Rólunk
Az 5 Perc Angol-t 2003-ban keltettük életre, azzal a céllal, hogy napi, ingyenes, és nem utolsósorban rövid és szórakoztató „mini leckékkel” segítsük a nyelvtanulókat és a nyelvgyakorlókat.

Rólunk röviden
Először heti három alkalommal, majd 2003-tól a nagy népszerűségre való tekintettel heti 5 alkalommal küldünk tanulnivalót az immár közel 140.000 lelkes napi olvasónak.
2005-ben a napi leckék mellett megjelent weboldalunk is, ahol az összes eddigi hírlevél archívuma mellett számos egyéb – szintén ingyenesen elérhető – leckét, olvasmányt, hanganyagot és videót találnak a látogatók.
Szintén 2005-ben jelent meg első könyvünk, az Igeidők is, amely az angol nyelv által használt igeidőket veszi sorra közérthetően fogalmazva, számos példamondattal és illusztrációval. A könyvről bővebb információt itt találsz:
2007-ben jelent meg második könyvünk, a Kezdőknek és Újrakezdőknek, amely 16 társalgási témán alapuló leckén keresztül vezeti el a tanulót teljesen kezdő szintről az alapfokú nyelvvizsgáig. A könyvhöz egy ingyenes munkafüzet és szintén ingyenes dupla CD is tartozik. A kiadvány nagy előnye, hogy önállóan, tanári segítség nélkül is használható. A könyvről bővebb információt itt találsz:
Szalai Nóra: Kezdőknek és Újrakezdőknek
Mindkét könyvünk rekord idő alatt bestseller lett, jelenleg több mint 50.000 eladott példánnyal büszkélkedhetünk!
Mindkét könyv megvásárolható szerkesztőségünkben, illetve megrendelhető webshopunkon keresztül. Jelenleg más terjesztő forgalmazásában nem kaphatóak könyveink, mivel sajnos Magyarországon rendkívül inkorrekt módon bánnak a terjesztők a beszállítókkal (ez alól minden tekintetben kivétel az 5 Perc Angol Magazin, amely minden újságárusnál és üzletláncban kapható).
2009-ben jelentkeztünk ismét egy újabb kiadvánnyal, az 5 Perc Angol Magazinnal, amely egy nyomtatott, havi nyelvoktató-bulvár magazin. Minden cikkünkhöz szószedet, hanganyagok, sokszor feladatok és videók is tartoznak. Így tesszük még könnyedebbé és szórakoztatóbbá a nyelvtanulást. Az újság második felében nyelvtani anyagok, üzleti angollal kapcsolatos leckék, írásbeli nyelvvizsgára felkészítő feladatsorok, kidolgozott nyelvvizsga tételek, sőt még gyermekeknek szóló angol nyelvleckék is vannak.
Napi nyelvleckék
A napi ingyenes nyelvleckékre bárki feliratkozhat, ez semmilyen kötöttséggel nem jár. A feliratkozást weboldalunk jobb felső sarkában teheted meg. A napi leckéket nem szint szerint soroljuk be, így mindenki - aki feliratkozik - ugyanazt a leckét kapja. A tanulnivalók heti témák köré csoportosulnak, így vagy egy adott szóbeli témakörrel, vagy egy nyelvtani ponttal, vagy egy készséggel (pl. hallás utáni értés) foglalkozunk. A leckéket minden szintnek ajánljuk, hiszen ha mást nem is, de legalább a szavakat mindenki meg tudja tanulni. A heti tanulnivalók összeállításánál figyelünk arra, hogy mindemellett a leckék változatosak legyenek tudásszintben is.
Ha még nem tetted, csatlakozz Te is hozzánk, és tanulj velünk szórakozva minden nap!
Weboldal
A http://www.5percangol.hu weboldalon minden angol nyelvet tanuló, illetve gyakorolni és szinten tartani vágyó talál hasznos és érdekes tartalmat, amelyek (beleértve a letölthető hanganyagokat is) mind ingyenesen érhetők el. A tartalomból:
- Nyelvtan: témakörök kifejtve
- Szókincs: szóbeli témakörök kifejtve olvasmányos, videós és audiós formában
- Nyelvvizsga: gyakorló feladatok és kidolgozott szóbeli tételek nyelvvizsgákra
- Business English: üzleti angol tananyagok
- Kezdőknek: tananyagok, hanganyagok és feladatok kezdőknek
- Gyerekeknek: gyerekdalok, mesék, feladatok, színezők angolul tanuló gyerekeknek
- Hírlevélarchívum: A 2003 óra kiküldött napi rövid nyelvleckék archívuma
- Videók: Filmrészletek, sorozat részletek, vidám jelenetek és zenés videók felirattal (zenék karaoke változatban is) és feladatokkal, angol-magyar szószedettel
- Hanganyagok: Ingyenesen letölthető hanganyagok minden tudásszinten (szöveggel, feladatokkal)
Magazin
Az egyre növekvő igényekre alapozva 2009 októberében elindítottuk az 5 Perc Angol Magazin nyomtatott változatát, egy bulvár-nyelvoktató havilap formájában. A magazin már a kezdetektől nagy sikernek örvend, közel 10.000 példányos eladást produkálva havonta. Magazinunk létrehozásakor célunk az volt, hogy egy olyan újságot alkossunk, amely egy bulvár-életmód magazinnak „álcázott” nyelvoktató lap, így az olvasók olyan egyébként érdekes, hasznos és szórakozatható cikkeken keresztül tanulhatják és gyakorolhatják az angol nyelvet, amelyeket egyébként is valószínűleg elolvasnának egy magyar nyelvű újságban. Így egyszerre tudnak kikapcsolódni és észrevétlenül tanulni is. A magazin a következő témákban kínál cikkeket (különböző tudásszinteken): havi aktualitás, érdekes hírek a nagyvilágból, ételek és receptek, utazás, lenyűgöző állatvilág, egészség és fitnesz, divat és szépség, celeb hírek, sport, tudomány és technika, zene, könyvek, filmek. Az újság második fele érettségizőknek, nyelvvizsgázóknak, üzleti nyelvet tanulóknak és gyerekeknek kínál tananyagokat, felkészítő feladatsorokat és kidolgozott érettségi tételeket. Kiadványunkkal gondoltunk a kezdőkre is, így számos könnyű tananyag és képes szótár is van a magazinban. A kiadvány cikkeinek nagy részéhez hanganyag is tartozik, amelyet egy brit rádióállomáson veszünk fel havonta anyanyelvi előadók közreműködésével (havonta kb. 90 perces audió/nagyjából 18-24 különálló audió). A hanganyagokat az olvasók ingyenesen érhetik él és tölthetik le weboldalunkról, így a magazin cikkeit akár MP3 lejátszón vagy mobiltelefonon is tudják hallgatni úton-útfélen.
Az újság ára: 750 Ft
Az újság megvásárolható: Az Inmedio és Relay újságárusoknál továbbá Auchan, Tesco, Spar, Interspar, Match, Kaiser’s, Real, Coop, CBA üzletekben!
Az újság előfizethető az 5 Perc Angol
weboldalon, illetve személyesen szerkesztőségünkben!
Negyedéves előfizetés ára: 2250 Ft (750 Ft/példány), félévre 3750 Ft (625
Ft/példány), egy évre 7500 Ft (625 Ft/példány)
Ha bármi további kérdésed vagy kérésed lenne bármelyik szolgáltatatásunkkal kapcsolatban keress minket bátran az alábbi elérhetőségeken:
Személyesen minden hétköznap 09.00-17.00-ig:
1136 Budapest, Hegedűs Gyula u.9. (az udvarban)
Telefonon:
+36/1- 783-0207 vagy +36/70-452-0474
e-mailben általános kérdésekkel:
.(Az email cím megtekintéséhez engedélyezni kell a JavaScriptet)
e-mailben vásárlással és előfizetéssel kapcsolatos kérdésekkel:
.(Az email cím megtekintéséhez engedélyezni kell a JavaScriptet)
- MEGJELENT A MAGAZIN FEBRUÁRI SZÁMA!
- NOTW - Costa Concordia sinks off Italy, 13 dead, dozens missing
- NOTW - iPhone ringtone brings New York Philharmonic to a stop
- NOTW - ‘Dentist’ sold false teeth, made in filthy home lab
- NOTW - Giant tuna is sold for record $736,000
- The Great Romantic Couples
- Celeb bits - Heather Locklear hospitalized
- Celeb bits - Sinead’s Twitter SOS after taking overdose
- Celeb bits - Madonna announces tour plans and jokes
- Celeb bits - Beyonceé and Jay-Z’s baby Blue Ivy Carter
Hozzászólások
5Perc Angol - Kezdőknek és Újrakezdőknek CD1., CD2.
Winter Holidays in Hungary
Blue ft. Elton John: Sorry seems to be the hardest word
2011 április - Hallás utáni értés
Brenda Lee - I'm sorry
2011.11.29. - Minden, amit a kutyákról tudni kell 2.
ORIGO(ITK) középfokú kidolgozott tételek
5 Perc Német
2005.08.31 - Could
Hogyan írjunk angol nyelvű életrajzot 1.
Szia Nóri!
Az 5. oldalhoz a magyar fordítást merre találom? Köszönöm!
2012. februári szám - IV. évfolyam 2. szám
2007.08.29 - MUST és HAVE TO
May, might
Whitney Houston: One moment in time
Whitney Houston: I will always love you
Whitney Houston: One moment in time
5 Perc Német
ORIGO(ITK) középfokú kidolgozott tételek
2011.02.14. - Valentin-nap története
5 Perc Német
Kedves Anna,
Köszönjük, hogy jelezted a hibát és már dolgozunk rajta. Remélhetőleg hamarosan újból elérhető lesz a letöltés. …
ÚJRA KAPHATÓ!!! - Kezdőknek és újrakezdőknek MOST CSAK 3300 forint!
Szia!
Sajnos nem tudom letölteni a munkafüzetet, mert “500 internal server error” -t ír ki :( Máshonnan nem …
ÚJRA KAPHATÓ!!! - Kezdőknek és újrakezdőknek MOST CSAK 3300 forint!
Natasha Bedingfield: Wild Horses







Kedves Péter!
Sajnos még mindig “internal sever error” -t ír ki az oldal, ha meg akarom nézni a …
ÚJRA KAPHATÓ!!! - Kezdőknek és újrakezdőknek MOST CSAK 3300 forint!