NOTW - OMG! Txts make u gd at writing?

NOTW - OMG! Txts make u gd at writing?

Facebook Tweet
A 2013 januári szám 6. oldalán olvasható cikket hallgathatod meg itt.

 

OMG!

Kmlyn? Hogyan segíthet a ‘text beszéd’ a diákok esszéírásán?

Az Oktatási Minisztérium egyik kutatócsoprtja által készített tanulmány szerint a szöveges üzenet (sms), a bloggolás és a közösségi média segíthet a fiatalok képességeinek élesítésében. A beszámoló szerint a “blogtulajdonosok és azok a diákok akik a közösségi háló honlapjait használják, állítólag jelentősen jobb írók azokhoz a tanulókhoz képest, akik nem használnak bloggokat vagy a közösségi háló honlapjait.”

A “Mi a kutatói bizonyíték az írásról?” című beszámolót az Oktatási Minisztérium Oktatási Színvonal Kutatócsoportja fogalmazta meg, és azt vizsgálta, hogy hogyan hat a technológia az írásra. Egy kisméretű tanulmány az sms-ek rövidítéseit - más néven textisms - vizsgálta és az iskolai írás-olvasás eredményeit 10-12 éves tanulókból álló öt osztályban. A beszámoló szerint a tanulmányuk “nem talált arra utaló bizonyítékot, hogy a gyerekek írott nyelvben történő fejlődését akadályozta volna a szövegrövidítések használata. Ellenkezőleg, a tanulmány arra talált bizonyítékot, hogy pozitív összefüggés van a textisms használata és a szóolvasás készsége között.”

A beszámoló szerzői azt állították, hogy bizonyítékaik vannak arra nézve, hogy pozitív öszefüggés van a textsims és a helyesírás között. Azt mondták, hogy ez azért lehetséges, mert a diákoknak szükségük van a hangszerkezetek és a szótagolás megértésre a szöveges üzenetekhez. “A szerzők megjegyzése alapján, ezt azzal a ténnyel lehet alátámasztani, hogy a textisms használata egy bizonyos szintű fonológiai tudasságot vesz igénybe,” - közölte a beszámoló.

Azok pedig, akik azon aggódnak, hogy a fiatalabb nemzedék, akik telefont, és nem tollat meg papírt ragadnak, hogy barátaikkal kommunikáljanak, elkoptatják az angol nyelvet, kicsit megnyugodhatnak. Habár a bizonyíték azt suggalta, hogy a legtöbb diák legalább havonta egyszer foglalkozik technológiai alapú kommunikációs formával - mint az sms vagy az email - ezeket nem tartják valódi írásnak.

A tanulmány azonban kimutatta, hogy míg a gyerekek még mindig hagyományos módon írtak - olyan kommunikációs formákat használva mint a betűk, dalszövegek, regény, napló és versek - ez kevésbé volt elterjedt mint azon szokásuk hogy mobiltelefonjaikon a világhálóra csatlakozzanak.

Nehézségi szint:
középfok
Tetszett a lecke? Oszd meg barátaiddal is!
Kapcsolódó anyagok
Szalai Nóri | 2011. Jan 26.

2011 February - NOTW - Penguin in zoo strolls into lions’ den

A 2011 februári szám 12. oldalán található cikkhez tartozó audiót és fordítást találhatod meg itt.
Tovább
Szalai Nóri | 2011. Mar 25.

NOTW - Man sets sail on ice with only vodka bottle for company

Olvasd el a magazin 13. oldalán található cikket, itt pedig megtalálod a magyar fordítást és meg is hallgathatod az írást.
Tovább
Szalai Nóri | 2011. Mar 27.

NOTW - Man Marries Pillow

Olvasd el a magazin 14. oldalán található cikket, itt pedig megtalálod a magyar fordítást és meg is hallgathatod az írást.
Tovább
Szalai Nóri | 2011. Jan 26.

2011 February - NOTW - Bagel Toting Professor causes Airplane Ruckus

A 2011 februári szám 13. oldalán található cikkhez tartozó audiót és fordítást találhatod meg itt.
Tovább
Szalai Nóri | 2011. Mar 27.

NOTW - Excuse moi?

Olvasd el a magazin 14. oldalán található cikket, itt pedig megtalálod a magyar fordítást és meg is hallgathatod az írást.
Tovább