Neked is van olyan érzésed néha a karácsonyi rohanásban, hogy jó lenne kiszállni ebből az egészből? A dal szereplője is így érzi magát, de aztán mégis jól végződik a történet. Hogy hogy fordul minden jóra? Hallgasd meg a dalban!
Címke: videós nyelvlecke
Mellett, fölött, szemben, mögött…. Tanuljuk meg a prepozíciókat ezzel a karácsonyi videóval!
Mai leckénk hőse egy szakadt, félszemű kismackó aki szomorúan, ám mégis reménykedve vevőre vár egy boltban. Vajon sikerül-e otthonra találnia, ahol szeretik? A történet a karácsony igazi jelentésének a metaforája is egyben.
A gyerekkorunkban megtanult karácsonyi dalok örökre velünk maradnak. Még akkor is, amikor már nem is gondolnánk. A dal egy idős hölgy különös és megható története. Vajon miért nevezték őt úgy, hogy „Karácsonyi ének”?
Cipőt karácsonyra? Igen, de nem csak egyszerűen ajándékként. Miért akar cipőt ajándékozni a dalban szereplő kisfiú? Hallgasd meg!
Jézus megszületésekor fényes csillag jelent meg az égen, ami elvezette a bölcseket hozzá. Erről szó a mai dal.
A Sainsbury’s 150 éve nyitotta meg az első üzletét. Évek óta pedig érzelmes és elgondolkodtató karácsonyi reklámfilmekkel örvendeztet meg bennünket. Nézzétek meg Nicholas, a kis kéményseprő megható történetét!
Charles Dickens Karácsonyi ének című műve igazi karácsonyi klasszikus. Nézd meg a videóban a Legóból felépített és elmesélt történetet!
Emlékeztek még a tavalyi karácsonyra? Boldog volt vagy inkább csak túléltétek? Hallgassátok meg a dalt egy tavalyi karácsonyról, ami nem sikerült túl jól. Nektek ennél szebbet kívánunk!
Gyönyörűen esik odakint a hó! Hallgasd meg a havazásról szóló dalt, amiből azt is megtanulhatod, hogy mi is az a hó, és hogyan keletkezik.
Karácsony elmúltával tanuljátok meg az ’after you have …. ’ szerkezetet ezzel a videóval.