Tanulj Londonban!

Tanulj Londonban!

Camden London egyik legdivatosabb, legbohémabb negyede, így aki itt jár iskolába, biztos lehet abban, hogy a nyelviskolán kívül is garantáltan jól fogja érezni magát.

English célja, az angol nyelvű kommunikációs képességek széleskörű fejlesztése. A négy alapkészség (beszéd, írás, olvasás, szövegértés) mellett nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a hallgatók nyelvtani ismereteiket is fejleszteni és gyakorolni tudják.

Tti_logo_rbg_577846055.jpg

A tanfolyami anyagok mellett, számos audiovizuális anyag is felhasználásra került, hogy a kurzus ideje alatt az angol nyelvet praktikus, hétköznapi szituációkban használva sajátíthassák el a hallgatók.

Oktatóik szakképzett és sokat tapasztalt anyanyelvi tanárok. Kiválasztásukkor az iskola nagy figyelmet fordított arra is, hogy barátságos és nyitott személyiségük mellett profizmusukat és az angol tanítás iránti szeretetüket is ki tudják nyilvánítani a tanórák során.

A legmegfelelőbb csoport kiválasztása érdekében már az elutazás előtt ki kell töltened egy előzetes szintfelmérő tesztet a Millennium Idegennyelvi Központban, amit elküldünk a Tti School részére, hogy amikor már ott vagy, tudják, hogy nagyjából milyen szinten vagy.
A Tti School dolgozói nagyon büszkék az iskola színes, művészi, ugyanakkor kedves és baráti légkörére is. A tantermek világosak, tágasak és kényelmesek. A hallgatók a tanórák után is szívesen időznek az iskolában, hogy a társasági szobában, vagy a tetőteraszon kávézzanak és beszélgessenek egymással. nkban eltöltött idődet kávézóval, a tetőn pedig terasszal tesszük még komfortosabbá. Az iskolában található még egy tanulószoba is, ahol a diákok számos segédanyag segítségével készülhetnek az órákra, vagy internetezhetnek is ingyenesen.tanuloszoba_357386020.jpg

II Igyenes szolgáltatások a tanulószobában:

  • Tea és kávé
  • Szélessávú Internet hozzáférés
  • Computer használat az önálló tanuláshoz
  • Gyakorló vizsgatesztek
  • Könyv, videó-és dvd kölcsönzés
  • Diák-szemináriumok
  • Önéletrajz-írás direktori segítséggel
  • Sakk és egyéb játékok
  • Új baráti kapcsolatok kialakítása, pihenés, társalgás a tanult nyelven

Szabadidős programok az iskola szervezésében
A Tti School mindig igyekszik a tanulók kedvében járni, még akkor is, amikor nem a tanórán vesznek részt. A heti szabadidős programok jó lehetőséget nyújtanak az ismerkedésre, a nyelv gyakorlására. A havonta megrendezésre kerülő Tti partik nagyon jó hírnévre tettek szert. A parti megrendezésére az iskola közelében lévő klubban kerül sor. Ízelítőnek álljon itt egy pár dolog azokból a rendezvényekből, amelyeket (ingyenesen) szervez az iskola:
  • Filmvetítés minden héten
  • Dráma és Tehetség Kutató Show
  • Karaoke és Ki Mit Tud?
  • Zenekarok élőben
  • Nemzetközi Ételkóstoló

    Szabadidős programok Londonban
    Az iskola London egyik legérdekesebb, legszínesebb utcájában található, közel a Camden Lock Market-hoz, ami egy sajátos képzőművészeti alkotásoktól hemzsegő piac. A környéken számtalan éjszakai klub, jazz klub, étterem, kávézó, kocsma, táncház, színház, sportcentrum, mozi és ruhabolt van. 15 perc gyalog a Regents Park, vagy a Londoni Állatkert, de sétálhatunk akár a híres londoni kanális mentén is; és London központja mindössze 10 percre van busszal.A londoni kirándulások mellett idegenvezetős utakat is szervez az iskola Oxfordba, Cambridge-be, Windsorba,Stratfordba és sok más érdekes városba.

Nézd meg az iskola bemutatkozó videóját:

Az iskola általános, intenzív és nyelvvizsgaelőkészítő tanfolyamai mellett a következő kurzusokat is kínálja:

Magánóra: 42 GBP/óra, 5 óra felett 38 GBP/óra, 10 óra felett 34 GBP/óra

- egész tanéves programok különféle intenzitásban

- munkához szükséges angol

- munkához szükséges angol szakmai gyakorlattal cégeknél (minimum 7 hetes program)

- angol nyelv a popzenén keresztül

- egyéb nyelvvizsga felkészítő programok


A tanfolyamok árait ITT nézheted meg!

4367_bedD_863857741.jpgSZÁLLÁS ÉS ELLÁTÁS

Szállás családnál
Amennyiben szeretnél bepillantást nyerni egy angol család életébe, és megragadni az alkalmat, hogy a tanórákon kívül is mindig gyakorolhasd a nyelvet, akkor ezt ajánljuk. A családoknál elszállásolt tanulók saját szobát kapnak, azonban a fürdőszobán és a konyhán osztozkodni kell a vendéglátókkal. Egy-két családnál lehetőség van saját fürdőszobát is kapni, ebben az esetben heti 30 GBP felárat kell fizetni. A vendéglátó családok mind ugyanazon a metróvonalon laknak, ahol az iskola is van, így általában max. 30 perc alatt be lehet érni az iskolába.
Árak 2008-ban (hetente értendő):
Reggelivel és vacsorával: 160 GBP (kb. 50.000 HUF)
Csak reggelivel: 120 GBP (kb. 38.000 HUF)
Csak reggelivel max.15 percre az iskolától: 140 GBP (kb. 44.000 HUF)

3_darfield_lge_single_480446870.jpgSzállás az iskola saját lakásaiban
Mindegyik lakás pár perc gyaloglásra van az iskolától. Mindegyik szobában van íróasztal és WI-FI Internet is. Ha szeretsz önállóan intézni mindent, inkább főzöl magadnak, és szeretnél néha egyedül lenni, akkor ez számodra az ideális választás. Egy lakásban több szoba van, így a fürdőn és a konyhán osztozkodni kell néhány diáktárssal. A prémium lakásokban maximum 4 lakó van csak.
Árak 2008-ban (hetente értendő):
Prémium egyágyas: 185 GBP (kb. 58.000 HUF)
Prémium kétágyas: 150 GBP (kb. 47.000 HUF)
Standard egyágyas: 165 GBP (kb.52.000 HUF)
Standard kétágyas: 140 GBP (kb. 44.000 HUF)
Kicsit egyágyas: 130 GBP (kb. 41.000 HUF)
Kicsi kétágyas: 120 GBP (kb. 38.000 HUF)

Diákszálló
Ezt akkor ajánljuk, ha egy olcsóbb megoldást keresel a szálláslehetőségek között.
St Christopher's Youth Hostel
Ez a diákszálló mindössze 3 percre található a nyelviskolától. Hat, nyolc és tízágyas hálótermeik vannak, lehet választani női, férfi és vegyes szobákat is. Itt szobánként van a fürdőszoba és a toalett. A szoba mellé a következő ingyenes szolgáltatások járnak még: reggeli, ágynemű, 10% kedvezmény az ételekre és italokra a helyi bárban, TV, a szoba napi takarítása, játékterem. A házban WI-FI Internet van, így ezt bármikor és bárhol használhatod. A házban van mosoda és étterem is.
camden4_520365603.jpgÁrak 2008-ban (hetente értendő):
november 1-től március 31-ig, reggelivel és ebéddel: 110 GBP (kb.35.000 HUF)
november 1-től március 31-ig, reggelivel: 80 GBP (kb.25.000 HUF)

április 1-től október 31-ig, reggelivel és ebéddel: 120 GBP (kb.38.000 HUF)
április 1-től október 31-ig, reggelivel: 90 GBP (kb. kb.28.000 HUF)
Diákszállás- Ifor Evans Hall

10 perc sétára az iskolától (nem kell utazásra költeni!). Ezen a szálláson egyágyas önellátó szobákat lehet foglalni. Ágyneműt és törölközőt adnak, a fürdőszobán és a konyhán osztozni kell. A szálláshelyhez tartozik még TV szoba, teniszpálya, mosoda és bár is. A szállás június 8. és szeptember 14. között foglalható csak!

Ára:
Egyágyas szoba ellátás nélkül: 29 GBP/éjszaka

Nehézségi szint:



Megosztás

Címkék:

nincsenek címkék
Hozzászólások
bree, x
bree, 2008. máj. 20.
hogyan lehet jelentkezni egy ilyen tanfolyamra?
Szalai Nóri x
Szalai Nóri 2008. máj. 20.
Szia! Írd meg nekem emailben, hogy mikor és milyen tanfolyam érdekelne, add meg a számodat is az emailben, és meg fogunk keresni a részletekkel! Üdv, Nóri
paizs Áron x
paizs Áron 2008. máj. 22.
Tavly érettségiztem angolból és még idén szeretném megpróbálni a felsõ fokút./az egyetem miatt/ Gyakorlás miatt keresek Londoni lehetõséget Július hólenne a legjobb Köszönettel
Korpás Éva x
Korpás Éva 2008. máj. 23.
Szia!Én kint tartózkodom Londonban és szeretnék egy olyan nyelviskolát találni ahol ingyenes nyelvoktatás van.Hrrowban lakok
Hegedûs Klári x
Hegedûs Klári 2008. máj. 26.
Szia Nóri! Én július utolsó 2 hetében érdekelne valamilyen tanfolyam ahol a beszédet gyakorolnám. Köszi: Klári
Tömör Dóra x
Tömör Dóra 2008. máj. 27.
Szia! Én csináltam egy szint felmérõt és újra kezdõ szinten vagyok. Tanultam is sokáig, de már rég nem használom az angolt. Mit gondolsz mennyi az az idõ, amennyit érdemes kint tartozkodni ahhoz, hogy újra formába jöjjek? Elõre is köszönöm: Dóra
F.Kriszta x
F.Kriszta 2008. máj. 29.
Érdeklõdnék, hogy ez a tanfolyam mennyire "felnõtteknek" (40 leszek, hehe) szól, vagy inkább csak a gimis korosztálynak? Érdekelne, de nem akarnám magam fosszíliának érezni a tinik között :-) Üdv, Kriszta
István x
István 2008. máj. 30.
Szia Nóri! Kapcsolódom az elöttem szólóhóz, engem is érdekelelne egy egyhetes tanfolyam, kezdõ szinten vagyok, de a munkavállaláshoz kellene. Én is elmultam 40 éves. Tájékoztass, mik a lehetõségek. Köszi István
Szalai Nóri x
Szalai Nóri 2008. máj. 30.
Sziasztok! Megpróbálok mindenkinek egyszerre válaszolni!:-) Nincs felsõ korhatár, nyugodtan mehettek 40 évesen is!!! (Mellesleg szerintem 40 évesen még fiatal az ember:-) Arra kérlek titeket, hogy a pontos igényekkel (milyen tanfolyam, milyen szállás, és mikor) küldjetek nekem egy mailt a nora.szalai@5percangol.hu címre, és akkor mindenkinek személyesen tudok válaszolni, és árat mondani! Várom a jelentkezéseteket! Nóri
sharp x
sharp 2008. jún. 04.
igen az nem lenne rossz csak hát még én nem kaptam választ :(
B. BEA x
B. BEA 2008. jún. 09.
Szia! A fiam 14éves lesz és részére érdekelne vmilyen külföldi tanfolyam. Jól megy neki az angol a szókincsét kell bõvíteni. Mit javasolsz?Mennyibe kerül?Érdekelne minden info.Köszi Bea
Mihály Zsolt x
Mihály Zsolt 2008. jún. 09.
Szia Nóri! Nekem a hétvégén sikerült a középfokú angol nyelvvizsga,részben az 5 perc angol segítségével.Másoknakis ajánlom
Somogyi Péter x
Somogyi Péter 2008. jún. 11.
most nem azért de valakinek már sikerült már valamit intézni jelentkezés ügyben? :)
Szalai Nóri x
Szalai Nóri 2008. jún. 11.
Sziasztok Mindenki! Sajnos itt nem tudok mindenkinek személyreszabott árajánlatot adni, ezért kérlek titeket, hogy a nora.szalai@5percangol.hu e-mail címre írjátok meg az egyéni igényeket (mikortól, meddig, milyen összgeben, milyen tanfolyam, milyen szállás + egyéb kérdéesek), és mindenkinek személyre szabottan tudok válaszolni. Tanfolyam Londonban és Máltán is minden hétfõn indul, tehát érdemes egy szombati repülõvel menni és jönni is, és így szervezni hozzá a szállást. Kérlek, hogy telefonszámot is írjatok a levélbe, hogy fel tudjalak hívni titeket! Köszönöm! Üdv, Nóri
Somogyi Péter x
Somogyi Péter 2008. jún. 12.
khhm akkor írok egy harmadikat is :)
Péter x
Péter 2008. jún. 12.
Péter lécci küld el a mail címed a peter.toth@5percangol.hu-ra és megnézzük mi lehet a gond. szia Péter
Somogyi Péter x
Somogyi Péter 2008. jún. 12.
okés küldöm neked is köszi!
sharp x
sharp 2008. jún. 15.
Sziasztok! Készül valaki júliusban vagy augusztus elején Londonba tanfolyamra? Hogyismmondjam jobb lenne többen kimenni legalább a suliig vagy vmi, mert egyedül félek, hogy elveszek :D
Nagy  Helena x
Nagy Helena 2008. jún. 16.
Sziasztok ! Nagyon szeretnék Angliában vagy Máltán tanulni, attól függ, hogy találok-e olyan munkát,ami mellett ez lehetséges. Kérlek Titeket, ha van kint ismerõsötök, aki tudna segíteni bármilyen jól fizetõs munkát találni nagyon örülnék, mert sürgõs! Várom a válaszotok ! e-mail címem: helenanagy.clear@gmail.com Köszönöm Helena
melus x
melus 2008. jún. 17.
szia sharp! Én gondolkozom erõsen rajta, hogy akkoriban jó lenne Londonba menni, amikor te is irtad (juli vége vagy aug. eleje), csak nekem is hasonló problémám van, nem szeretnék egyedül nekivágni.
sharp x
sharp 2008. jún. 18.
szia melus! irj ide pls.: somigitar@invitel.hu
sharp x
sharp 2008. jún. 18.
esetleg tudnátok segíteni abban, hogy meg tudják találni egymást azok akik ki akarnak menni pl. Londonba? És akkor lehetne együtt utazni vagy ha baj van segíteni stb...
Varjúné Melinda x
Varjúné Melinda 2008. jún. 19.
Szia Nóra! A héten még nem kapta leckéket és nagyon hiányolom õket. Probáltam még egyszer feljelentkezni,mert lehet, hogy a gyermekeim lejelentettek véletlenül de nem fogadta el a jelentkezésemet a rendszer. Kérem a segítségedet, hogy a leckék hozzám is eljussanak. Köszönöm Vné Melinda
sharp x
sharp 2008. jún. 27.
hát nemtom én 1 hónapja próbálom elkezdeni szervezni Londont de nem igy képzeltem. semmi szervezés, semmi h menjek vkivel együtt vagy valami, a leveleim megválaszolatlanok szóval elment a kedvem :(
Borisz x
Borisz 2008. jún. 30.
Szia! Azt szeretném kérdezni hogy ez hány éves kortol van?
kocsis anna x
kocsis anna 2008. júl. 04.
Érdeklelne a Spanyol nyelv tanulás.nem tudom hogy van-e online tanulásra lehetõség.absolut kezdõ szinten szuper jó lenne.
cocoa x
cocoa 2008. júl. 04.
Anna4ez egy nagyon jó kis oldal kezdõknek is,én is szoktam böngészni... http://www.e-spanyol.hu/
csalodott x
csalodott 2008. júl. 08.
Nagy kamu az egész! Fel sem lehet venni velük a kapcsolatot, mert nem hajlandók válaszolni! Már többen is összefogtunk hogy kimennénk Londonba tanulni, de egyikünk sem kap már hetek óta választ. Kiváncsi lennék van-e egyáltalán olyan, aki már esetleg visszjött egy ilyen útról és elégedett volt mindennel!!!! (akivel egyáltalán telefonon felveszik a kapcsolatot azt pedig azzal beszélik le a diákszállóról, hogy ne menjen oda mert elfogy a reggeli mire esetleg enni menne...)
Szalai Nóra x
Szalai Nóra 2008. júl. 08.
Kedves Csalódott! Szeretnék arra reagálni, hogy senkit nem keresünk meg a külföldi utazásokkal kapcsolatban, ugyanis aki élõ telefonszámot, és email címet ad, azt mind megkeressük. Pontosan emlékszem, hogy mikor beszéltem veled telefonon, illetve az összes emailezésünk meg van a levelezõrendszeremben. Ennyit arról, hogy nem vesszük fel a kapcsolatot senkivel. A diákszállóról azért beszéltelek le, mert azok, akik már voltak kint, és ezt választották, általában negatív véleménnyel voltak a szállásról (bármilyen hihetetlen már nagyon sokan voltak kint, és senkinek semmilyen gondja nem volt, többen is visszatértek a következõ években, fõleg azok, akik családnál laktak.) Ezért is próbáltalak rábeszélni a családi elhelyezésre, mert az a különbség, ami a kettõ között az árban megmutatkozik késõbb megtérül a kényelemben, komfortban, és abban, hogy normálisan adnak enni. A kollégiumra a következõ kifogások voltak: - mivel itt is van félpanzió, azonban svédasztalos verzióban (amit kitesznek, de nem töltenek fel újra), aki korán ért le az ebédlõbe, az tudott enni. - a portás elfelejtette felkelteni a kért ébresztés ellenére a hallgatót, aki lekéste a repülõjét - az egyik hallgató kollégiumi szobatársa nem vetette meg a drogokat. Ettõl kívántalak megkímélni, és nem az ezzel járó munkát és telefonálgatást szerettem volna kikerülni. Egyébként számomra nem logikus, hogy ha valakinek van egy vállalkozása, és abból él, amit ez hoz, akkor miért akarna kibújni a szervezés alól A másik pedig az, hogy addig nem tudok senkinek semmit megszervezni, amíg nem mond nekem pontos kiutazási és visszaindulási dátumot, mert még egy utazási iroda sem szervez úgy utat, hogy valamikor mennék augusztusban, foglaljanak számomra ezt-azt. A szállások és szálláshelyek csordultig tele vannak Londonba, és nem tudok így szervezni, csak pontos kérésekre. Csak az elmúlt két hétben lefoglaltam számos szállást és tanfolyamot olyanoknak, akik dátumot mondtak, és tuti biztosra ígérték, hogy kimennek tanulni. Majd amikor már minden hivatalos dokumentumot elkészítettem, és bekértem Londonból, és hívtam õket, hogy akkor ki van állítva a számla, meg van a foglalás, akkor közölték, hogy bocs mégse megyek. Az utóbbi idõben szinte csak ilyen esetek voltak, és én sem szeretem azt, amikor a külföldi partnerek elõtt lejáratom sorozatosan magam (azt már nem is számolom, hogy ezzel nekem milyen költségeim voltak, és mennyi idõm telt el.) Akik kimentek a szervezés mellé mind kaptak térképeket, kinyomtatott útvonalakt is tõlünk, érkezésük elõtt felhívtam a családot, illetve ha apróbb-cseprõbb gondok voltak (volt, hogy valaki otthagyta minden kézipoggyászát a reptérrõl jövõ kisbuszon ezt megtaláltuk a talált tárgyak osztályán, volt, hogy valaki súlyos sérvet kapott, de kezdõ angolos volt az õ esetében napokig telefonon beszéltem az orvossal és a szállásadó nénivel, amíg normalizálódott a helyzet, volt akinek nem volt szimpatikus a család két nap múlva új helyre költözhetett, volt aki a strandon elhagyta a szobája kulcsát neki intéztettünk új kulcsot, volt akinek ellopták a pénzét a strandon nekik kértünk kölcsön az iskolától, stb), akkor mindig segítettünk rögtön. Éjjel-nappal. Úgyhogy kedves Csalódott nem igazán érzem jogosnak a commentet, de mindenkinek szíve joga ide írni. Én továbbra is nagyon szépen kérek mindenkit, hogy akkor jelentkezzen külföldi tanfolyamra, ha tényleg ki szeretne menni, van pontos dátum, és már repülõjegyet kell csak szerezni a tanfolyam és a szállás mellé. Köszönöm Nóri
csalodott x
csalodott 2008. júl. 09.
Kedves Nóri! Velem kizárt, hogy beszéltél! Annak ellenére, hogy én is írtam emailt, hiteles adatokat adtam meg és komolyan is gondolom hogy ki szeretnék menni! A lényeg csupán annyi, hogy néhányan felkerestük egymást (akik a szervezéseitekbõl kivül rekedtek, közülünk egyedül egy emberrel vettétek fel a kapcsolatot ezt említettem az elõzõ hozzászólásomban). Azthittem könnyebb dolgunk/otok lesz ha többen egyhangúlag mondjuk hogy mikor és hova szeretnénk menni... Mostmár viszont nem tudom mit gondoljak... Pedig nagyon fel voltam dobva hogy egy ilyen utazás összejöhet!
sharp x
sharp 2008. júl. 09.
Szia Nóri! Nem ám itt megsértõdsz(tök) vagy valami. nem kell itt ilyenen veszekedni :) viszont ne haragudj de én is csatlakoznék "csalódotthoz" mivel ez szerintem sem szervezés. engem pl. úgy volt visszahívsz (kb. 2 hete) mihelyst van hely az iskola szállóban. én kb. 3x megadtam a valós elérhetõségemet most is megadom ha szeretnéd: Somogyi Péter, Ajka 20/376-0898 . És most mi lesz leküldesz Pestrõl egy lefüggönyzött autót azt elássátok a családot vagy mi? :D ez a véleményem (úgy látom másnak is). kész. lett volna kedvem, de elment. se az hogy valakivel együtt menni többen, se az hogy egy idõpõntba rendezni több embert, se az hogy hogy találtok oda vagy valami. London? hmmm. nem számít. csak 8 millión lakják. majd eltalálsz vhogy. felnõtt ember vagy :D én köszönöm szépen de így nem akarok kimenni. Sajnálom hogy így kellett ezt a tudomásodra hozni de így jött ki. egyébként ha ilyen sokan jó tapasztalattal jöttek haza írják már ide hogy volt mint volt :) és persze toljatok le milyen analfabéta vagyok hogy még Londonba se tudok kimenni egyedül egy tanfolyamra 150e forintért :D
Szólj hozzá a leckéhez!
Szólj hozzá!

Írd be a képen látható kódot

Kérdés küldése

Hozzászólások

Kedves Johanna, hamarosan megoldódik ez a probléma is:) Nóri
Nóri | 2012 05 17 - 21:56
Trees in English
Nagyon tetszenek a tananyagok!!! Nagy problémám, hogy legtöbbször csak iPad van kéznél, és nem tudom elolvasni az oldalt. …
Johanna | 2012 05 17 - 21:50
Trees in English
és a 12 es tétel is kimaradt://
Szandra | 2012 05 17 - 19:32
Angol ECL B2 középfok tételek (javított)
Tök jóók a tételeid!! tetszik! de nekem hiányoznak az elsők>< :$ Azért tudnál nekem segíteni hogy kb mikről …
Szandra | 2012 05 17 - 19:18
Angol ECL B2 középfok tételek (javított)
Köszönöm a napi tananyagokat , nagyon jók. Hihetetlenül jól jönnek.. naponta tanulhatok meg tíz vagy annál több új …
Abby | 2012 05 17 - 15:11
Trees in English
Szia! Az oldal nagyon hasznos, rengeteg pénzt és időt spórolsz meg nekem, hogy így itthonról, tanfolyam nélkül is …
Remélem észrevette mindenki, hogy ki lett javítva az elütés ... Köszi az észrevételt! Nóri
Nóri | 2012 05 16 - 21:45
Flowers in English
Remélem észrevette mindenki,hogy a sunflower-ből kimaradt az n betű :)
Adri | 2012 05 16 - 17:38
Flowers in English
Szia Nóri! Nagyon jók a CD-k, de sajnos túl gyorsak és nem lehet érteni a szövegkiejtést. Kezdő tanulóknak, …
Nagyon tetszett így könnyebb megtanulni is!:)
Kis Orsolya | 2012 05 16 - 13:21
Flowers in English
Valóban jópofa!
Joe | 2012 05 16 - 07:30
Flowers in English
Szia! Ez nekem is nagyon tetszett, én is remélem, hogy lesz még ilyen. :)
just me (: | 2012 05 15 - 19:50
Flowers in English
I liked it. Thanks, Nóri! (There is a spelling mistake on the picture at the word sunflower.)
Andrea | 2012 05 15 - 17:18
Flowers in English
Kedves Nóri! Nagyon tetszett a lecke,szépek a virágok és jó volt hallani is :-) Csodás napot kívánok!
Tímea | 2012 05 15 - 15:44
Flowers in English
Nagyon tetszett ez a tanulási mód!!! Remélem lesz még ilyen! Köszönöm, hogy ma ezt kaptam tőled e-mailben. :) …
Szilvi | 2012 05 15 - 15:31
Flowers in English
Lulu! Mi abban a megtévesztő ha megkérdik melyik a srác bal keze? Az szemből is ugyanott van :) …
Joc | 2012 05 14 - 15:13
Basic Body/Tesrészek
Köszönöm,nagyon jó ez a lecke is,kicsit gyorsan mondja a szöveget és lemaradok benne,na de majd sokadjára meghallgatva követhetőbb …
Tünde | 2012 05 14 - 08:39
The history of gardening
Kedves Nóra! Eszméletlenül jó a magazin is és az anyagok is. További sok sikert kívánok! Ajánlom minden angolul …
Eva Csipkene Kocsis | 2012 05 12 - 11:03
2011 Szeptember - Audio letöltés egyben BRIT
Sziasztok! Érdeklődnék van már 5 perc német? Én a Szalai Nóra könyveinek segítségével megszereztem angolból az alapfokú nyelvizsgát …
erzso | 2012 05 08 - 13:13
5 Perc Német
Egész jó kis magyarázat. Csak egy apróság: A magyar nyelv helyes használata és ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy az …
Nagyon hasznosak vagytok, sokat segitetek a nyelvtanban!!! köszi Nektek:zsuzsa
Értem, és nagyon szépen köszönöm az idődet és a segítségedet!! Üdvözlettel: Timó
Szia, Can you tell me what this is? - Meg tudod mondani, hogy mi ez? (jelen) Can you …
De úgy tudtam, hogy a függő beszédet mindig "eggyel múltabba" kell tenni. Vagy ez egy kivétel? Vagy azért …
DMCA.com