2009.07.28. - BBQ és krumplileves

2009.07.28. - BBQ és krumplileves

Ma megnézzük, hogy hogyan tudjuk kiszámolni, hogy mennyi étel elegendő a vendégeknek, és még egy kis nyelvtan is el lesz rejtve a leckében. Kövesd figyelmesen a leckéket péntekig, mert a pénteki leckében lesz a héten előforduló összes idegen szó kiszótározva kiejtéssel együtt!


 
 
5Perc Angol online magazin 5Perc Angol.hu Fórum LetElthetŐ anyagok
2009.július 28. Hírlevélarchívum

Szia !

Remélem kellemesen telt a hétvégéd! Mi egy kicsit kirúgtunk a hámból pénteken, így a szombat és a vasárnap pihenéssel és láblógatással kelt. Szombaton este lementünk a falu éttermébe, hogy zsíros kenyeret együnk (megjegyzem miattunk került fel az étlapra 3 éve, mert állandóan azt kértünk, mint „elegáns előétel”, sajnos azonban most épp nem szerepelt a kínálatban:- ( így hát be kellett érnünk egy egészségesebb vacsorával.  Hétfőn megkérdeztem Artúrt, hogy mit enne vacsorára (most, hogy jövő héten 2 éves lesz, és már simán mondatokban beszélget, sokkal egyszerűbb megoldani a fogára való vacsora kérdését is:- ), mire ő közölte, hogy krumplilevest. Ezen jól meglepődtem, de teljesítettem a kívánságát, evett is két tányérral belőle!

És ha már ennyit beszéltem az ételekről, azt gondoltam, hogy a héten tanulhatnánk valami ételekkel kapcsolatosat, de nem csak olyan „simán”.  Végül arra jutottam, hogy a heti téma legyen a vendégség, és a kerti partik, hiszen ez szerintem elég aktuális téma így a nyár derekán.

Ma megnézzük, hogy hogyan tudjuk kiszámolni, hogy mennyi étel elegendő a vendégeknek, és még egy kis nyelvtan is el lesz rejtve a leckében. Kövesd figyelmesen a leckéket péntekig, mert a pénteki leckében lesz a héten előforduló összes idegen szó kiszótározva kiejtéssel együtt!


A leckék végére pedig a sütni-főzni szeretőknek teszek egy BBQ (barbeque) receptet is!  

Jó tanulást!

Üdv,
Nóri

 

MAI LECKE


LECKE INDÍTÁSA


CLASSIC CHEESBURGER

Serves 4

·       2 pounds ground beef, preferably chuck

·       2 teaspoons salt

·       1/4 teaspoon freshly ground black pepper

·       3 ounces cheddar or Monterey Jack cheese, sliced 1/4 inch thick

·       4 hamburger buns

·       2 tomatoes (12 ounces), sliced

·       8 leaves Bibb lettuce (1 small head)

·       1 small red onion, sliced

Directions

1.   Heat a grill or grill pan to medium high. Season meat with salt and pepper, mix very lightly, and shape into four patties. Grill hamburgers 4 to 6 minutes per side for rare and 9 to 11 minutes for well done. If making cheeseburgers, lay cheese slices on top of the hamburgers after they have been flipped.

2.   Serve immediately on buns (toasted, if desired), topped with tomatoes, lettuce, and onion slices.
 



 

chuck

marhatarja

freshly ground pepper

frissen őrölt bors

ground beef

darált marhahús

hamburger bun

hamburger zsömle

pan

serpenyő

patty

húspogácsa

preferably

inkább

rare

nyers

sliced

szeletelt

thick

vastag

to flip

megfordít, megforgat

to lay

fektet, rátesz

to season

fűszerez

to shape

formáz

well done

jól átsütött

 



Megosztás
Hozzászólások
Diácska x
Diácska 2009. dec. 13.
Az angol mértékenységek érdekelnének, hogy melyik mennyi, hogy kell átváltani õket, stb. Kérhetnék ilyen tananyagot?
Szólj hozzá a leckéhez!
Szólj hozzá!

Írd be a képen látható kódot

Kérdés küldése

Hozzászólások

Kedves Anna,

Köszönjük, hogy jelezted a hibát és már dolgozunk rajta. Remélhetőleg hamarosan újból elérhető lesz a letöltés. …

Szia!

Sajnos nem tudom letölteni a munkafüzetet, mert “500 internal server error” -t ír ki :( Máshonnan nem …

I like listening to similar music, but I did not understand where is the question?I would like get …
katabakacsi | 2012 02 09 - 16:49
Natasha Bedingfield: Wild Horses
Oké meghallgattam. És akkor most mi is a feladat? Ettől nem leszek okosabb angolból. Főleg, hogy kezdő vagyok..... …
Zsu | 2012 02 08 - 15:51
Jennifer Lopez: Let's Get Loud

Sziasztok!
Én a lányomnak szeretném letölteni az anyagot és a CD anyagát, meglepetésként névnapjára, mert most …

Nyesténé Marianna | 2012 02 08 - 10:24
1000 kérdés 1000 válasz - MP3 CD melléklettel
Szia Dini, néhány nap késéssel, de megérkeztek az amerikai hanganyagok is, és már fel is töltöttem őket. Jó …
Szia Nóri! Nem tudom, hogy csak én vagyok béna vagy tényleg nincs még fent a honlapon az amerikai …
Szia! Még annyit hozzátennék, hogy a kantár angolul bridle vagy bridon. A szakirodalom mindkettőt használja tapasztalataim szerint.
Jackpot | 2012 02 06 - 13:32
2012.02.06. - Lóhátra fel!
3. A ló fején lévő szerelék egységesen a kantár, ami angolul BRIDON, ha jól tudom. A reins, amit …
Jackpot | 2012 02 06 - 13:08
2012.02.06. - Lóhátra fel!
Szia Nóri! Örömmel vettem észre, hogy ma a lovakkal foglalkozol. Nagyon szeretek lovagolni, így az angol szavak is …
Jackpot | 2012 02 06 - 13:03
2012.02.06. - Lóhátra fel!
Sziasztok! nem tudnátok elküldeni ennek az anyagnak az írott változatát, mert nem nagyon értem a zene meg a …
László Georgina | 2012 02 06 - 12:26
Hungary, land of spas
Üdv! Bevallom nem vagyok egy zenerajongó. És eddig occkodtam az ilyen tananyagtól,de a kíváncsiság rá vett ma megszegtem …
Hkovacs janos | 2012 02 05 - 16:35
Lady Gaga ft. Beyoncé - Telephone
Köszi, itthoni netezés lesz. :)
Tombgirl | 2012 02 03 - 23:53
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
Többnyire ingyenesek a csatornák, mobilon pl az összes
Péter | 2012 02 03 - 23:49
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
A filmon.com ingyenes? Úgy emlékszem ebben a számban ajánljátok...
Tombgirl | 2012 02 03 - 23:44
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
én most készülök angol szóbelire amihez hozzátartozik hogy ismernem és tudnom kell használnom majdnem az összes igeidőt. nagy …
bubu(L) | 2012 02 03 - 12:38
2006.05.30 - PRESENT PERFECT SIMPLE TENSE
Kedves Nóri! A hanganyagban és a magyar szövegben is 3 halottról van szó, a címben pedig 13 szerepel. …
Kedves Nóri! Jobb volt, amikor a hanganyagok elején ill. végén volt egy kis zene. Egyrészt tetszett, másrész jobban …
Köszi ! Megvettem, megyünk síelni és a kocsiban fogom olvasni. Klári
Horváth Klára | 2012 02 02 - 17:21
MEGJELENT A MAGAZIN FEBRUÁRI SZÁMA!

Kedves Erika,

itt találod havi bontásban az összes hanganyagot:
http://www.5percangol.hu/5percangol_magazin

Jó tanulást,
Nóri

Nóri | 2012 02 02 - 15:53
MÁSODIK ÉVAD - 12 szám - 2010/2011

Kedves Nóri! Megvettem az első évadot egyben. Kérdésem az lenne, hogy hol tudnám egyben letölteni az audiókat. A …

Erika | 2012 02 02 - 15:39
MÁSODIK ÉVAD - 12 szám - 2010/2011
nagyon tetszik az oldal. :3
tomi | 2012 02 01 - 10:30
AT THE DOCTOR'S
Szia, itt tudod egyben letölteni az audiókat: http://www.5percangol.hu/cikkek/kategoriak/2012_februar Egyenként pedig a magazin menüpont alatt a 2012 február almenüben …
Nóri | 2012 01 30 - 15:45
2011 január - AUDIO LETÖLTÉS EGYBEN
Az 5Perc Angol Magazin 2011-es évfolyam számait a mai napon átvettem. Hogyan tudom letölteni a magazinokhoz tartozó hanganyagokat? …
Becze Emília | 2012 01 30 - 15:37
2011 január - AUDIO LETÖLTÉS EGYBEN
DMCA.com