NOTW - Boston tragedy

NOTW - Boston tragedy

Facebook Tweet

Az 2013. májusi szám 6. oldalán olvasható cikket hallgathatod meg itt. A cikk fordítását is itt találod. 

A bostoni tragédia

A nyomozók kedden megkezdték a nyomozást a bostoni maraton célegyenesében elhelyezett két bombáért felelős személy vagy személyek után, amely három embert halálát okozta és több mint 100 embert sebesített meg a 2001. szeptember 11. óta legsúyosabb robbantásos merényletben amerikai talajon.

Az amerikai Szövetségi Nyomozói Iroda (FBI) állami és helyi rendészeti ügynökségek segítségével kezdte meg a nyomozást, miközben a hétfői robbantások kritikus állapotban levő áldozatai az életükért küzdöttek, mások pedig azzal próbáltak szembesülni, hogy amputáltként kell folytatniuk életüket. 

A robbantások a bostoni maraton befutójánál hasítottak át a tömegen, szétzúzva a Hazafiak Napján (Patriots’ Day) évente megrendezésre kerülő polgári ünnepséget, amelyre többtízezres tömeg tömörült az utcákra, hogy a futóknak szurkoljon. 

A két pokolgépben a puskaporon kívül a nagyobb pusztítás végett csapágygolyókat és szilánkokat is helyeztek, közölte egy rangidős rendőrtiszt, akit a nyomozásról kérdeztek, de az információ érzékeny mivolta miatt nem kívánta felfedni kilétét. Letartóztatás még nem történt a robbantásokkal kapcsolatosan. 

Egy fehér házi tisztviselő azt mondta, hogy az ügyet terrorista cselekdetként fogják kezelni, de még meg kell állapítani, hogy a támadás külföldi vagy hazai forrástól származott-e. 

Barack Obama elnök megígérte, hogy elkapják a felelősöket.

 “Ez egy bűnügyi nyomozás, amely potenciálisan terrorizmus utáni nyomozás,“ mondta Richard Deslauriers, az FBI bostoni főnöke.

Egy helyszínen készült videofelvételen látható, hogy sok futó éppen a célvonalhoz közeledett amikor egy tűzgolyó és füst emelkedett a szurkoló nézők és a résztvevők származási országainak zászlói sorfala mögül. A két robbanás másodpercekkel követte egymást négy óra kilenc perccel a rajt után, jóval azután, hogy a világklasszis futók beértek a célba, de körülbelül egyidőben a többi átlagos versenyő befutásával.

A robbantások végett a rendőrök egész Amerikában készenlétben álltak a nagyobb városokban, beleértve Washigton D.C-t és New Yorkot, a szeptember 11.-ei támadások helyszínét.

Az 1897 óta évente tartott bostoni maraton körülbelül fél millió nézőt és 20,000 résztvevőt vonz minden évben.

Tetszett a lecke? Oszd meg barátaiddal is!
Kapcsolódó anyagok
Szalai Nóri | 2011. Aug 29.

Remembering the victims of 9/11 terror

Hallgasd meg a 2011 szeptemberi számunk 8. oldalán olvasható cikket a 9/11 események áldozatainak emlékéről.
Tovább
Szalai Nóri | 2011. Jun 24.

4th of July - the Day of Independence for America

Hallgasd meg a 2011 júliusi szám 5. oldalán olvasható cikket az amerikai Függetlenség napjáról.
Tovább