NOTW – Abducted girls found after a decade

középfok

 A 2013. júniusi szám 6. oldalán olvasható cikket hallgathatod meg itt. A cikk fordítását is itt találod. 

Megtalálták az egy évtizede elrabolt lányokat

Életben találták azt a három lányt, akiket több mint egy évtizede raboltak el, egy Ohio-béli ház alagsorában, ahol állítólag láncokba verve tartották őket fogva.

Amanda Berry, 26, Gina DeJesus, 23, és Michelle Knight, 32, megmenekültek a clevelandi házból, amely csak pár mérföldre volt attól a várostól ahonnan eltűntek.

 A rendkívüli mentés azután következett, hogy Amanda, aki 16 éves korában tűnt el, segítségért kiáltott miután a fogva tartójuk elhagyta a házat. Az 52 éves Ariel Castro-t letartóztatták és fogdába vitték a két, 50 és 54 éves, nem megnevezett testvérével együtt, az emberrablásos üggyel kapcsolatban. Amanda rokonai alátámasztották, hogy az egyik gyerek a házból az ő lánya, akinek akarata elleni fogva tartása ideje alatt adott életet – és feltételezhetően körülbelül hat éves. Amanda és Gina eltűnése az elmúlt évtizedben az egész város figyelmét vonta magára, mivel rokonaik folyamatosan virrasztottak és a helyi sajtó által életben tartották történetüket. 10 évig voltak akaratuk ellenére fogva tartva mielőtt végre kiszabadították őket miután egy szomszéd, Charles Ramsey kiabálást hallott a házból.

Mr Ramsey azt nyilatkozta a WEWS-TV-nek, hogy Amandát, akit nem ismert fel, egy ajtóban látta meg, amit csak annyira lehetett kinyitni, hogy egy kéz kiférhessen rajta, és azt kiabálta: “Segítsen kijutni! Nagyon régóta vagyok itt bent.”

Amikor Amanda kimenekült a házból és átfutott az utca másik oldalára felhívni a rendőrséget, egy fiatal kislány kezét fogta.

Segítsen. Amanda Berry vagyok… Elraboltak és 10 éve tűntem el, és most itt vagyok. Most szabad vagyok,” lehet hallani Berry nyilvánosságra hozott rendőrségi hívásának felvételéből.

“Most van szükségem rájuk, mielőtt visszajön!” mondta a kétségbeesett telefonhívásában a 911-nek, majd azzal folytatta, hogy fogva tartóját Ariel Castro-ként azonosította.
A WOIO helyi csatornához közel álló források azt közölték az állomással, hogy a nőket állítólag fogva tartásuk alatt megkötözve tartották és a rendőrök láncokat találtak az egyik mennyezetről lógva.

Michelle 2000-ben tűnt el, 20 éves korában. Amanda 2003. április 21.-én, egy nappal a 17.-ik születésnapja előtt. Egy évvel később, Gina, akkor 14, 2004. április 2.-án tűnt el, hazafelé menet az iskolából. Amanda rövidesen azután tűnt el, hogy felhívta a nővérét, hogy elmondja neki, hogy valaki kocsival hazaviszi Burger King-es munkahelyéről.

A nőket a MetroHealth Egészségügyi Központba szállították, mivel súlyosan dehidratáltak és enyhén alultápláltak voltak, de életben.

Kapcsolódó anyagok

Visszajelzés
Visszajelzés
Egyéb megjegyzés
Következő
Email
Vissza
Küldés
Köszönjük!