ÚJRA KAPHATÓ!!! - Igeidők MOST CSAK 3000 forint!
Szeptember 1-től ismét kapható a nagysikerű 5 Perc Angol Igeidők könyv!
Ebben a könyvben az igeidőket veszem sorra, a lehető legrészletesebben kifejtve azok használatát, és a rájuk vonatkozó szabályokat. A magyarázatokat a lehető legközérthetőbb módon próbáltam megfogalmazni, sok illusztrációval és példamondattal, így kezdők számára is nagy segítség lehet a nyelvtanulás során, de haladók, sőt már nyelvvizsgával rendelkezők számára is hasznos nyelvtani összeállítás. Minden igeidőhöz számos feladat is tartozik, így a megtanultakat rögtön gyakorolni is tudják a nyelvtanulók!
A könyvben az igeidőket olyan sorrendben magyarázom el, ahogy azokat tanulni érdemes. A könyvek szinte 100 százaléka az igeidőket (Tenses) jelen, múlt és jövő időkre osztja, és e szerint magyarázza azokat. Nagyon sok nyelvtankönyv azzal kezdi, hogy az angolban 12 igeidő van, és hogy ez milyen nehéz, mert a magyarban csak 3 van, és nincsenek meg az angol igeidők magyar megfelelői. Ez azonban nem igaz, mert a magyarban ugyanúgy megvan mindennek a megfelelője, csak éppen neve nincs, mint az angolban (magyarul például az igekötők használatával fejezünk ki sok mindent), és szegény tanulóknak elmegy a kedvük az egész nyelvtanulástól, amikor a tanárok és a nyelvtankönyvek a 12 igeidővel riogatják őket!
A kötetben úgy fognak az egyes igeidők leírásai egymás után következni, amilyen sorrendben érdemes megtanulni őket.
Szalai Nóri
- MEGJELENT A MAGAZIN FEBRUÁRI SZÁMA!
- NOTW - Costa Concordia sinks off Italy, 13 dead, dozens missing
- NOTW - iPhone ringtone brings New York Philharmonic to a stop
- NOTW - ‘Dentist’ sold false teeth, made in filthy home lab
- NOTW - Giant tuna is sold for record $736,000
- The Great Romantic Couples
- Celeb bits - Heather Locklear hospitalized
- Celeb bits - Sinead’s Twitter SOS after taking overdose
- Celeb bits - Madonna announces tour plans and jokes
- Celeb bits - Beyonceé and Jay-Z’s baby Blue Ivy Carter
Hozzászólások
Kedves Anna,
Köszönjük, hogy jelezted a hibát és már dolgozunk rajta. Remélhetőleg hamarosan újból elérhető lesz a letöltés. …
ÚJRA KAPHATÓ!!! - Kezdőknek és újrakezdőknek MOST CSAK 3300 forint!
Szia!
Sajnos nem tudom letölteni a munkafüzetet, mert “500 internal server error” -t ír ki :( Máshonnan nem …
ÚJRA KAPHATÓ!!! - Kezdőknek és újrakezdőknek MOST CSAK 3300 forint!
Natasha Bedingfield: Wild Horses
Jennifer Lopez: Let's Get Loud
Sziasztok!
Én a lányomnak szeretném letölteni az anyagot és a CD anyagát, meglepetésként névnapjára, mert most …
1000 kérdés 1000 válasz - MP3 CD melléklettel
2012 február - AUDIO LETÖTÉS EGYBEN - BRIT
2012 február - AUDIO LETÖTÉS EGYBEN - BRIT
2012.02.06. - Lóhátra fel!
2012.02.06. - Lóhátra fel!
2012.02.06. - Lóhátra fel!
Hungary, land of spas
Lady Gaga ft. Beyoncé - Telephone
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
2006.05.30 - PRESENT PERFECT SIMPLE TENSE
NOTW - Costa Concordia sinks off Italy, 13 dead, dozens missing
2012 február - AUDIO LETÖTÉS EGYBEN - BRIT
MEGJELENT A MAGAZIN FEBRUÁRI SZÁMA!
Kedves Erika,
itt találod havi bontásban az összes hanganyagot:
http://www.5percangol.hu/5percangol_magazin
Jó tanulást,
Nóri
MÁSODIK ÉVAD - 12 szám - 2010/2011
Kedves Nóri! Megvettem az első évadot egyben. Kérdésem az lenne, hogy hol tudnám egyben letölteni az audiókat. A …
MÁSODIK ÉVAD - 12 szám - 2010/2011
AT THE DOCTOR'S
2011 január - AUDIO LETÖLTÉS EGYBEN
2011 január - AUDIO LETÖLTÉS EGYBEN







Kedves Nóra!
Van-e mód arra, hogy a nyelvkönyvet, ill. az előjegyezhető nyelvtankönyvet ne postán, hanem személyes átvétel útján kapja meg az ember?
Szia Nóra!
Az Igeidők I. című könyvet csak megrendelés útján lehet beszerezni, vagy esetleg nálatok a szerkesztőségben, vagy könyvesboltban nem vásárolható?
Szeretném személyesen megvásárolni az 5perc angol kezdő könyvet-CD-t.
Üdvözlettel. Kováts
Szia Nóri!
Én is az Igeidők I. c. nyelvtankönyvet szeretném megrendelni.
Mi a módja?
Sziasztok!
Hónapok óta várólistán vagyok az Alexandrában az Igeidők c.könyvre, de még mindig nem tudnak semmit mondani róla.
A Mammut Libriben azt mondták, hogy csak személyes megrendelésre hozatnak, de gyakorlatilag ne kérjek ilyet.
Ha annyian keresik a nyelvkönyveiteket, miért nincs náluk is?? Nekem pl vannak Libri könyvutalványaim, amiket szívesen beáldoznék :)
Kaptam hívlevelet, hogy kijött az új nyomtatás, az ára ugyanannyi lesz v drágább? thnx
Sziasztok!
Az Alexandra könyvesboltokba mi szállítunk, így az Igeidők hamarosan ott kapható lesz (két napja jött meg az újranyomás, így kell idő, hogy a boltokba is eljusson), illetve a Librotrade partnereinél kapható (pl. Famulus könyvesbolt). Másokkal nem állunk szerződésben (a Librotrade elvileg visz a Libribe is). A könyv nálunk is megvásárolható személyesen a 1055 Nyugati tér6. alatt, illetve a webshopból is megrendelhető. Az ára ugyanaz, 3480 Ft (+szállítás, ha futár viszi).
üdv,
Nóri
Ma kaptam meg a könyvet, nagyon köszönöm! Ez a nőnapi ajándékom!!!
Hol találom a feladatok megoldását?
Sziasztok!
itt a megoldókulcs:
http://www.5percangol.hu/cikk/megoldokulcs_szalai_nora_igeid_k_i_/
Jó tanulást!
Nóri
Valahol van valami izelítő ahol bele tudok nézni a tartalmába?
Kedves Nóri,
meg szeretném venni ezt a könyvet. Hogyan lehetséges?
Szeretném az igeidőket megrendelni.
Köszönettel
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni. Elfelejtettem a jelszavam. Kértem egy jelszó emlékeztetőt, amire azt írja, nincs ilyen énailcím az adatbázisban.
A gondom, hogy közben meg erre a címre kapom régóta a napi leckéket…
( nem gépeltem el, többször is ellenőriztem.)
Azért kérdezem mert szeretnék én is rendelni könyvet.
Előre is köszi a segítséget:
Zsolt
Sziasztok!
Én is a könyvet szerettem volna megszerezni és ehhez be kellett lépnem, s jött a bibi, amiért segítséget szeretnék kérni. Cirka úgy jártam, mint Zsolt. Elfelejtettem a jelszavam. Kértem egy jelszó emlékeztetőt, amire azt írja, nincs ilyen e-mail cím az adatbázisban. Aztán már jött az is, hogy a felhasználói nevem sem jó. Próbáltam mindent végül, de nem jött össze. Újra regisztráltam végül, de közben meg az eredeti címre kapom rég óta én is a napi leckéket. A cím alapján talán meg tudjátok találni az egyezőséget esetleg az adatbázisban.
Előre is köszönöm ebben a segítséget!
Ildi
Folytatva még valami..
Budapesten még az én eltett példányomon kívül akad még 2-3 db Igeidők a Libriben. Pontos címet nem tudom, csak azt, hogy a 20. kerületben az M5-ös mentén az Auchan oldalán van a bolt. A könyvek jók, gratulálok!! Számomra nagyon fontos, hogy amit keresek vagy visszakeresek, azt hamar megtaláljam és gyorsan meg is értsem. Ebben nagy segítség, köszönöm!
Van egy kérdésem a kiadvány borítóján szereplő ingyenes szolgáltatáshoz. Hol található az ott megjelölt “5 perc angol on-line nyelvoktató magazin heti 3 alkalommal”? (Gondolom ez nem a napi leckéket takarja.)
Előre is köszi a segítséget!
Ildi
Szia kedves Nóra!
Már igazán régóta figyelem, hogy milyen ügyesen és okosan osztod szét a tudásodat, ami nagyon tiszteletreméltó. Ezúton szeretném megtudni, hogyan juthatok hozzá az “Igeidők , az Alap és újrakezdő” angol nyelvkönyvekhez valamint előfizetni a Magazinra itt Londonban?
További sok sikert, Tibsz..
Szóról-szóra úgy jártam, mint Jász Ildi, kérem segítsetek, ha lehet!
Mi a megoldás,hogy az ideidők könyvhöz juthassak!
köszönöm előre is
Varga Éva
Simon Ferenc vagyok, Cegléden, Vidra utcában 6 szám alatt lakok. NEm tudok angolul, mert estiben érettségiztem, szóval hülye vagyok. Meg akarom rendelni ezt a könyvet.
Nagyon jó könyv, könnyen megérthető, ebből a könyvből élvezet tanulni =))
Kedves Nóri,
meg szeretném venni ezt a könyvet. Hogyan lehetséges hozzajutni azok szamara akik nem Magyarorszag teruleten elnek?
Szia Nóri!
Hasonlóképpen jártam mint az előző két hozzászóló, aki meg szerette volna rendeni a könyvet. Valami baj van a rendszeretekben. Én most újra regisztráltam, de attól tartok, ez azzal fog járni, hogy ugyanarra az e-mail címre kétszer fogom megkapni a napi leckéket. Én is az igeidők könyvet szeretném megrendelni. Ebben kérem a segítségeteket. Köszönettel Kardosné Erzsi.
Szia,
En azt hiszem talan mar 2 eve is, hogy megrendeltem az 5 perc angol nyelvtan/Igeidok konyvet. Akkor talan meg nem tartozott hozza hanganyag. En nem is tudom, minden esetre nekem nincs meg. Kerlek tudasd velem, hogy juthatok csak a hanganyaghoz, mivel a konyv mar regen meg van.
Koszonom:
Maria
Kedves Nóri!
Megrendelem az “igeidők” könyvedet. Postai utánvéttel , postafordultával.
Köszönöm szépen, Györgyi
Címem: 5630 Békés,
Kossuth u. 1.
Kedves Nóri!
Megrendelem az “igeidők” könyvedet. Postai utánvéttel , postafordultával.
Köszönöm szépen, Eszter
Címem: 6800 Hódmezővásárhely
Csengettyű köz.8. VII/19.
Kedves Nóra!
Kérem a könyvet megrendelni, postai utánvéttel, augusztus 11 utáni szállítással a munkahelyemre: Lami- Véd Kft. 9700 Szombathely, Szövő utca 2.
Ma vettem meg a könyvet, még nem tudom milyen, de aminek az elején Hugh Laurie van, a végén meg Robbie Williams az csak jó lehet!! ;) :D
Megrendelem az Igeidők című könyvet.Postafordultával kérem címemre
5516 Körösladány,Árpád u. 1/1.Dr Kovács Zoltán elküldeni.
Ugyanerre a címre kérek ÁFÁ-s számlát is.
Köszönettel Zoltán.
Kedves Nóri!
Én személyesen a Nyugati téren vettem meg tőletek ezt a könyvet. Segítenétek, hogy találom meg az ingyenesen letölthető CD hanganyagot?
Előre is köszönöm
Kedves Nóri,
postai utánvétellel megrendelem az “Igeidők I.” könyvet.
Cím:
Závoti József
9400 Sopron
Fehér D. u. 15.
Kedves Nóri!
Megrendelem az “igeidők” könyvedet, postai utánvéttel , postafordultával a következő címre:
Szilágyi Ferenc András
8086 Felcsút, Pozsonyi u. 60
Szia Nori!
Londonban elek es szeretnem a 2 konyvet megrendelni,de a regisztracio valamiert nem mukodik.Kerlek a konyveket az alabbi cimre utanvettel elkuldeni!Az igeidokbol 2peldanyt kerek!
Elore is koszonom;Kata
Der Gyorgyne
Szekesfehervar
Budai u. 86. 7.em.1
8000
megrendelem Kedves Nóri.. az igeidők könyvedet postai utánvéttel.
cimem. Virág Nándorné. 8105.. Pétfürdő.. Ifjuság ut 5.
Köszönöm szépen. üdvözöllek Terike.
Kedves Nóri! Megrendelem az “igeidők” könyvedet postai utánvéttel.Előre is köszönöm. Dr Pataky Éva 6200 Kiskőrös Damjanich u 37.
Kedves Nóri!
Mindkét könyvet nagyon szívesen megrendelném,de Erdélyben élek és nem tudom milyen lehetőségeim vannak.
Gyakran járok Magyarországon a Libri és Alexandra könyvárúházakban,amennyiben itt is megtalálom őket,úgy nagy segítség lenne.
Köszönöm a tanácsot!
Boitor Orsolya
Kedves Nóri!
Megvettem a Kezdőknek és újrakezdőknek szóló könyvedet és letöltöttem a szükséges hanganyagokat és munkafüzetet.
Szívből gratulálok. Remek. Ilyen közérthető, összeszedett anyaggal még nem találkoztam.
Nekem a szavak kiejtése okozott mindig gondot.
Nagy segítség lenne számomra, ha a könyv egyes leckéinek végén található Wordlist ismétlésre kerülne a hanganyag egyes leckéinek végén is, mégpedig kicsit lassabban.
Kezdőnek elég nehéz ráhangolódni (főleg idősebb korban:)) a hangzásra, kiejtésre.
További sikereket kívánok!
Köszönettel: Ági
Szia! Külföldi szálitás elérhető??
A valasz engemet is erdekelne!usa
Szia Nóri! Én is azt szeretném megtudni, hogy ha külföldön élek -UK , hogyan oldható meg a szállítás? Nagyon jó lenne egy kis elméleti rásegítés a gyakorlati tudás megszerzése mellet :-) Köszönettel! Erika
Üdv Nóri!
Érdeklődnék, hogy Kezdőknek és Újrakezdőknek c. könyvedet miért nem találom a weboldalon? Más kérdés: ha december közepén megrendelem a magazint (fél éves előfizetéssel, próba gyanánt :D), akkor a decemberi számot még megkapom?
Mátyás
Kedves Mátyás!
A kezdőknek-újrakezdőknek könyv sajnos elfogyott,jelenleg folynak az utánnyomási munkálatok. Pontos dátumot nem tudok mondani a megjelenésre, de legkésőbb január elején már lesz!
Üdv,
Nóri
Sziasztok!
Mi Miskolcon a Géniusz könyváruházban vettük meg az igeidők könyvet, sőt, ott az újrakezdőknek való könyv is volt.
Mi is előtt sok helyen voltunk, de sem az Alexandra, sem a Libri nem tudott adni.
Bella
Az e-mail címem alapján kapok majd hírleveleket, vagy máshol kell beregisztrálnom?
Üdv.: Bori
Jó kis átverés ez az egész.
Számtalan szuper könyv van a polcokon angol tanuláshoz csak érteni kellene hozzá. Nem kell várni kérdezz hozzáértőt, aki ajánl neked szuper nyelvkönyvet. Megaztán úgyse a könyvön múlik. Megveszed Nórika könyvét aztán csak porosodik.
ez a véleményem
Látom neked a magyar nyelvtankönyved is a polcon porosodik:)
Kedves kis mancika!
Mi átverés ebben? :D
Valaki írt egy könyvet. Ha érdekel, megveszed. Ha nem érdekel, nem. Ennyi.
Nóri nem úgy reklámozza, hogy ez egy csodakönyv, amit beteszed a párnád alá és megvan a felsőfokú nyelvvizsga ;)
Szia Nóri
csak azt szeretném megkérdezni hogy a nyelvi könyvet nem e lehetne paypall-lal kifizeni mint pl a kezdő és ujrakezdős könyvet!?angliába lakom és szeretném megrendelni…lécci irj.üdv Timi
Kedves Nóri!
Nekem mindkét könyved megvan és nagyon jók. Nem tervezel többet is írni?
Üdv: Zsuzsi
Kedves Nóri!
Megvettem az Angol Nyelvtan Igeidők I. című könyvedet. Nagyon köszönöm én is, hogy átadod a tudásodat. Van pár könyvem, ami az igeidőkről szól, de bevallom ez az első könyv, ami számomra érthető, mert amiket eddig használtam nagyon “száraz” volt és elment a kedvem a tanulástól.
Van egy kis szókincsem, úgyhogy a feladatokat minimális szótárazással meg tudom(meg tudtam) oldani, kevés hibával. Többek között az is tetszik a könyvedben, hogy a szövegekben színeket használsz, valamint képekkel is illusztrálod a dolgokat. Egyszóval a könyv fantasztikus. Nagyon örülök, hogy rátaláltam. Köszönöm!!
Szia Nóri!
Nagyon szeretnék hozzájutni az Angol Nyelvtan Igeidők I. című könyvedhez, azonban mindenütt csak az elfogyott feliratot látom mellette. Mikor várható, hogy ismét kapható/rendelhető lesz, mert nagyon szeretném megrendelni a Kezdőknek ... könyv mellé.
Üdv, Ági
6 napja kifizettem a könyvet, elküldtem a kolléganőjüknek a bizonylatot, és még egy visszajelzést sem kaptam. Meglesz a könyvem? Nem sürgős, de jó lenne tudnom, hogy mi a helyzet. Köszönöm.
Eszter