2010.01.26 - Mit iszol?

2010.01.26 - Mit iszol?

Ma elsőként az eddig nem nagyon ismert Noisettes együttes Never Forget Me című dalát fogjuk meghallgatni, amihez tartozik egy kitöltős feladat és egy fordítás is.
















































5Perc Angol online magazin




5Perc Angol.hu



Fórum



Letölthető anyagok









2010 január 26.



Hírlevélarchívum



Szia!



Nagyon
köszönöm a sok levelet és jókívánságot, amit a
tegnapi fontos közleményre kaptam. Az 5 Perc
Angol-lal kapcsolatban nem lesz semmi változás
(mármint negatív irányban), sőt pontosan azért is
fejeztük be a nyelviskolát, hogy csak ezzel tudjunk
foglalkozni, és a napi leckék mellett, még több
kiadvánnyal tudjunk megjelenni (a magazin, az
újrakezdő és az igeidős könyv mellett).



A héten
egy kicsit könnyedebb témát választottam (hogy a sok
bosszúság mellett bulizzunk is egy kicsit:- ), és
olyan slágereket fogunk hallgatni (illetve dolgozni
a szövegeikkel), amelyek mostanában mennek a
rádiókban, tehát jó eséllyel nagyon sokan ismerik
őket, és a lecke után teli torokból tudják énekelni,
ha meghallják!



Ma
elsőként az eddig nem nagyon ismert Noisettes
együttes Never Forget Me című dalát fogjuk
meghallgatni, amihez tartozik egy kitöltős feladat
és egy fordítás is.




FONTOS: A magazin márciusi számának egy része
meglepetés lesz, a címlapon szerepelhet néhány
olvasó. Ha szeretnéd viszontlátni magad az újságban,
akkor küldj egy képet magadról a


nora.szalai@5percangol.hu

e-mail címre!




Üdv,

Nóri


 


MAI LECKE









NOISETTES: NEVER FORGET YOU





“Never Forget You" is the third single
released from the Noisettes' second studio
album Wild Young Hearts. Released on June
21, 2009, the single was produced and
written by the Noisettes themselves. It
followed their hit single "Don't Upset The
Rhythm (Go Baby Go)", and already charted at
#18 in the UK Singles Chart.






Töltsd ki a dalszöveget a hiányzó
szavakkal!








Videó Indítása






















sick





stage





message





mischievous





stripes





serious





double





borrowed





sweet





entertain





What you're drinkin'

Rum or whisky

Now don't you have a...

…………… with me

I'm sorry I'm a little late

I got your …………… by the away

I'm calling in ………….. today

So let's go out for old time sake



I'll never forget you

They say we'd never make it

My sweet joy, always remember me



We were ……………

And you're always wearing black

I was so ……………

You know my boyfriend's mummy's

really hard to …………..

I'm sorry I'm a little late

You know the …………… of a tiger

are hard to change

And notice, world feels like an empty …………..

I wouldn't change a thing

So I'm glad your back again



I'll never forget you

They say we'd never make it

My sweet joy, always remember me

I'll never forget you

At times we couldn't take it all

My joy, always remember me



We just got swallowed up

You know I didn't forget you

We just got swallowed up



We just got swallowed up

But you know I didn't forget you

We just got swallowed up

By the whole damned world



What you're thinking

Did you miss me

I've ………… your silver boots

Now if you just let me

give them back to you



I'll never forget you

They say we'd never make it

My sweet joy, always remember me

I'll never forget you

Although at times we couldn't change it all

My joy, always remember me



Don't you know that you're my joy

Always remember me



Don't you know that you're my joy

Always remember me




A dalszöveg alapján fordítsd le a következő
mondatokat angolra!




Mit iszol?





………………………………………………………………………………………………….

Nem iszol velem egy dupla whiskey-t?





………………………………………………………………………………………………….

Bocs’, hogy egy kicsit elkéstem.





………………………………………………………………………………………………….

Egyébként megkaptam az üzenetedet.





………………………………………………………………………………………………….

Ma beteget jelentek.





………………………………………………………………………………………………….

Annyira örülök, hogy újra itt vagy.





………………………………………………………………………………………………….

Hiányoztam?





………………………………………………………………………………………………….

Kölcsönvettem az ezüst bakancsodat.





………………………………………………………………………………………………….


 











































single




kislemez, maxilemez





to release




kiad





double




dupla





by the way




egyébként





to call in sick




beteget jelenteni





mischievous




pajkos, csintalan





hard to entertain




nehéz szórakoztatni





stage




színpad





to get swallowed up




eltűnni (tömegben pl.)






Answers:



double, message, sick, mischievous, serious,
entertain, stripes, stage, borrowed, sweet






©2003-2010 | 5perc
Csoport Kft.- Minden jog fenntartva





Amennyiben a későbbiekben nem kívánsz tőlünk további
információkat kapni, akkor csak egyszerűen kattints
az alábbi hivatkozásra, és ezzel kijelentkezhetsz a
listánkról.

Kattintson
ide a leiratkozáshoz!








Megosztás
Hozzászólások
Szólj hozzá a leckéhez!
Szólj hozzá!

Írd be a képen látható kódot

Kérdés küldése

Hozzászólások

Szia! Csak példányszámbeli különbség van a két csomag között. Minden hanganyag elérhető minden eddig megjelent számhoz. Üdv, Nóri …

Nóri | 2012 05 22 - 14:52
MÁSFÉL ÉVAD - 18 szám - 2010/2012

Szia! Érdeklődnék, hogy a 1.5 és 2.0 verzió között a 6 szám különbségen kívü van-e valami eltérés? Uaugy …

a.berni | 2012 05 22 - 10:18
MÁSFÉL ÉVAD - 18 szám - 2010/2012
Kedves Nóri!hogy kell megcsinálni a zenés feladatot?
pontén | 2012 05 21 - 18:48
Listening to music
Szia Nóri! Nagyon tetszik a mai lecke. Imádom az ABBA számait. Én nemrég az I have a dream …
Pisti | 2012 05 21 - 11:19
Abba - Thank you for the music - Karaoke
Kedves Johanna, hamarosan megoldódik ez a probléma is:) Nóri
Nóri | 2012 05 17 - 21:56
Trees in English
Nagyon tetszenek a tananyagok!!! Nagy problémám, hogy legtöbbször csak iPad van kéznél, és nem tudom elolvasni az oldalt. …
Johanna | 2012 05 17 - 21:50
Trees in English
és a 12 es tétel is kimaradt://
Szandra | 2012 05 17 - 19:32
Angol ECL B2 középfok tételek (javított)
Tök jóók a tételeid!! tetszik! de nekem hiányoznak az elsők>< :$ Azért tudnál nekem segíteni hogy kb mikről …
Szandra | 2012 05 17 - 19:18
Angol ECL B2 középfok tételek (javított)
Köszönöm a napi tananyagokat , nagyon jók. Hihetetlenül jól jönnek.. naponta tanulhatok meg tíz vagy annál több új …
Abby | 2012 05 17 - 15:11
Trees in English
Szia! Az oldal nagyon hasznos, rengeteg pénzt és időt spórolsz meg nekem, hogy így itthonról, tanfolyam nélkül is …
Remélem észrevette mindenki, hogy ki lett javítva az elütés ... Köszi az észrevételt! Nóri
Nóri | 2012 05 16 - 21:45
Flowers in English
Remélem észrevette mindenki,hogy a sunflower-ből kimaradt az n betű :)
Adri | 2012 05 16 - 17:38
Flowers in English
Szia Nóri! Nagyon jók a CD-k, de sajnos túl gyorsak és nem lehet érteni a szövegkiejtést. Kezdő tanulóknak, …
Nagyon tetszett így könnyebb megtanulni is!:)
Kis Orsolya | 2012 05 16 - 13:21
Flowers in English
Valóban jópofa!
Joe | 2012 05 16 - 07:30
Flowers in English
Szia! Ez nekem is nagyon tetszett, én is remélem, hogy lesz még ilyen. :)
just me (: | 2012 05 15 - 19:50
Flowers in English
I liked it. Thanks, Nóri! (There is a spelling mistake on the picture at the word sunflower.)
Andrea | 2012 05 15 - 17:18
Flowers in English
Kedves Nóri! Nagyon tetszett a lecke,szépek a virágok és jó volt hallani is :-) Csodás napot kívánok!
Tímea | 2012 05 15 - 15:44
Flowers in English
Nagyon tetszett ez a tanulási mód!!! Remélem lesz még ilyen! Köszönöm, hogy ma ezt kaptam tőled e-mailben. :) …
Szilvi | 2012 05 15 - 15:31
Flowers in English
Lulu! Mi abban a megtévesztő ha megkérdik melyik a srác bal keze? Az szemből is ugyanott van :) …
Joc | 2012 05 14 - 15:13
Basic Body/Tesrészek
Köszönöm,nagyon jó ez a lecke is,kicsit gyorsan mondja a szöveget és lemaradok benne,na de majd sokadjára meghallgatva követhetőbb …
Tünde | 2012 05 14 - 08:39
The history of gardening
Kedves Nóra! Eszméletlenül jó a magazin is és az anyagok is. További sok sikert kívánok! Ajánlom minden angolul …
Eva Csipkene Kocsis | 2012 05 12 - 11:03
2011 Szeptember - Audio letöltés egyben BRIT
Sziasztok! Érdeklődnék van már 5 perc német? Én a Szalai Nóra könyveinek segítségével megszereztem angolból az alapfokú nyelvizsgát …
erzso | 2012 05 08 - 13:13
5 Perc Német
Egész jó kis magyarázat. Csak egy apróság: A magyar nyelv helyes használata és ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy az …
DMCA.com