2009.01.12. - Mit együnk reggelire?

2009.01.12. - Mit együnk reggelire?

Mára a reggelire fogyasztott ételek és italokról készítettem egy képes-hangos szószedetet, illetve egy rövidke újságcikket is elolvashatsz arról, hogy mi történik azokkal a gyerekekkel, akik nem reggeliznek.

 
 
5Perc Angol online magazin 5Perc Angol.hu Fórum LetElthetŐ anyagok
2009.január 12. Hírlevélarchívum

Szia!

Remélem kellemesen telt a hétvégéd! Mi elkezdtünk egy nagy feladaton dolgozni, és szinte megállás nélkül ezzel foglalkoztunk egész hétvégén. Menet közben egyszer majdnem feldobtam a talpam is:- ) Történ ugyanis, hogy éjjel fél 12-kor gondoltam, hogy iszom még egy habos koffeinmentes kávét – mivel éjjel 1-ig terveztem, hogy írok. Mindezzel semmi gond nem lett volna, ha nem koffeinesből készül a kávé. Erre persze már csak utólag derült fény: a nagy pohár mentes kávénak hitt italom kb. 6 espresso-nak felelt meg. Ennek megfelelően reggelig vergődtem az ágyban úgy, hogy egy pillanatra sem tudtam elaludni, a szívem majd kiugrott a helyéről, és fogytam három kilót:- )  Mindenesetre ezek után jól megkülönböztethető, eltérő színű dobozokba került a mentes és a rendes kávé...

A kávéról jutott eszembe, hogy a héten foglalkozhatnánk a reggelire fogyasztott ételekkel és italokkal, illetve ehhez kapcsolódóan nyelvtannal is.

Mára a reggelire fogyasztott ételek és italokról készítettem egy képes-hangos szószedetet, illetve egy rövidke újságcikket is elolvashatsz arról, hogy mi történik azokkal a gyerekekkel, akik nem reggeliznek.

Jó tanulást

üdv,
Nóri

MAI LECKE

Te mit szoktál reggelizni? El tudod mondani angolul? Az alábbi képes-hangos szószedetből megtanulhatod a reggelire fogyasztott ételek és italok nevét, illetve meghallgathatod ezeknek a helyes kiejtését is!

Ehhez kapcsolódóan kérlek, olvasd el azt is, hogy mit kell tudni a megszámlálható (COUNTABLE) és nem megszámlálható (UNCOUNTABLE) főnevekről!

Ezt itt találod:

http://www.5percangol.hu/archivum/2007/128.html

 

FELADAT INDÍTÁSA

 

'Fat kids' skip breakfast

KIDS who skip breakfast every day may be twice as likely to be obese, research has suggested.

Those who have a morning meal tend to eat less for lunch and are less likely to munch on high-calorie snacks.

A study of five-year-olds found the obese kids were around twice as likely to skip breakfast as those of normal weight.

The Millennium Cohort Study of 15,000 children also discovered those with jobless parents were nearly three times as likely to go without brekkie.

And one in five kids were either overweight or obese when they started school.

The Sun, 17 October 2008


 
to skip breakfast kihagyni a reggelit
to be likely to do sth vki hajlamos vmit csinálni
obese elhízott
research kutatás
to suggest sugall, javasol
to tend to do sth vmire hajlik (hogy csináljon)
to munch on sth majszol, nassol vmit
jobless munkanélküli
to discover felfed, felfedez
brekkie = breakfast (SLANG) reggeli szleng kifejezéssel
one in five kids minden ötödik gyerek (minden ötből 1)
overweight túlsúlyos


 



Megosztás
Hozzászólások
gaga x
gaga 2009. feb. 05.
köszi

Kérdés küldése

Hozzászólások

Szia! Csak példányszámbeli különbség van a két csomag között. Minden hanganyag elérhető minden eddig megjelent számhoz. Üdv, Nóri …

Nóri | 2012 05 22 - 14:52
MÁSFÉL ÉVAD - 18 szám - 2010/2012

Szia! Érdeklődnék, hogy a 1.5 és 2.0 verzió között a 6 szám különbségen kívü van-e valami eltérés? Uaugy …

a.berni | 2012 05 22 - 10:18
MÁSFÉL ÉVAD - 18 szám - 2010/2012
Kedves Nóri!hogy kell megcsinálni a zenés feladatot?
pontén | 2012 05 21 - 18:48
Listening to music
Szia Nóri! Nagyon tetszik a mai lecke. Imádom az ABBA számait. Én nemrég az I have a dream …
Pisti | 2012 05 21 - 11:19
Abba - Thank you for the music - Karaoke
Kedves Johanna, hamarosan megoldódik ez a probléma is:) Nóri
Nóri | 2012 05 17 - 21:56
Trees in English
Nagyon tetszenek a tananyagok!!! Nagy problémám, hogy legtöbbször csak iPad van kéznél, és nem tudom elolvasni az oldalt. …
Johanna | 2012 05 17 - 21:50
Trees in English
és a 12 es tétel is kimaradt://
Szandra | 2012 05 17 - 19:32
Angol ECL B2 középfok tételek (javított)
Tök jóók a tételeid!! tetszik! de nekem hiányoznak az elsők>< :$ Azért tudnál nekem segíteni hogy kb mikről …
Szandra | 2012 05 17 - 19:18
Angol ECL B2 középfok tételek (javított)
Köszönöm a napi tananyagokat , nagyon jók. Hihetetlenül jól jönnek.. naponta tanulhatok meg tíz vagy annál több új …
Abby | 2012 05 17 - 15:11
Trees in English
Szia! Az oldal nagyon hasznos, rengeteg pénzt és időt spórolsz meg nekem, hogy így itthonról, tanfolyam nélkül is …
Remélem észrevette mindenki, hogy ki lett javítva az elütés ... Köszi az észrevételt! Nóri
Nóri | 2012 05 16 - 21:45
Flowers in English
Remélem észrevette mindenki,hogy a sunflower-ből kimaradt az n betű :)
Adri | 2012 05 16 - 17:38
Flowers in English
Szia Nóri! Nagyon jók a CD-k, de sajnos túl gyorsak és nem lehet érteni a szövegkiejtést. Kezdő tanulóknak, …
Nagyon tetszett így könnyebb megtanulni is!:)
Kis Orsolya | 2012 05 16 - 13:21
Flowers in English
Valóban jópofa!
Joe | 2012 05 16 - 07:30
Flowers in English
Szia! Ez nekem is nagyon tetszett, én is remélem, hogy lesz még ilyen. :)
just me (: | 2012 05 15 - 19:50
Flowers in English
I liked it. Thanks, Nóri! (There is a spelling mistake on the picture at the word sunflower.)
Andrea | 2012 05 15 - 17:18
Flowers in English
Kedves Nóri! Nagyon tetszett a lecke,szépek a virágok és jó volt hallani is :-) Csodás napot kívánok!
Tímea | 2012 05 15 - 15:44
Flowers in English
Nagyon tetszett ez a tanulási mód!!! Remélem lesz még ilyen! Köszönöm, hogy ma ezt kaptam tőled e-mailben. :) …
Szilvi | 2012 05 15 - 15:31
Flowers in English
Lulu! Mi abban a megtévesztő ha megkérdik melyik a srác bal keze? Az szemből is ugyanott van :) …
Joc | 2012 05 14 - 15:13
Basic Body/Tesrészek
Köszönöm,nagyon jó ez a lecke is,kicsit gyorsan mondja a szöveget és lemaradok benne,na de majd sokadjára meghallgatva követhetőbb …
Tünde | 2012 05 14 - 08:39
The history of gardening
Kedves Nóra! Eszméletlenül jó a magazin is és az anyagok is. További sok sikert kívánok! Ajánlom minden angolul …
Eva Csipkene Kocsis | 2012 05 12 - 11:03
2011 Szeptember - Audio letöltés egyben BRIT
Sziasztok! Érdeklődnék van már 5 perc német? Én a Szalai Nóra könyveinek segítségével megszereztem angolból az alapfokú nyelvizsgát …
erzso | 2012 05 08 - 13:13
5 Perc Német
Egész jó kis magyarázat. Csak egy apróság: A magyar nyelv helyes használata és ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy az …
DMCA.com