Need

Ebben a leckében a NEED módbeli segédige használatával ismerkedhetsz meg.

NEED

A NEED egy igen fura szerzet! Az a helyzet vele, hogy lehet sima, normális ige, és módbeli segédige is, ráadásul a jelentése gyakorlatilag mindkét esetben tökugyanaz.

1.
Nézzük először azt az esetet, amikor a NEED sima főige, tehát például olyan, mint a WANT vagy a LIKE:

I need water!
I need to drink water!

Láthatod, hogy ebben az esetben a NEED után használhatsz főnevet, - tehát elmondod, hogy mire van szükség – vagy igét is. Ez utóbbi esetben infinitive alakot (főnévi igenév) kell használnod, tehát az ige elé kell tenned egy ’to”-t.

drought_511507793.jpg

YOU DON’T NEED TO WORRY ABOUT IT! I’LL TAKE CARE OF EVERYTHING.

Nem kell aggódnod emiatt! Majd én gondoskodom mindenről!

Ilyenkor, tehát amikor a NEED úgy viselkedik, mint egy sima ige, akkor természetesen kérdezni és tagadni is ugyanúgy kell, mint bármilyen más ige esetében, tehát a megfelelő segédige (do, did) használatával. Nézzünk erre is példákat:

I don’t need your help. I can do it alone! Nincs szükségem a segítségedre. Meg tudom csinálni egyedül.
Sheila doesn’t need to take part in the exam. Sheilának nem kell részt vennie a vizsgán.
You need to learn more if you want to pass the exam. Többet kell tanulnod, ha át akarsz menni a vizsgán.

Ha már a NEED-ről tanulunk, akkor érdemes egy igen gyakori és hasznos kifejezést is megtanulnunk most rögtön!

My car needs mending.
A kocsit meg kéne javítani.

The windows need cleaning.
Ráférne egy mosás az ablakokra.

NEED(S) + IGE + ING

A példákból láthatod, hogy ezt a szerkezet akkor használjuk, ha azt akarjuk kifejezni, hogy valamire „ráférne” valami (tehát szükséges, hogy meg legyen csinálva):

My closet needs cleaning.
Ráférne a szekrényemre egy takarítás.

closet2_458757622.jpg

2.
Most pedig nézzük azt az esetet, amikor a NEED nem normál igeként, hanem módbeli segédigeként viselkedik. Mielőtt nekiállnék ennek az esetnek a taglalásának, el kell mondanom, hogy ez a használat főként Nagy Britanniára jellemző, de már itt is egyre ritkább. (Tehát elég, ha a NEED-et tudod főigeként használni… persze, ezért olvasd el ezt is, mert feladatokban és tesztekben azért előfordulhat!) Leginkább a negatív formájával lehet találkozni, ami így néz ki (az 1. pont mondatát használva):

YOU NEEDN’T WORRY ABOUT IT! I’LL TAKE CARE OF EVERYTHING.

Nem kell aggódnod emiatt! Majd én gondoskodom midenről!

Nagyjából ennyit kell tudnod a NEED-ről. Zárásképpen azért még megjegyeznék egy-két fontos dolgot:

A MUST módbeli segédigének a tagadása is a NEEDN’T és nem a MUSTN’T! Erről bővebben majd a MUST segédige taglalásakor szólok.

A NEED-nek kétféleképpen lehet a múltidejét is képezni, igazodva ahhoz, hogy a NEED lehet főige és módbeli segédige is.:

a) Ha a NEED sima főige, akkor a múlt ideje így néz ki:

You didn’t need to prepare lunch for me.

Nem volt szükséges ebédet főznöd nekem./Nem kellett volna ebédet főznöd nekem.

Tehát a használt szerkezet a sima Past Simple.

b) Ha a NEED módbeli segédige, akkor pedig így:

You needen’t have prepared lunch for me.

Nem volt szükséges ebédet főznöd nekem.

Ebben az esetben a használt szerkezet a NEED(N’T) + HAVE + ige 3. alakja.

Amint a példákból is láthatod a két múlt idejű mondat jelentése gyakorlatilag ugyanaz, azonban van egy árnyalatnyi különbség a kettő között: a ’You didn’t need to prepare lunch for me.’ Mondatban az is benne van, hogy te ennek ellenére csináltál nekem ebédet. Mindemellett a NEED(N’T) HAVE + ige 3. alakja szerkezet nagyon ritka a mai beszélt angol nyelvben.

Nehézségi szint:



Megosztás
Hozzászólások
Nyitrai György x
Nyitrai György 2008. dec. 15.
Szia foglyunk neki
Csengeri x
Csengeri 2009. jan. 10.
Amikor meg szeretném kérdezni valakitõl, hogy mondjuk: 'Kérsz üdítõt?' azt tudom-e úgy mondani, hogy: Do you need some drink? Csengeri
Cicc x
Cicc 2009. jan. 11.
Csengeri: Would you like something to drink? Én inkább így mondanám!
Zsanka x
Zsanka 2009. jan. 26.
ez most igen hasznos mert holnap versenyre meek ....ez sok segítség nekem.köszi
Tüc x
Tüc 2009. márc. 03.
Én meg inkább így mondanám: Would you like anything to drink? anything = kérdõ, tagadó something = állító
Anita x
Anita 2009. ápr. 17.
Mivel a "Kérsz üdítõt?" inkább az "offering" kategóriába tartozik, vagyis ez nem kérdés, hanem ajánlás, udvariasabb, ha úgy kérdezed, hogy "Would you like something to drink?" - ez már önmagában pozitív választ remél... ha úgy kérdezed, hogy "Would you like anything to drink?" - ez azt sugallja, hogy vagy nem akarok neked inni adni, vagy ez csak teher nekem...
Banduss = D x
Banduss = D 2010. ápr. 17.
1. Do you wanna drink some refreshing? (some- kijelentésnél+kinálásnál) 2.Would you like to drink some refreshing? <-- legjobb!!!!!!!! 3. Do you ask for some refreshing?
Szólj hozzá a leckéhez!
Szólj hozzá!

Írd be a képen látható kódot

Kérdés küldése

Hozzászólások

Köszi, itthoni netezés lesz. :)
Tombgirl | 2012 02 03 - 23:53
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
Többnyire ingyenesek a csatornák, mobilon pl az összes
Péter | 2012 02 03 - 23:49
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
A filmon.com ingyenes? Úgy emlékszem ebben a számban ajánljátok...
Tombgirl | 2012 02 03 - 23:44
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
én most készülök angol szóbelire amihez hozzátartozik hogy ismernem és tudnom kell használnom majdnem az összes igeidőt. nagy …
bubu(L) | 2012 02 03 - 12:38
2006.05.30 - PRESENT PERFECT SIMPLE TENSE
Kedves Nóri! A hanganyagban és a magyar szövegben is 3 halottról van szó, a címben pedig 13 szerepel. …
Kedves Nóri! Jobb volt, amikor a hanganyagok elején ill. végén volt egy kis zene. Egyrészt tetszett, másrész jobban …
Köszi ! Megvettem, megyünk síelni és a kocsiban fogom olvasni. Klári
Horváth Klára | 2012 02 02 - 17:21
MEGJELENT A MAGAZIN FEBRUÁRI SZÁMA!

Kedves Erika,

itt találod havi bontásban az összes hanganyagot:
http://www.5percangol.hu/5percangol_magazin

Jó tanulást,
Nóri

Nóri | 2012 02 02 - 15:53
MÁSODIK ÉVAD - 12 szám - 2010/2011

Kedves Nóri! Megvettem az első évadot egyben. Kérdésem az lenne, hogy hol tudnám egyben letölteni az audiókat. A …

Erika | 2012 02 02 - 15:39
MÁSODIK ÉVAD - 12 szám - 2010/2011
nagyon tetszik az oldal. :3
tomi | 2012 02 01 - 10:30
AT THE DOCTOR'S
Szia, itt tudod egyben letölteni az audiókat: http://www.5percangol.hu/cikkek/kategoriak/2012_februar Egyenként pedig a magazin menüpont alatt a 2012 február almenüben …
Nóri | 2012 01 30 - 15:45
2011 január - AUDIO LETÖLTÉS EGYBEN
Az 5Perc Angol Magazin 2011-es évfolyam számait a mai napon átvettem. Hogyan tudom letölteni a magazinokhoz tartozó hanganyagokat? …
Becze Emília | 2012 01 30 - 15:37
2011 január - AUDIO LETÖLTÉS EGYBEN
A 2011-es évfolyam számait a mai napon átvettem. Hogyan tudom letölteni a hozzájuk tartozó hanganyagokat? Emília
Becze Emília | 2012 01 30 - 15:35
2011 január - AUDIO LETÖLTÉS EGYBEN
Szia! Szeretném megtudni honnan lehet letölteni a nyelvtani teszthez tartozó magyarázatokat, mert sosem találom köszi Gyöngyi
Gyöngyi | 2012 01 30 - 09:27
Celeb bits - Heather Locklear hospitalized
Szia, ez az 56-57. oldal hanganyaga, az oldalszámot elírtam, de már javítottam. Az 58. oldalnak nincs hanganyaga, nem …
Nóri | 2012 01 28 - 19:25
Charities in Britain
Szép estét! A hanganyag nem passzol a megadott oldalszámmal. Lehetséges, hogy a későbbiekben felkerül az 58. oldal hanganyaga? …
eszrevevo | 2012 01 28 - 19:12
Charities in Britain
Köszönjüüük Nori !!:) Nekem ez pont jól jön! Te mindig tudod,hogy mi kell éppen! :) Szeretünk! :)
Fehér Tamás | 2012 01 28 - 18:23
Working at a restaurant - useful dialogues 1. (BRIT)
Kedves Észrevevő … Kicseréltem a cikk címét, tényleg nem a helikopter volt ott, köszönöm, hogy észrevetted. Ahogy azt …
Szép napot Nóri! Mindig van, amit csiszoljon az ember, de már alakulgatunk. A megadott linken Julian Assange a …
Szia, a hírek magyar fordítását mindig az aktuális magazin menüpont alatt, az adott hírnél találod meg. Egyedül az …
Nagyon kedvelem ezt az angol oktatás módot.Évek óta olvasom,nézem.Sokat tanultam belőle,miközben szórakozom is. Köszönöm szépen a lehetőséget.Csak így …
Tóth Rozi | 2012 01 28 - 11:12
Travelling by ship - safety aboard
Szia, igazad van, sajnos az eredeti hírforrásban 2011 volt, és észre sem vettük. Természetesen a cikk a 2 …
Szép napot ismételten:) Az újság ígérete szerint a magyar fordítás megtalálható a weboldalon. Több hónapja keresem az egyes …
Szép napot mindenkinek! Kis segítséget kérek a 2012. FEBRUÁRI számával kapcsolatban. Újság ötödik oldala Friday the 13 horror …
DMCA.com