Csupasz seggű tolvaj akadt horogra
Olvasd el az eredeti angol cikket a magazin 29. oldalán!
11 órára alsógatyával kifelé szorult egy bevásárló központ aprócska ablakába egy rabolni készülő román férfi Portugáliában. A “lyukba” szorult tolvaj állítólag akkor veszítette el nadrágját, amikor “ketrecéből” szabadulni próbált. Antonio Oliveira, a bevásárlóközpont tulajdonosa, reggel munkába menet talált rá a lyukba szorult, alsógatyájával kifelé virító 22 esztendős rablóra.
Oliveria elmondása szerint a pórul járt tolvajt teljesen az ablak tartotta, mivel a már boltban levő kezei és a még kint ragadt lábujjai is alig-alig érték el a talajt. “Ilyen kényelmetlenül, egy szál alsóval kifelé nem mondhatni, hogy jól indult a napja a fazonnak” – nyilatkozta a bolttulajdonos.
A tűzoltóknak csupán 2 órás küzdelem árán sikerült kiszabadítaniuk a 22 éves férfit, miközben a portugál városka apraja-nagyja a helyszínre csödült, és harsányat nevetett kínján.
Egy Almacili lakos sajtónak adott nyilatkozata szerint “a gatyáját hátrahagyó lyukba szorult - még félig kint, de már félig bent levő - férfi megpróbált szabadulni, de nem tudott. Előfordul ez az emberrel.” – mondta a szemtanú.
Szabadulása után a rendőrség őrizetbe vette a pórul járt rablót.
Nehézségi szint:
- MEGJELENT A MAGAZIN FEBRUÁRI SZÁMA!
- NOTW - Costa Concordia sinks off Italy, 13 dead, dozens missing
- NOTW - iPhone ringtone brings New York Philharmonic to a stop
- NOTW - ‘Dentist’ sold false teeth, made in filthy home lab
- NOTW - Giant tuna is sold for record $736,000
- The Great Romantic Couples
- Celeb bits - Heather Locklear hospitalized
- Celeb bits - Sinead’s Twitter SOS after taking overdose
- Celeb bits - Madonna announces tour plans and jokes
- Celeb bits - Beyonceé and Jay-Z’s baby Blue Ivy Carter
Hozzászólások
Kedves Anna,
Köszönjük, hogy jelezted a hibát és már dolgozunk rajta. Remélhetőleg hamarosan újból elérhető lesz a letöltés. …
ÚJRA KAPHATÓ!!! - Kezdőknek és újrakezdőknek MOST CSAK 3300 forint!
Szia!
Sajnos nem tudom letölteni a munkafüzetet, mert “500 internal server error” -t ír ki :( Máshonnan nem …
ÚJRA KAPHATÓ!!! - Kezdőknek és újrakezdőknek MOST CSAK 3300 forint!
Natasha Bedingfield: Wild Horses
Jennifer Lopez: Let's Get Loud
Sziasztok!
Én a lányomnak szeretném letölteni az anyagot és a CD anyagát, meglepetésként névnapjára, mert most …
1000 kérdés 1000 válasz - MP3 CD melléklettel
2012 február - AUDIO LETÖTÉS EGYBEN - BRIT
2012 február - AUDIO LETÖTÉS EGYBEN - BRIT
2012.02.06. - Lóhátra fel!
2012.02.06. - Lóhátra fel!
2012.02.06. - Lóhátra fel!
Hungary, land of spas
Lady Gaga ft. Beyoncé - Telephone
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
2006.05.30 - PRESENT PERFECT SIMPLE TENSE
NOTW - Costa Concordia sinks off Italy, 13 dead, dozens missing
2012 február - AUDIO LETÖTÉS EGYBEN - BRIT
MEGJELENT A MAGAZIN FEBRUÁRI SZÁMA!
Kedves Erika,
itt találod havi bontásban az összes hanganyagot:
http://www.5percangol.hu/5percangol_magazin
Jó tanulást,
Nóri
MÁSODIK ÉVAD - 12 szám - 2010/2011
Kedves Nóri! Megvettem az első évadot egyben. Kérdésem az lenne, hogy hol tudnám egyben letölteni az audiókat. A …
MÁSODIK ÉVAD - 12 szám - 2010/2011
AT THE DOCTOR'S
2011 január - AUDIO LETÖLTÉS EGYBEN
2011 január - AUDIO LETÖLTÉS EGYBEN








