2010 június . Interjú Kassai Viktorral

2010 június . Interjú Kassai Viktorral

A magazin 30. oldalán található interjú teljes változatát olvashatod el itt.

Motiváció nélkül nincs eredmény

Két éve, 2008 nyarán olimpiai döntőt vezetett Pekingben, majd a világ 12. legjobb labdarúgó játékvezetőjének választották meg. Idén két asszisztensével ott lesz a június 11-én kezdődő dél-afrikai világbajnokságon. Ez óriási szakmai siker, hiszen első alkalommal fordul elő, hogy magyar játékvezetői trió vehet részt vb-n. Kassai Viktor FIFA-bíróval beszélgetünk, s az angolnyelv mellett sem mentünk el szó nélkül.
– A játékvezetőnél a szabályok ismeret mellett a tárgyalóképes nyelvtudás nagyon fontos. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségben az angol a hivatalos nyelv, így nemzetközi szinten elengedhetetlen, hogy ezen nyelvet beszéljenek a sípmesterek. Hogyan állsz a nyelvekkel?
– Angolul és németül is középfokon beszélek, míg franciául sokáig tanultam, de sajnos abból nagyon sokat felejtettem.
– A pályán is jól jön, ha tudsz angolul?
- A nyelvtudás a pályán számit a legkevésbé, mert ott leginkább testbeszéddel kommunikálunk és általában azokat a szavakat használjuk, amiket a világon mindenki ért. A játéktéren kívüli kommunikációban nagyobb jelentősége van a nyelvtudásnak, hiszen a mérkőzés ellenőrével és a csapatvezetőkkel folyamatosan kommunikálnunk kell illetve a mérkőzést megelőző technikai értekezleten is angolul mondjuk el a játékvezetéssel kapcsolatos instrukciókat.
- Mi van, ha egy játékos nem érti, mit mondasz?
- Abban az esetben, ha egy játékos láthatóan nem érti az angol kifejezéseket, megpróbálom a saját nyelvén előre betanult egy-két kulcsszót használni. Végső esetben pedig ott a testbeszéd és a kézzel-lábbal mutogatás. A kommunikációban mindig meg lehet a megfelelő eszközt, emiatt nagy problémám még nem adódott.
- Hogyan fejleszted a nyelvtudásodat?
- Németül a középiskolában tanultam meg, s emellett több németnyelvű sportújságot is olvastam, így a labdarúgás szakkifejezéseivel már fiatalon képben voltam. Az angollal is középiskolában ismerkedtem meg, majd később a külföldi mérkőzések során sok tudást csípegetem össze. Nemzetközi játékvezetőként jelenleg is rendszeresen használom a nyelvet, hiszen a mérkőzésekről készülő ellenőri jelentéseket angol nyelven kapjuk, de a legtöbb szakmai kiadvány is ezen a nyelven készül és a különböző teszteket is angolul töltjük ki.
- Mit tanácsolsz azoknak, aki hadilábon állnak a nyelvtanulással.
- Nagyon fontos a motiváció. Fiatalon tanultam franciául is, de akkoriban kicsit nyűgnek éreztem, ezért nem voltam motivált a tanulásban. Ma már bánom, hogy nem voltam szorgalmas, hiszen most nagy hasznát venném, jól jönne az ismeret. Saját példámon láttam be, hogy később nagyon nehéz bepótolni azt, amit fiatalon elszalasztunk, hiszen mindenki magának és a saját jövőjének tanulja az idegen nyelveket. Ezért é mindenkinek azt tanácsolom, hogy különösen fiatal korában mindenki használja ki a nyelvtanulási lehetőségeket.
- Játékvezetőként mi motivált?
- Gyermekként szinte mindig futballoztam, s meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer játékvezetőként fogok egy világbajnokságra kiutazni. Játékosként nem éreztem magamban annyi tehetséget, hogy komoly szinten játszhassak. Édesapám ötlete volt, hogy próbáljam ki magam játékvezetőként, mivel szerettem volna továbbra is aktívan tevékenykedni a futballban. Utólag visszagondolva ez jó döntésnek bizonyult, s 20 évvel a játékvezetői vizsga után a labdarúgás legnagyobb tornájára készülök.
- Ilyen kaliberű eseményen még nem vezettetek. Ez lesz pályafutásotok legnagyobb eseménye. Mit vársz magatoktól?
- A legfontosabb az, hogy helytálljunk a ránk bízott mérkőzéseken és azokat a feladatokat legjobb tudásunk szerint meg tudjuk oldani. Erős Gábor és Vámos Tibor kollégámmal együtt immár három éve azon dolgozunk, hogy a világbajnokságon büszkén képviselhessük a magyar játékvezetést.

- Izgulsz?
- Nem izgulok, de azért nagy várakozás van bennem, hiszen ez lesz az első világbajnokságunk. A dél-afrikai torna előtt azért még a hazai bajnokságban is várnak ránk feladatok, ahol szintén jó teljesítményt kell nyújtanunk. A magyarországi mérkőzéseken is maximálisan koncentrálunk, hiszen mindig a jelen a legfontosabb, a világbajnokság pedig egyelőre a közeljövő feladata.

- Zárásként áruld el, mely mérkőzéseket tekinted pályafutásod csúcsmeccseinek?
- Mindenképpen a 2008-as olimpia döntő levezetése kerülne az első helyre, ahol már egy kis nevet szerzett magának a mi triónk. Fontos mérföldkőnek tekintem az első Bajnokok Ligája meccsünket, a 2007-es Dinamo Kijev-Manchester United meccset illetve a tavaly ősszel lejátszott Bahrein-Új-Zéland világbajnoki kvalifikációs mérkőzést.

Lesznek tehát magyarok ezen a jeles fociünnepen, s rajtuk áll, milyen hírét viszik országunknak. Bízunk benne, hogy szép élményekkel gazdagodva erősíthetik meg az itthon maradottakat: nyelvek nélkül képtelenség boldogulni a mai világban.



Megosztás
Hozzászólások
Szólj hozzá a leckéhez!
Szólj hozzá!

Írd be a képen látható kódot

Kérdés küldése

Hozzászólások

Szia! a kiejtés miatt lett gyanús az ültetőlapát. Én így találtam. trowel-ezen a linken http://dictionary.cambridge.org/dictionary/british/trowel?q=trowel
Tóth Andrea | 2012 05 23 - 20:45
Garden tools - Kerti szerszámok

Szia! Csak példányszámbeli különbség van a két csomag között. Minden hanganyag elérhető minden eddig megjelent számhoz. Üdv, Nóri …

Nóri | 2012 05 22 - 14:52
MÁSFÉL ÉVAD - 18 szám - 2010/2012

Szia! Érdeklődnék, hogy a 1.5 és 2.0 verzió között a 6 szám különbségen kívü van-e valami eltérés? Uaugy …

a.berni | 2012 05 22 - 10:18
MÁSFÉL ÉVAD - 18 szám - 2010/2012
Kedves Nóri!hogy kell megcsinálni a zenés feladatot?
pontén | 2012 05 21 - 18:48
Listening to music
Szia Nóri! Nagyon tetszik a mai lecke. Imádom az ABBA számait. Én nemrég az I have a dream …
Pisti | 2012 05 21 - 11:19
Abba - Thank you for the music - Karaoke
Kedves Johanna, hamarosan megoldódik ez a probléma is:) Nóri
Nóri | 2012 05 17 - 21:56
Trees in English
Nagyon tetszenek a tananyagok!!! Nagy problémám, hogy legtöbbször csak iPad van kéznél, és nem tudom elolvasni az oldalt. …
Johanna | 2012 05 17 - 21:50
Trees in English
és a 12 es tétel is kimaradt://
Szandra | 2012 05 17 - 19:32
Angol ECL B2 középfok tételek (javított)
Tök jóók a tételeid!! tetszik! de nekem hiányoznak az elsők>< :$ Azért tudnál nekem segíteni hogy kb mikről …
Szandra | 2012 05 17 - 19:18
Angol ECL B2 középfok tételek (javított)
Köszönöm a napi tananyagokat , nagyon jók. Hihetetlenül jól jönnek.. naponta tanulhatok meg tíz vagy annál több új …
Abby | 2012 05 17 - 15:11
Trees in English
Szia! Az oldal nagyon hasznos, rengeteg pénzt és időt spórolsz meg nekem, hogy így itthonról, tanfolyam nélkül is …
Remélem észrevette mindenki, hogy ki lett javítva az elütés ... Köszi az észrevételt! Nóri
Nóri | 2012 05 16 - 21:45
Flowers in English
Remélem észrevette mindenki,hogy a sunflower-ből kimaradt az n betű :)
Adri | 2012 05 16 - 17:38
Flowers in English
Szia Nóri! Nagyon jók a CD-k, de sajnos túl gyorsak és nem lehet érteni a szövegkiejtést. Kezdő tanulóknak, …
Nagyon tetszett így könnyebb megtanulni is!:)
Kis Orsolya | 2012 05 16 - 13:21
Flowers in English
Valóban jópofa!
Joe | 2012 05 16 - 07:30
Flowers in English
Szia! Ez nekem is nagyon tetszett, én is remélem, hogy lesz még ilyen. :)
just me (: | 2012 05 15 - 19:50
Flowers in English
I liked it. Thanks, Nóri! (There is a spelling mistake on the picture at the word sunflower.)
Andrea | 2012 05 15 - 17:18
Flowers in English
Kedves Nóri! Nagyon tetszett a lecke,szépek a virágok és jó volt hallani is :-) Csodás napot kívánok!
Tímea | 2012 05 15 - 15:44
Flowers in English
Nagyon tetszett ez a tanulási mód!!! Remélem lesz még ilyen! Köszönöm, hogy ma ezt kaptam tőled e-mailben. :) …
Szilvi | 2012 05 15 - 15:31
Flowers in English
Lulu! Mi abban a megtévesztő ha megkérdik melyik a srác bal keze? Az szemből is ugyanott van :) …
Joc | 2012 05 14 - 15:13
Basic Body/Tesrészek
Köszönöm,nagyon jó ez a lecke is,kicsit gyorsan mondja a szöveget és lemaradok benne,na de majd sokadjára meghallgatva követhetőbb …
Tünde | 2012 05 14 - 08:39
The history of gardening
Kedves Nóra! Eszméletlenül jó a magazin is és az anyagok is. További sok sikert kívánok! Ajánlom minden angolul …
Eva Csipkene Kocsis | 2012 05 12 - 11:03
2011 Szeptember - Audio letöltés egyben BRIT
Sziasztok! Érdeklődnék van már 5 perc német? Én a Szalai Nóra könyveinek segítségével megszereztem angolból az alapfokú nyelvizsgát …
erzso | 2012 05 08 - 13:13
5 Perc Német
DMCA.com