Kérjük, ahogy te is szoktál kérni másokat, mutatkozz be röviden.

Az ELTE Origó Nyelvi Centrum vizsgafejlesztője, vezető vizsgáztatója vagyok, és már több, mint három évtizede dolgozom ebben az intézményben, illetve annak elődjében, az ITK-ban, amit csak Rigó utcaként ismertek, és amitől gyakran rettegtek a nyelvtanulók. Végigkísértem, és aktív részese voltam a fejlődésének ezektől a legendásnak is nevezhető időktől kezdve odáig, hogy egy modern, és tapasztalataink szerint már egyáltalán nem félelmetes vizsgaközponttá vált.

Azért a vizsgákban mindig van valami félelmetes, nem?

Igen, nyilvánvalóan az ember szorong, de legalábbis izgul, amikor számot kell adni a tudásáról, és tudja, hogy az nem tökéletes – mert hát kié az? Emlékszem a vizsgáztatásaim során eleinte én is mennyire izgultam, úgy érezve, hogy mintegy én is vizsgázom a tapasztaltabb vizsgáztató kollégáim előtt, még ha nem is kapok tőlük értékelést. Azóta ez már elmúlt, és így könnyebb is arra koncentrálni, ami a célunk, hogy természetes beszélgetést folytassunk, és oldott hangulatot teremtsünk a vizsgákon. Őszinte érdeklődéssel, empátiával forduljunk a vizsgázók felé, és nem kikérdezve őket, hanem az adott témákról amennyire lehet kötetlenül elbeszélgetve segítsünk nekik elfeledkezni arról, hogy minden szavukat figyeljük és értékeljük, lehetőséget adva arra, hogy megmutassák a tudásuk legjavát.

Hogyan lehet ezt elérni?

 Először is azzal, hogy a vizsga felépítését úgy alakítottuk ki, hogy a vizsgázók, amennyire lehet, kötetlen formában beszélhessenek az adott témán belül, illetve az általuk választott  képhez kapcsolódva. Akár személyes vonatkozásokat, élményeket, akár általánosabb gondolatokat megosztva, valódi kommunikáció alakuljon ki, az őszintén érdeklődő vizsgáztató, és a magáról és a világról minél többet elmondani akaró vizsgázó között, és a szituációs párbeszédben is lehessenek kezdeményezők, kreatívak. Vizsgáztatóként nem csak „nyelvi mintát” szeretnénk venni személytelen módon, hanem őszintén kíváncsiak vagyunk a velünk szemben ülő emberek életének, gondolatainak velünk megosztott kis szeleteire, bevonva őket egy valódi kommunikációba. Ha ez sikerül, az sokkal inkább lehetővé teszi azt, hogy valóban objektív képet nyerjünk a tudásukról. Igazából az segíti a nyelvtudásmérést, ha a vizsgadrukk, a feszültség, a szorongás bénító, és így negatívan torzító hatásait, amennyire lehet, csökkentjük.

Ebben az esetben viszont így több is múlik a vizsgáztatón, azon, hogy jól végzi-e a feladatát, mintha csak egy vizsgát levezető moderátor lenne, vagy a szerepe az előre megírt standard kérdések feltevésére korlátozódna?

Valóban, nagyobb a vizsgáztatók felelőssége, ezért rendszeres képzésekkel, szakmai segítséggel próbáljuk támogatni őket. Viszont sokan elmondják, hogy ezért is szeretnek nálunk vizsgáztatni, mert az empatikus tanári énjük nagyobb teret kap, valódi sikerélményt jelent, ha sikerül nem csak a szlogenek szintjén, de valóban kihozni a vizsgázókból a tudásuk legjavát, és átsegíteni őket a vizsgahelyzet nehézségein, csapdáin. Közös siker, még ha ez nem is olyan hosszútávú kapcsolat, mint ami egy tanár és egy diák között kialakulhat.

És erről kaptok is visszajelzéseket?

Igen, például évekig működött egy olyan csoport az interneten, ahol a vizsgázók is megoszthatták a tapasztalataikat, véleményüket, ami ha meglepően hangzik is, alapvetően pozitív volt, még olyanok részéről is, akiknek nem sikerült végül a vizsgájuk. Sokan kellemesen csalódtak, hogy a vizsgáztatók személyében nem „boszorkányokkal”, hanem „valóságos tündérekkel” találkoztak, hogy mennyire kedvesek, segítőkészek voltak, tényleg az érdekelte őket, amit a vizsgázó tud, a vizsga pedig életszerű volt, és a légkör barátságos. “Don’t panic, exams can be fun”, ahogy azt többször is egy-egy előadásom címének választottam.

’Too good to be true’, mondhatnánk erre mi is angolosan…

Persze, nem mindig sikerül ez ilyen ideálisan, de számít, hogy erre törekszünk, és hangsúlyt helyezünk rá. Divatos szó mostanában a wellbeing, a tanárokkal kapcsolatban is. Mi a vizsgázók szempontjából is igyekszünk figyelni erre.

Mi az, amit még ki tudnál emelni pozitívumként a vizsgátokkal kapcsolatban?

Azt, amit a felkészítő tanárok közül is sokan kiemelnek: a megbízhatóságot. Nem szeretnénk, ha az történne, hogy aki eljön az egyik hónapban vizsgázni, könnyű feladatokat kap és könnyen átmegy, a következő hónapban pedig mások keményebb akadályokba ütköznek, és csak azt mondhatnánk erre, hogy ők meg így jártak, ez van. Ehhez sokat kell dolgozni a feladatokon, a kipróbálásokon, a javítókulcsokon, finomhangolni őket, figyelni kell erősen a statisztikákra, és kell hozzá a vizsgáztatói, javítói tapasztalat is.

Sokan a fordítás miatt idegenkedtek az Origó vizsgától.

Tudom, bár ez a feladat sokakat inkább segít a sikeres vizsgázásban, akár kompenzálhatja is a gyengébb készségeiket, azoknál, akik jól értik az angol nyelvű szövegeket, és ha kicsit gyakorolják a fordítást, kifejezetten jó eredményeket érnek el, még akkor is, ha az iskolában a fordítás elhanyagolt készség, és nemigen adódik lehetőségük a tanórákon foglalkozni vele.

De most már van lehetőség fordítás nélkül is vizsgázni.

Igen, 2023. szeptemberében indultak el angolból Origó MONO néven az egynyelvű vizsgáink, amelyek mára már létszámban nagyjából megközelítették vagy utolérték a hagyományos kétnyelvű vizsgákat.

Mennyiben más ez a vizsga, mint a hagyományos kétnyelvű?

A kérdések, az elvárt válaszok és az utasítások is egynyelvűek, akár csak az érettségin vagy az ismert vizsgák többségében, és nem szerepel benne közvetítés, fordítás. Viszont igyekeztünk megtartani benne a lehető legtöbbet abból a megbízhatóságból, kiszámíthatóságból és rugalmas, vizsgázóbarát jellegből, aminek a kétnyelvű vizsgáink népszerűségét köszönhetjük. Ezért a szóbeli rész gyakorlatilag ugyanolyan, mint a kétnyelvű Origó szóbeli, csak a szituáció utasításai nem magyar, hanem angol nyelvűek. Az értékelési rendszer is más kicsit , nagyobb a hangsúly a kommunikáción, bár az értékelési elvek és az elvárások a két vizsgarendszerben ugyanazok. Ez az azonosság igaz az írásbelinél a levélírás utasításaira és értékelésére is, a másik íráskészség feladat pedig teljesen megegyezik azzal, ami a kétnyelvű vizsgán szerepel, akárcsak az olvasást mérő egyik feladat, az úgynevezett lyukas szöveg. Ezzel is igyekszünk a két vizsgarendszer elvárásait, nehézségi szintjét, amennyire lehet, egymáshoz közel tartani. A honlapunkon erről részletes információt adunk, és emellett mintafeladatokat, tippeket, tanácsokat is a felkészüléshez és a vizsgázáshoz, sőt videós próbavizsgákon is bemutatjuk, hogyan néz ki a vizsga a gyakorlatban.

Milyenek a tapasztalataitok az egynyelvű vizsgákról?

A visszajelzések alapján vannak, akik a kétnyelvű vizsgánk helyett választják, de vannak, akik különben nem vizsgáznának nálunk. A statisztikák és a vizsgáztatói tapasztalatok alapján pedig úgy tűnik, sikerül elérni, hogy az eddigiekhez képest új típusú feladatok, az egynyelvű olvasáskészség és beszédértés is ugyanazon a szinten, és hasonlóan megbízhatóan mérjenek, mint a kétnyelvű feladatok. 

Hogyan lehet jobban és közelebbről is megismerkedni a vizsgákkal?

A YouTube csatornánkon számos videóval adunk a felkészüléshez tanácsokat, de a TikTokon is vannak fent videóink, és emellett jelen vagyunk persze a Facebookon és az Instagramon is. Van egy honlapunkon keresztül elérhető úgynevezett Tanári Fiókunk is, ahol rengeteg segédanyag áll a felkészítő tanárok rendelkezésére. Emellett havi rendszerességgel tartunk konzultációkat online, ahol megválaszoljuk az érdeklődők kérdéseit, és workshopokat, ahol a vizsga különböző részeit és az értékelés módját mutatjuk be részletesen és szintén interaktív módon. Személyes részvétellel is tervezünk vizsgafelkészítést segítő kurzusokat, és aki még jobban szeretne megismerkedni a vizsgáztatás és az értékelés gyakorlatával, az részt vehet az évente kétszer megrendezett vizsgáztatóképzésünkön is, még akkor is, ha nem akar vizsgáztató lenni, csak érdeklik az Origó vizsgák, és szeretne kreditpontokat szerezni a továbbképzésen való részvétel által. De azokat a tanárokat is szívesen látjuk, akik vizsgáztatni szeretnének, szükségünk van a friss erőre, és nyitottak vagyunk az „új tehetségek” felfedezésére.

A bemutatkozástól viszont gyorsan elkanyarodtunk. Megkérdeznénk most téged is arról, hogy hogyan lettél nyelvtanár?

Az angolt nagyon szerettem, tizenéves koromban még a vasfüggöny mögötti szabad világ vonzása, a rock zene is motivált, amellett, hogy tetszett is. Azok után, hogy a gimnáziumban az első angol órámon, amikor a különböző szavak számomra idegen kiejtését kellett volna mindjárt reprodukálnunk, úgy éreztem, hogy én ezt a nyelvet soha nem fogom megtanulni. A BBC rövid hullámú adásait hallgattam például a fütyüléseivel, elhalkulásaival együtt, mint nagy kincset, és természetesen adódott, hogy angol szakra menjek, ott pedig az a lehetőség, hogy ha szeretnék keresni egy kis pénzt, akkor vállaljak magántanítványokat. És bár az iskolában töltött idő alatt soha nem jutott eszembe, hogy tanár legyek, még ha voltak is jó tanáraim, és eleinte csak a nyelv, a kultúra és az irodalom érdekelt, így végül belecsöppentem, először a magán- azután a nyelviskolai tanításba, ahol többek között orosztanárokat kellett átképeznünk angoltanárrá. Érdekes kezdés volt mindjárt tanárokat tanítani végzős egyetemistaként.

És vizsgáztató sem akartál lenni?

Eszembe sem jutott, mint lehetőség, ebbe is mintegy belecsöppentem, szembejött a lehetőség és az állásajánlat is, amiért otthagytam azután a gimnáziumi tanítást és a vizsgákkal kezdtem intenzívebben foglalkozni, bár hosszú éveken át tanítottam is mellette. Nem is lehetne jól értékelni a nyelvtanítás „végeredményét”, ha az embernek nem lennének kiterjedt tapasztalatai magáról a tanítás folyamatáról is.

Vonzottak más területek is?

A nyelveken kívül más nem annyira, bár filozófia szakon is végeztem, az csak személyes érdeklődés volt. A nyelveken belül viszont fordítással és tolmácsolással is foglalkoztam, illetve foglalkozom is időnként még. Nagyon hálás voltam, hogy ezekre is nyílt lehetőség, mert egy olyan változatosságot biztosított, hogy általában nem csak beszélnem, tanítanom kell egész nap, de nem is csak egy számítógép vagy dolgozatok előtt ülnöm egy asztalnál. Érdekel az angol, és általában a nyelvek minden aspektusa, érdekessége, önmagában és önmagáért is, az is, ami egy normális embert nem feltétlenül izgat annyira, akik csak használni szeretnék a nyelvet, és nem gondolkoznak el a nyelvi finomságok jelentőségén vagy azon, hogy ezt vagy azt a dolgot miért így fejezhetjük ki az egyik nyelven és úgy a másikon.

Nemrégiben többször is tartottál előadást a mesterséges intelligencia és a nyelvvizsgák témájában. Miért tartod ezt fontosnak?

A mesterséges intelligencia szerepét és jelentőségét talán nem is kell magyarázni, és aligha lehet eltúlozni, olyan sebességgel tört be az élet szinte minden területére. Számos módon segíthet a vizsgára való felkészülésben is. Szövegeket lehet generálni például, amelyek segítenek abban, hogy az adott témáról jól tudjon a vizsgázó beszélni, akár úgy is, hogy ezek a szövegek ne csak általánosak, hanem személyre, az egyéni helyzetre és érdeklődési körre szabottak legyenek, és megtanulja az azokhoz kapcsolódó fontos szavakat. A vizsgázó által írt szövegekben az MI nem csak a hibákat tudja kijavítani, de tartalmilag és hasznos kifejezésekkel is bővíteni tudja. Adott szövegekhez feladatokat tud készíteni, és értékeli a megoldásainkat. El is lehet „beszélgetni” vele, chatelés során kérdéseket tesz fel és reagál a válaszainkra, kijavítja azokat. Képeket is generál, és a kép leírásában és a témájáról való beszédben is segít. És még rengeteg más lehetőséget is megnyit, amelyeket most kezdünk csak felfedezni. Bizonyára aktuális téma marad a közeli és távoli jövőben is.

Ezek szerint az MI akár át is veheti a nyelvtanárok szerepét és pótolhatja is őket?

Ezt azért nem mondanám. Legalábbis egyelőre még nem. Nagy segítséget nyújthat a tanároknak és a nyelvtanulóknak is, de a személyes visszajelzéseket, tanácsokat, útmutatásokat még nem igazán tudja pótolni. Akárcsak a nyelvvel kapcsolatos más területeken, például a fordításnál, nem lehet még teljesen „magára hagyni”, szükség van az emberre, aki használja és felügyeli. De kétségtelenül arra számíthatunk, hogy a nyelvtanítás, nyelvtanulás gyakorlatát is meg fogja, illetve már el is kezdte megváltoztatni.

A vizsgáztatóknak milyen segítséget tud nyújtani? 

A gépi értékelésre is történnek kísérletek, sőt vannak olyan online vizsgák, amiket az MI értékel, de ez, amennyire tudom, látom, még nem lenne képes maradéktalanul átvenni az értékelők szerepét az olyan vizsgákon, mint a miénk. A vizsgaanyagok készítésénél, szövegek szerkesztésénél azonban segíthet, bár radikális változásokat még nem hozott. Generáltathatok ugyan például egy párbeszédet a hallás utáni értéshez, az eredmény azonban mesterkélt, nem igazán életszerű, és időnként más szempontokból is problémás lesz, ha használható is, dolgozni kell vele, hogy valódi, jó szöveg és feladat készülhessen belőle.

Végül hadd tegyük fel a kérdést: Miért van szükség egyáltalán nyelvvizsgákra, azon felül, hogy bizonyos előnyök, például egyetemi felvételi pontszámok kapcsolódnak hozzá?

Számos előnye van még. A vizsga olyan célt jelent, ami motivál, fegyelmezetté, összeszedetté teszi a felkészülést, a külső, objektív megméretés pedig kihívást jelent, de éppen ezért sikerélményt, pozitív visszajelzést adhat. A „na ugye, egészen jól megy ez már, éles helyzetben is le tudod győzni a gátlásaidat és a félelmeidet, a hibáid pedig nem is olyan borzasztóak” élményét és tapasztalatát. Ehhez azonban szükség van jó, és a vizsgáról tájékozott tanárok segítségére is, ahogy azt az imént az MI kapcsán éppen említettem. Ezt igazolja például az általános iskolásokat megcélzó Junior vizsgánk is: ez nem akkreditált vizsga, nem járt érte plusz pont (legfeljebb egyes középiskolák számítják be a felvételi eljárásnál), mégis sokan jönnek pontosan az előbbi okok miatt. Egy ilyen első, pozitív vizsgaélmény további lökést is adhat és „ugródeszkaként” szolgálhat a „felnőtt” vizsgákhoz.

Ha nem is mondtad külön, nyilvánvaló, hogy szeretsz nyelvvizsgáztatni és élvezed, amit csinálsz. De biztos, hogy vizsgázni is szeretnél, azt is ennyire élveznéd?

Pár éve németből kipróbáltam a próbavizsgázást, és egyáltalán nem volt rossz élmény, még ha küzdöttem is a szóbeli kommunikációval. Sőt, kifejezetten hasznos volt a másik oldalon ülni és megtapasztalni hogy milyen vizsgázónak lenni. Mindenképpen szélesítette a látókörömet és növelte az empátiámat, ahogy hasonló okokból nyelvtanárként is rendkívül hasznos, hogy az ember közben tanuljon egy másik nyelvet, és saját maga is friss élményeket és tapasztalatokat szerezzen arról, hogy milyen nyelvtanulónak lenni. A nyelvtanulás, a nyelvvel való foglalkozás különböző formái mind rendkívül hasznosak, tanulságosak és inspirálóak tudnak lenni. Azon igyekszünk, hogy a vizsgázás is az legyen.

Az ORIGO nyelvvizsgával kapcsolatban évtizedek óta fennáll az a tévhit, hogy szinte lehetetlen átmenni elsőre, és a vizsgáztatók direkt a hibákra vadásznak. Önök szerint miért alakult ki ez a széles körben elterjedt vélemény?

Ezek az előítéletek még azokra az időkre, a kilencvenes évekre nyúlnak vissza, amikor a „Rigó utcának” „monopóliuma” volt, és jóval nehezebb volt sikeres vizsgát tenni nálunk. Mivel a vizsgákon pontszámokat adunk és nem szöveges értékelést, és általában informálisan sincs lehetőség – sajnos – arra, hogy elmagyarázzuk, miért is bukott meg valaki, ezért a vizsgázók valahogy megpróbálják megmagyarázni a kudarcot, és persze nem feltétlenül csak magukban keresik a hibát. Direkt a hibákra már akkoriban sem vadásztunk, viszont valóban magasabban volt a léc.

Önök milyen „mendemondákkal” találkoznak munkájuk során?

Mi is sokszor hallottuk, hogy a „Rigó utca” milyen szigorú, milyen merev és milyen élettelen. Hosszú évek óta folyamatosan dolgozunk azon, hogy a vizsgánk minél inkább „vizsgázóbarát” legyen, és sokan számoltak be már arról, hogy mennyire kellemesen csalódtak, amikor a velünk kapcsolatban hallott közhelyekkel szemben a vizsga során pozitív élményekben volt részük. Alapvető filozófiánk egyáltalán nem az, hogy arra összpontosítsunk, mit nem tud a vizsgázó, hanem az, hogy minél kedvezőbb feltételeket teremtsünk ahhoz, hogy meg tudja mutatni azt, amit tud.

Aki vizsgáztat, általában szereti azt, amit csinál, és ahogy normális esetben egy tanár sem akkor elégedett és érzi jól magát, ha sikerült zavarba hoznia a tanítványát és bebizonyítania, hogy nem tud eleget, vizsgáztatóként is akkor érzi magát sikeresnek az ember, ha mindenkiből sikerül kihoznia a lehető legtöbbet. A vizsgázó kudarcát kicsit a saját kudarcunknak is érezzük, és egyáltalán nem örülünk neki.

Az utolsó rémhír az volt, hogy a legutóbbi változásoknak köszönhetően immár mínusz pontokat is lehet szerezni a rossz válaszokért. Mi igaz ebből?

Nem igazán találjuk ennek a rémhírnek a forrását, sőt nem is igazán értjük azt. A szövegértési feladatainkkal kapcsolatban kifejezetten hangsúlyozzuk, hogy bátran lehet próbálkozni a válaszadás során, „nincs mit veszíteni”, mert a helyes válaszokat pontozzuk, a rossz válaszokért, információkért pedig sosem vonunk le pontot.  A magyarra fordításnál ugyanez a helyzet, a lényegében jól lefordított egységekre pontot adunk, a félrefordításra pedig nem jár pont, levonás nincs. Áprilistól angolra fordítás már nem szerepel a vizsgán, de ott is hasonlóan jártunk el. Ennek a feladatnak a megszüntetése azt a másik gyakori állítást is némileg kétségbe vonja, hogy nálunk „kiemelten kell foglalkozni a nyelvtannal”. A fogalmazás illetve a szóbeli teljesítmény értékelésénél is a kommunikációt kb. 50%-ban, míg a nyelvhelyességet kb.20-25%-ban vesszük figyelembe.

Ha van nyelvvizsgám, tudok egy nyelvet? A sikeres nyelvvizsga minden esetben gyakorlatban is használható tudást feltételez?

Valamit mindenképpen kell tudni ahhoz, hogy egy vizsgahelyzetben valaki megállja a helyét,  viszont ez a valami azért középfokon nem olyan sok, sőt még felsőfokon sem az, afölött, az Európai Keretrendszer C1 szintje fölött, még van egy C2 szint is, ami még mindig nem az anyanyelvi tudás. Ráadásul a gyakorlati életben olyan kihívások is vannak, például gyorsan, erős akcentussal, sajátságos nyelvhasználattal beszélő anyanyelvűek, amik egy vizsgán nem fordulnak elő. 

Valaki hibásan, de beszéli és használja a nyelvet aktívan, más pedig hibátlan írásbelivel a háta mögött meg sem tud szólalni. Erről mi a véleményük? Miért van annyi ember, aki rendelkezik nyelvvizsgával és mégsem meri használni a nyelvet „élesben”?

Sokszor azért, mert a nyelv csak egy „tantárgy” a számukra, és nincsenek felkészülve arra, hogy az osztálytermen kívüli valódi élethelyzetekben is használják. Van, aki így is jól megtanul kommunikálni – általában azok, akiknek az átlagosnál jobb a nyelvérzékük. A többieknek viszont fontos lehet az anyanyelvi környezet vagy társaság, de legalábbis egy jó magántanár. Gyakran a túl erős kontroll is baj, a félelem, hogy „hogy is kell ezt helyesen mondani, jaj, nehogy elrontsam”. A sikerélmény az igazi kommunikáció során jó gyógyír tud lenni erre.

Valójában mit néz egy nyelvvizsgáztató a javítás és értékelés során? Melyek a legfontosabb szempontok, amelyek alapján értékelik a szóbeli és az írásbeli vizsgafeladatokat?

Az írásbelin a szövegértési és a fordítási feladatoknál azt, hogy megértette-e a vizsgázó a szöveget, és ha nem is pontos a válasz vagy a fordítás, akkor ennek az-e az oka, hogy félreértette az információt, vagy csak az, hogy nem sikerült igazán szerencsésen megfogalmaznia magyarul – az előbbit tekintjük csak hibának. Javítói értekezlet, anyanyelvi lektor, részletes javítókulcs, kettős értékelés van, így sikerül elég egységessé, megbízhatóvá tenni a javítást.

A szóbelin pedig azt, hogy mi az, amit a vizsgázó tud, és nem azt, hogy mit nem. Tisztában vagyunk vele, hogy egy vizsgahelyzetben, amit a többség azért stresszhelyzetként él át, az ember hajlamos elfelejteni, összekeverni, elrontani olyan dolgokat, amit különben tud. Nem a hibákat jegyezgetjük magunkban, hanem azt, hogy mi az, amit pozitívumként sikerül megmutatnia a vizsgázónak a nyelvtudásából.

A vizsga első részében, az interjúban. igyekszünk lehetőséget biztosítani a vizsgázóknak arra, hogy szabadon beszélhessenek magukról, az őket érintő, általuk érdekesnek tartott kérdésekről, olyan dolgokról, amikről szeretnek, szeretnének beszélni. Erre jól fel lehet készülni és érdemes akár kívülről is megtanulni mondatokat. Nyilván a vizsga nem állhat abból, hogy valaki egy betanult szöveget monológként előad, de sokat segít a vizsgázónak ha van valami alap, amire támaszkodhat, amire alapozva könnyebb improvizálni. Ez igaz a második részre is, amikor egy témáról kell beszélni kép alapján, ezekre a témákra is érdemes előre felkészülni, például úgy, hogy ha az utazás a téma, akkor a vizsgázó tudjon beszélni egy utazásáról, ha a filmek, egy kedvenc filmjéről, ha az étkezés, akkor pedig egy kedvenc ételéről.

Más vizsgáktól eltérően nem írjuk elő a vizsgáztatóknak, hogy mit kérdezzenek, és azt sem, hogy rezzenéstelen arccal kommunikáljanak, hanem igyekszünk empátiával olyan oldott légkört teremteni, amelyben a vizsgázó szabadon, természetesen kommunikálhat. Vizsgáztatóink általában mosolygósan, kedvesen, jó humorérzékkel igyekeznek vizsgáztatni, a szabad, természetes kommunikáció után a vizsgázók általában megkönnyebbülten, felszabadultan és mosolyogva távoznak a vizsgáról, még akkor is, ha nem minden ment tökéletesen.

Milyen tanácsot tudnának adni a szóbeli és az írásbeli vizsgára való felkészüléshez?Mivel és hogyan tud a vizsgázó a legjobban felkészülni az egyes vizsgarészekre?

A honlapunkon (www.itk.hu) erre rengeteg gyakorlati tanácsot adunk („Ötletek a sikeres nyelvvizsgához”), az egyes vizsgarészekre is lebontva, aki érdeklődik a vizsgánk iránt, annak feltétlenül érdemes azt elolvasni.

A sikeres nyelvvizsga után hogyan tudja életben tartani leghatékonyabban a tudását az ember?

Ennek számtalan módja van, például ha olvassa ezt a magazint! Persze általában nem is a passzív készségek karbantartásával van gond, olvasni, filmeket nézni mindenki tud, de ahhoz, hogy az aktív beszéd- és íráskészség se rozsdásodjon be, ahhoz bizony találni kell valakit, akivel angolul lehet beszélni vagy legalább írásban kommunikálni.

Erről a vizsgáról gyakran hallani azt, hogy milyen nehezek a feladatok és hogy mennyire szigorúak a vizsgáztatók. Ezzel a vélekedéssel szemben az látszik, hogy az utóbbi években  ezeknek az előítéleteknek a lerombolására törekszenek, és arra, hogy minél inkább „vizsgázóbarát” legyen a vizsgájuk. A marketing és az image ugyan jobb is lehetne (bár az új Facebook oldal egész rendes – rendszeresen posztolnak felkészülést segítő feladatokat is), viszont egyre többen számolnak be arról, hogy kellemesen csalódtak amikor itt vizsgáztak, sikeres vizsgát tettek és pozitív élményekkel távoztak.

A szóbeli vizsga mind a három fokon három részből áll. A beszélgetés első részében, az interjúban lehetőség van arra, hogy szabadon beszélhess magadról, a téged érintő, általad fontosnak tartott kérdésekről. Ezért érdemes jól felkészülni arra, hogy el tudj mondani érdekes dolgokat magadról, a munkádról, a tanulmányaidról, a hobbijaidról, stb.. Nem írják elő a vizsgáztatóknak, hogy mit kérdezzenek, és ha érdekes, figyelemfelkeltő dolgokat említesz meg, ezzel te is terelheted a beszélgetés menetét a számodra kedvező irányba.

A képnél is szabadon beszélhetsz az adott témán belül arról, hogy milyen gondolatokat, asszociációkat hozott fel benned a kép, ezért az adott fokra jellemző témákat is érdemes előre átgondolni, gyakorolni. Végül, a szituációs szerepjátékban, a magyar nyelvű szituációs kártya alapján sem egy merev forgatókönyv szerinti beszélgetést, az utasítások fordítását várják el. Itt is lehetsz kezdeményező, a régebbi tapasztalatokkal és az előítéletekkel szemben a kommunikációra és nem a nyelvtanra teszik a hangsúlyt. Az összpontszámból a kommunikáció teszi ki a beszélgetés során szerezhető pontok jelentős részét (50%-át), míg a szókincs és a nyelvhelyesség csak jóval kevesebbet (25-25%-ot). Azt mondják, hogy a nyelvhelyességnél sem kifejezetten a hibákra koncentrálnak, hanem a pozitívumokra, arra, amit sikerül jól elmondanod. Ezért ne aggódj túlságosan az esetleges hibáid, tévesztéseid miatt, inkább arra figyelj, hogy ne blokkolj le ha hibáztál, és akkor sem, ha valami nem jut eszedbe, hanem igyekezz továbbmenni, minél több mindent elmondani.

Egyesével, nem pedig párosával vizsgáztatnak, és sokan előnyösnek találják, hogy nem függ a teljesítményük és annak megítélése attól, hogy milyen a vizsgapartnerük.

A hallott szöveg értésénél alap – és középfokon, kifejezetten kedvező, hogy a feladatlapot már a meghallgatás előtt át lehet olvasni, majd (alap- és középfokon) ezután háromszor lehet meghallgatni a szöveget, felsőfokon kétszer. Magyar nyelvű kérdésekre kell válaszolni magyarul, ez egyeseknek előny, másoknak talán hátrány lehet, viszont a feladatot általában nem nehezítik logikai buktatók, lényegre törően, sokszor csak címszavakban is elég válaszolni. A helyes válaszokra adnak pontokat, de a rossz válasz sem jár pontlevonással, ezért bátran lehet próbálkozni, még akkor is, ha valamit nem sikerült teljesen megérteni.

Az írásbeli vizsga alapfokon két szövegértés jellegű feladatból és egy rövid levél megírásából áll. Egyszerű felépítésű, mindössze 60 perces vizsga, amire viszonylag könnyen fel lehet készülni. Középfokon angolról magyarra fordítás, fogalmazás és szövegértés szerepel. 2013 áprilisa óta nincsen magyarról angolra fordítás. A rossz válaszokért, a híresztelésekkel ellentétben, nem vonnak le pontokat. A fordítási feladatoknál a mondatoknak, sőt a mondatokon belüli egységeknek is pontértékük van, ezek a pontok helyes fordítással megszerezhetők és összeadódnak, akárcsak a szövegértési feladatra adott válaszoknál, ahol szintén nem vonnak le pontokat, csak kipipálják a helyes megoldásokat. Mivel a szövegeknek vannak könnyebb részei is, a sikeres vizsgához szükséges 60% megszerzéséhez egyáltalán nem kell tökéletes megoldást készíteni. Nem kell tehát annyira félni a fordítástól sem, viszont mindenképpen ajánlatos ezt a készséget is gyakorolni, mielőtt jelentkeznél a vizsgára. Sokak számára ez hátránynak számít, mivel az iskolában vagy a tanfolyamon egyáltalán nem foglalkoznak fordítással. A felsőfok hasonló a középfokhoz, de egy feladattal hosszabb, amelyben egy magyar nyelvű szöveget (általában újságcikket) kell angolul összefoglalni, irányítási szempontok segítségével. Régebben ez a vizsga a C2 szinthez közelített, de a 2006-os Közös Európai Referenciakerethez történő szintillesztés óta a C1 szintnek, azaz az erős haladó szintnek felel meg.

Minden feladathoz használható bármilyen egynyelvű vagy kétnyelvű nyomtatott szótár.

A sikeres vizsgához a szóbelin és az írásbelin is elegendő, hogy az összpontszám elérje a 60%-ot. Emellett a részkészségeknél – a hallás utáni értésnél, a fogalmazásnál, a szövegértésnél illetve a közvetítési/fordítási feladatoknál – el kell érni legalább 40%-ot. Tehát egyes készségeid lehetnek gyengébbek, ha mások jobbak, viszont nagyon rosszul nem szabad teljesíteni egyik feladaton sem.

A felkészüléshez ajánlhatók az Akadémiai Kiadónál megjelent felkészítő kiadványok és feladatgyűjtemények. Részletes tájékoztatót, minta feladatsort és tanácsokat a honlapjukon (www.itk.hu) találhatsz.