as
soon as possible

IC I see

HAND
have a nice day

PLZ
please

PLZ4GVME
please forgive
me

RGDS
regards

CUL8R see
you later

WRU where
are you?

YR your

EZ easy

f2f face
to face

XOXOX
hugs and kisses

w/ with

w/o
without

w%d would

Y why

KERESD AZ
ÚJSÁGÁRUSOKNÁL

Magazinunk havonta jelenik meg 60 oldal terjedelemben, amelynek az első fele egy bulvár-életmód újságnak „álcázott” nyelvoktató magazin (ahol a tematikus cikkekhez – havi téma, recept, utazás, sport, egészség és fitness, tudomány és technológia, könyvajánló, sztárpletykák, divat, horoszkóp és rejtvény -tartozik feladat, hanganyag, videó, képe­s szótár, szószedet, stb.), a másik felében pedig kidolgozott írásbeli és szóbeli tételeket, feladatokat, felkészítő anyagokat találsz nyelvvizsgára és érettségire.

A magazin végén Business English tananyagok, és egy szakértői rovat is található. Ráadásul a magazinhoz számos audió és videó anyag is tartozik.
További infó amagazinról: itt

©2003-2009 | 5perc
Csoport Kft.- Minden jog fenntartva

Amennyiben a
későbbiekben nem kívánsz tőlünk további információkat kapni, akkor csak
egyszerűen kattints az alábbi hivatkozásra, és ezzel kijelentkezhetsz a
listánkról.

Kattintson ide a leiratkozáshoz! 

Nehézségi szint:

újrakezdő


Megosztás
Hozzászólások

Kérdés küldése

Hozzászólások

Szia! Csak példányszámbeli különbség van a két csomag között. Minden hanganyag elérhető minden eddig megjelent számhoz. Üdv, Nóri …

Nóri | 2012 05 22 - 14:52
MÁSFÉL ÉVAD - 18 szám - 2010/2012

Szia! Érdeklődnék, hogy a 1.5 és 2.0 verzió között a 6 szám különbségen kívü van-e valami eltérés? Uaugy …

a.berni | 2012 05 22 - 10:18
MÁSFÉL ÉVAD - 18 szám - 2010/2012
Kedves Nóri!hogy kell megcsinálni a zenés feladatot?
pontén | 2012 05 21 - 18:48
Listening to music
Szia Nóri! Nagyon tetszik a mai lecke. Imádom az ABBA számait. Én nemrég az I have a dream …
Pisti | 2012 05 21 - 11:19
Abba - Thank you for the music - Karaoke
Kedves Johanna, hamarosan megoldódik ez a probléma is:) Nóri
Nóri | 2012 05 17 - 21:56
Trees in English
Nagyon tetszenek a tananyagok!!! Nagy problémám, hogy legtöbbször csak iPad van kéznél, és nem tudom elolvasni az oldalt. …
Johanna | 2012 05 17 - 21:50
Trees in English
és a 12 es tétel is kimaradt://
Szandra | 2012 05 17 - 19:32
Angol ECL B2 középfok tételek (javított)
Tök jóók a tételeid!! tetszik! de nekem hiányoznak az elsők>< :$ Azért tudnál nekem segíteni hogy kb mikről …
Szandra | 2012 05 17 - 19:18
Angol ECL B2 középfok tételek (javított)
Köszönöm a napi tananyagokat , nagyon jók. Hihetetlenül jól jönnek.. naponta tanulhatok meg tíz vagy annál több új …
Abby | 2012 05 17 - 15:11
Trees in English
Szia! Az oldal nagyon hasznos, rengeteg pénzt és időt spórolsz meg nekem, hogy így itthonról, tanfolyam nélkül is …
Remélem észrevette mindenki, hogy ki lett javítva az elütés ... Köszi az észrevételt! Nóri
Nóri | 2012 05 16 - 21:45
Flowers in English
Remélem észrevette mindenki,hogy a sunflower-ből kimaradt az n betű :)
Adri | 2012 05 16 - 17:38
Flowers in English
Szia Nóri! Nagyon jók a CD-k, de sajnos túl gyorsak és nem lehet érteni a szövegkiejtést. Kezdő tanulóknak, …
Nagyon tetszett így könnyebb megtanulni is!:)
Kis Orsolya | 2012 05 16 - 13:21
Flowers in English
Valóban jópofa!
Joe | 2012 05 16 - 07:30
Flowers in English
Szia! Ez nekem is nagyon tetszett, én is remélem, hogy lesz még ilyen. :)
just me (: | 2012 05 15 - 19:50
Flowers in English
I liked it. Thanks, Nóri! (There is a spelling mistake on the picture at the word sunflower.)
Andrea | 2012 05 15 - 17:18
Flowers in English
Kedves Nóri! Nagyon tetszett a lecke,szépek a virágok és jó volt hallani is :-) Csodás napot kívánok!
Tímea | 2012 05 15 - 15:44
Flowers in English
Nagyon tetszett ez a tanulási mód!!! Remélem lesz még ilyen! Köszönöm, hogy ma ezt kaptam tőled e-mailben. :) …
Szilvi | 2012 05 15 - 15:31
Flowers in English
Lulu! Mi abban a megtévesztő ha megkérdik melyik a srác bal keze? Az szemből is ugyanott van :) …
Joc | 2012 05 14 - 15:13
Basic Body/Tesrészek
Köszönöm,nagyon jó ez a lecke is,kicsit gyorsan mondja a szöveget és lemaradok benne,na de majd sokadjára meghallgatva követhetőbb …
Tünde | 2012 05 14 - 08:39
The history of gardening
Kedves Nóra! Eszméletlenül jó a magazin is és az anyagok is. További sok sikert kívánok! Ajánlom minden angolul …
Eva Csipkene Kocsis | 2012 05 12 - 11:03
2011 Szeptember - Audio letöltés egyben BRIT
Sziasztok! Érdeklődnék van már 5 perc német? Én a Szalai Nóra könyveinek segítségével megszereztem angolból az alapfokú nyelvizsgát …
erzso | 2012 05 08 - 13:13
5 Perc Német
Egész jó kis magyarázat. Csak egy apróság: A magyar nyelv helyes használata és ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy az …
DMCA.com