Reported Speech - Függő Beszéd 2.

Reported Speech - Függő Beszéd 2.

Ebben a leckében folytatjuk a Reported Speech, azaz a Függő Beszéd tanulását, és megismerkedünk azokkal az esetekkel, amikor az idézett mondatot bevezető főige múlt időben van. Természetesen ebben a leckében is lesz vicces videó!

FÜGGŐ BESZÉD 2.

Tegnap megnéztük azokat az eseteket, amikor az idézett mondatot bevezető ige (ami általában SAY vagy TELL) jelen vagy jövő időben, illetve Present Perfect-ben van. Azt is megbeszéltük, hogy ez nem is olyan nehéz, hiszen nem kell egyeztetni az igeidőket, mindössze a szám és személy változásokra, szórendre, és néhány egyéb szóváltozásra (pl. időhatározók, helyhatározók, stb. – erről készítettem egy listát is) kell figyelni.

Például:

Margaret says ’I don’t know if we have any books on Medieval music here.’
Margaret mondja „Nem tudom, hogy van-e könyvünk itt a középkori zenéről.”

Margaret says (that) she doesn’t know if they have any book on Medieval Music there (vagy lehet here is, ha a beszélő is épp a boltban van).
Margaret azt mondja, hogy nem tudja (ő), hogy van-e könyvük (nekik) a középkori zenéről ott (mármint a boltban).

OK. Most pedig nézzük meg azokat az eseteket, amikor az idézett mondatot bevezető ige múlt időben van, mert ekkor kezd bonyolódni a dolog. De azért ne ess kétségbe! Nem annyira!

DIRECT SPEECH (egyenes beszéd)

INDIRECT SPEECH (függő beszéd)

Present Simple

’Peter likes listening to music.” – Mary said.

„Péter szeret zenét hallgatni” – mondta Mary.

Past Simple/Present Simple (ha még mindig érvényben van a mondat tartalma)

Mary said (that) Peter liked/likes listening to music.
Mary azt mondta, hogy Péter szeret zenét hallgatni. (nem pedig szeretett!!!)

Present Continuous

’Peter is watching TV’- Mary said.

„Péter épp TV-t néz.” – mondta Mary.

Past Continuous

Mary said (that) Peter was watching TV.

Mary azt mondta, hogy Péter épp TV-t néz. (nem pedig nézett!!!)

Present Perfect

’Peter has just left.’- Mary said.

„Péter épp most ment el.” – mondta Mary.

Past Perfect

Mary said (that) Peter had just left.

Mary azt mondta, hogy Péter épp most ment el.

Past Simple

’Peter left an hour ago.’ – Mary said.

„Péter egy órája elment.” – mondta Mary.

Past Perfect

Mary said (that) Peter had left an hour ago.

Mary azt mondta, hoyg Péter egy óréja ment el.

Future (WILL)

’Peter will be back in an hour.” – Mary said.

„Péter egy óra múlva jön vissza.” – mondta Mary.

Conditional (WOULD)

Mary said (that) Peter would be back in an hour.

Mary azt mondta, hogy Péter egy óra múlva jön vissza.

Present Perfect Continuous

’I’ve been typing since morning.’ – Mary said.

”Reggel óta gépelek.” – mondta Mary.

Past Perfect Continuous

Mary said (that) she had been typing since morning.

Mary azt mondta, hogy már reggel óta gépel.

Ha az idézendő mondat Past Perfect-ben, vagy Past Continuous-ban van, akkor általában nem kell változtatni semmit. (Mivel a Past Perfect igeidőt már nem lehet „lejjebb” tenni, a Past Continuous Past Perfect Continuous igeidővé való változtatása értelmi változással is járna (olyan cselekvésre vonatkozna, ami egy korábbi múltban elkezdődött, és a múlt egy adott pontján még tartott.)

Direct Speech: ’I was reading while my parents were watching TV.’ – Mary said. (Miközben olvastam, a szüleim TV-t néztek’ – mondta Mary.)

Reported Speech: Mary said (that) she was reading while her parents were watching TV. (Mary azt mondta, hogy miközben olvasott, a szülei TV-t néztek.)

A 2nd és a 3rd Conditional (jelen és múlt idejű feltételes mondat) sem változik általában:

Direct Speech: ’If you studied more, you would pass the exam’ – Mary said. (Ha többet tanulnál, átmennél a vizsgán.’ – mondta Mary.)

Reported Speech: Mary said (that) if I studied more, I would pass the exam. (Mary azt mondta, hogy ha többet tanulnék, átmennék a vizsgán.’


Direct Speech: ’If I had won the lottery, I would have bought a house.’ – Mary said. (Ha megnyertem volna a lottót, vettem volna egy házat.” – mondta Mary.)

Reported Speech: Mary said (that) if she had won the lottery, she would have bought a house. (Mary azt mondta, hogy ha megnyerte volna a lottót, vett volna egy házat.


MR MANN AND ROY - BOOKSHOP SKETCH


It’s not a clock and at this shop in Flem Mr Mann is looking for a book. I read a book once. It was called “Who on Earth is Tom Baker?”. (Tom Baker a film narrátora - csak, hogy értsd a poént:-)

Roy: Hello! I did not know you like books!
Mr Mann: Hello! Yes, I like books very much!
Roy: Are you looking for anything in particular?
Mr Mann: Not really. I was just wondering if you have any books on Medieval English -Music between the dates 1356 and 1390.
Roy: I can’t see anything here. Margaret knows all the books. One moment! Margaret! Margaret!
Margaret: Yes?!
Roy: There’s a gentleman here who wants to know if we’ve got any books on Medieval English dating between 1356 and 1390.
Margaret: Paperback or hardback?
Roy: Paperback or hardback?
Mr Mann: Oh, you know me. I’m easy.
Roy: He says he is easy.
Margaret: There should be one, over by the M.G. autobiography.
Roy: Oh, yes! Here we are! History of Medieval Music 1356 and 1390.
Mr Mann: Sorry, I didn’t grip in time. ...... Sorry, I gripped too soon that time. You may have to hold it.
Roy: Well, what do you reckon?
Mr Mann: How many pages does it have?
Roy: 312.
Mr Mann: I was hoping for something no more then 306 marks. Do you think the author might be interested in rewriting this work to cut it down? Maybe if you cut out all the o-s, you might loose 6 pages there.
Roy: I don’t think so, no.
Mr Mann: Maybe I’m too specific.
Roy: You’re being a little specific.
Mr Mann: Have you got any books?
Roy: Have I got any book?!
Mr Mann: Yes.
Roy: Yes, we have hundreds of books.
Mr Mann: I’ll take them, please.
Roy: All right! You must really like reading!
Mr Mann: Oh, no! Unfortunately I’m blind.

in particular főleg, különösen
Medieval középkori
paperback puhafedelű
hardback keményfedelű
easy könnyű (itt: könnyű ember, könnyen kezelhető)
autobiography önéletrajz
to grip megfog, megragad
to reckon tart, vél, tekint
author szerző
to rewrite újraír
to cut down sth lerövidít, visszafog
specific jellegzetes, sajátos
blind vak


Megosztás
Hozzászólások
oliveR x
oliveR 2008. jún. 27.
Hello! A "will"-bõl "would" lesz a reported speechben, de ezt nem hívnám Conditional-nek, hiszen nem lesz feltételes mód: a would itt nem bizonytalanságot fejez ki. Ezt inkább úgy magyaráznám, hogy a 'would' fejezi ki a azt, hogy a beszélõ akkor és ott (mostanra a múlt egy pontján) egy jövõben bekövetkezõ dologról beszélt. Üdv: oliveR
Dius x
Dius 2009. máj. 19.
Szia Nori! Azt irtad past continous-ban nem kell valtoztatni semmit.. A gyakorlofeladatoknal viszont a megoldas past perfect continous-ban van.. Kicsit megzavarodtam. Valaki segitsen! :S koszi
Rye x
Rye 2011. máj. 11.
Hello én már régóta ismerem a reported speechet meg tudok mindent róla legalább is eddig azt hittem:D mostanában rengeteg filmet nézek angolul angol felirattal és sokukban látom hogy pl a múlt és a jelen időt nem nagyon veszik figyelembe pl he said my friends left amikor persze ugy lenne hogy he said my friends had left mert mivel h. már akkor elmentek tehát már akkor is mult idő volt your friends left he said h. ha visszalakítom:D szóval nem tudom h. ez most vmi amerikai angolra jellemző dolog vagy csak szimplán elhagyják az egyszerűség miatt már?? köszi előre is a válszt!:D
Szólj hozzá a leckéhez!
Szólj hozzá!

Írd be a képen látható kódot

Kérdés küldése

Hozzászólások

Kedves Anna,

Köszönjük, hogy jelezted a hibát és már dolgozunk rajta. Remélhetőleg hamarosan újból elérhető lesz a letöltés. …

Szia!

Sajnos nem tudom letölteni a munkafüzetet, mert “500 internal server error” -t ír ki :( Máshonnan nem …

I like listening to similar music, but I did not understand where is the question?I would like get …
katabakacsi | 2012 02 09 - 16:49
Natasha Bedingfield: Wild Horses
Oké meghallgattam. És akkor most mi is a feladat? Ettől nem leszek okosabb angolból. Főleg, hogy kezdő vagyok..... …
Zsu | 2012 02 08 - 15:51
Jennifer Lopez: Let's Get Loud

Sziasztok!
Én a lányomnak szeretném letölteni az anyagot és a CD anyagát, meglepetésként névnapjára, mert most …

Nyesténé Marianna | 2012 02 08 - 10:24
1000 kérdés 1000 válasz - MP3 CD melléklettel
Szia Dini, néhány nap késéssel, de megérkeztek az amerikai hanganyagok is, és már fel is töltöttem őket. Jó …
Szia Nóri! Nem tudom, hogy csak én vagyok béna vagy tényleg nincs még fent a honlapon az amerikai …
Szia! Még annyit hozzátennék, hogy a kantár angolul bridle vagy bridon. A szakirodalom mindkettőt használja tapasztalataim szerint.
Jackpot | 2012 02 06 - 13:32
2012.02.06. - Lóhátra fel!
3. A ló fején lévő szerelék egységesen a kantár, ami angolul BRIDON, ha jól tudom. A reins, amit …
Jackpot | 2012 02 06 - 13:08
2012.02.06. - Lóhátra fel!
Szia Nóri! Örömmel vettem észre, hogy ma a lovakkal foglalkozol. Nagyon szeretek lovagolni, így az angol szavak is …
Jackpot | 2012 02 06 - 13:03
2012.02.06. - Lóhátra fel!
Sziasztok! nem tudnátok elküldeni ennek az anyagnak az írott változatát, mert nem nagyon értem a zene meg a …
László Georgina | 2012 02 06 - 12:26
Hungary, land of spas
Üdv! Bevallom nem vagyok egy zenerajongó. És eddig occkodtam az ilyen tananyagtól,de a kíváncsiság rá vett ma megszegtem …
Hkovacs janos | 2012 02 05 - 16:35
Lady Gaga ft. Beyoncé - Telephone
Köszi, itthoni netezés lesz. :)
Tombgirl | 2012 02 03 - 23:53
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
Többnyire ingyenesek a csatornák, mobilon pl az összes
Péter | 2012 02 03 - 23:49
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
A filmon.com ingyenes? Úgy emlékszem ebben a számban ajánljátok...
Tombgirl | 2012 02 03 - 23:44
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
én most készülök angol szóbelire amihez hozzátartozik hogy ismernem és tudnom kell használnom majdnem az összes igeidőt. nagy …
bubu(L) | 2012 02 03 - 12:38
2006.05.30 - PRESENT PERFECT SIMPLE TENSE
Kedves Nóri! A hanganyagban és a magyar szövegben is 3 halottról van szó, a címben pedig 13 szerepel. …
Kedves Nóri! Jobb volt, amikor a hanganyagok elején ill. végén volt egy kis zene. Egyrészt tetszett, másrész jobban …
Köszi ! Megvettem, megyünk síelni és a kocsiban fogom olvasni. Klári
Horváth Klára | 2012 02 02 - 17:21
MEGJELENT A MAGAZIN FEBRUÁRI SZÁMA!

Kedves Erika,

itt találod havi bontásban az összes hanganyagot:
http://www.5percangol.hu/5percangol_magazin

Jó tanulást,
Nóri

Nóri | 2012 02 02 - 15:53
MÁSODIK ÉVAD - 12 szám - 2010/2011

Kedves Nóri! Megvettem az első évadot egyben. Kérdésem az lenne, hogy hol tudnám egyben letölteni az audiókat. A …

Erika | 2012 02 02 - 15:39
MÁSODIK ÉVAD - 12 szám - 2010/2011
nagyon tetszik az oldal. :3
tomi | 2012 02 01 - 10:30
AT THE DOCTOR'S
Szia, itt tudod egyben letölteni az audiókat: http://www.5percangol.hu/cikkek/kategoriak/2012_februar Egyenként pedig a magazin menüpont alatt a 2012 február almenüben …
Nóri | 2012 01 30 - 15:45
2011 január - AUDIO LETÖLTÉS EGYBEN
Az 5Perc Angol Magazin 2011-es évfolyam számait a mai napon átvettem. Hogyan tudom letölteni a magazinokhoz tartozó hanganyagokat? …
Becze Emília | 2012 01 30 - 15:37
2011 január - AUDIO LETÖLTÉS EGYBEN
DMCA.com