2008.08.26 - Conjunctions

2008.08.26 - Conjunctions

Facebook Tweet
Mi is az a köt?szó? A köt?szó nem más, mint egy olyan szó(cska), amely segítségével szavakat, mondatrészeket, tagmondatokat tudunk összekötni. A köt?szavakat három nagy csoportba tudjuk sorolni
   
  
 
5Perc Angol online magazin5Perc Angol.huFórumLetölthet? anyagok
2008. augusztus 26.Hírlevélarchívum
Szia  !

Remélem kellemesen telt a hétvégéd! A miénk nem nagyon :- ( Úgy döntöttünk ugyanis, hogy szakítunk az eddigi hagyományainkkal, és az elmúlt nyolc év gyakorlatával ellentétben idén elmegyünk nyaralni végre, márcsak azért is, mert szerettük volna, ha Artúr is megmártózhatna egy picit a tengerben.  Az elmúlt években kétszer kíséreltünk meg nyaralni:  mindkétszer haza kellett jönnünk valami miatt, így most elhatároztuk, hogy nem fogunk hazajönni semmiképpen. Vasárnap el is indultunk nyaralni, de úgy látszik, hogy a nyaralást nem nekünk találták ki ... Éppen félúton voltunk Itália felé, amikor a fék  felmondta a szolgálatot a kocsiban, így meg kellett állnunk, ahol éppen voltunk, mert semmiképpen nem akartuk kockáztatni az épségünket. Tehát most éppen itt vagyunk valahol Maribor környékén egy szállodában, ahol nincs semmi :- (  Még sajnos játszótér sem, így 1 éves Artúr fiunk is csak az étterem átrendezésével tudta magát szórakoztatni:- ) Reméljük, hogy reggel, amikor végre kinyit minden, találunk egy szerel?t, aki meg tudja javítani a kocsit, hogy elinduljunk tovább, vagy haza.  A jó hír, hogy legalább még ebben az egy szállodában is van internet, és tudok leckét küldeni mára is!

Nem sokára jelentkezem, remélem már egy másik földrajzi koordinátáról!

Üdv,
Nóri
 
MAI LECKE
CONJUNCTIONS -
Azaz a köt?szavak az angol nyelvben

Mi is az a köt?szó? A köt?szó nem más, mint egy olyan szó(cska), amely segítségével szavakat, mondatrészeket, tagmondatokat tudunk összekötni. A köt?szavakat három nagy csoportba tudjuk sorolni, ezek a következ?k:

  • coordinating conjunctions (mellérendel?)
  • correlative (kölcsönös)
  • subordinating (alárendel?)

Ezeket fogjuk most szép sorban megnézni!

s

COORDINATING CONJUNCTIONS


Mellérendel? köt?szavak segítségével akár két szót is össze tudunk kötni, de használhatjuk szócsoportok összekötésére is. A legfontosabb az, hogy a mellérendel? köt?szavakkal mindig hasonló elemeket kötünk össze (pl. alany+alany, állítmány+állítmány, mondat+mondat)!

A mellérendel? köt?szavak a következ?k:

KÖT?SZÓ
MAGYARUL
MIT KÖT ÖSSZE
PÉLDA
MAGYARUL
formert, mivel, mivel hogyebben az esetben a "because" szóval megegyez? a jelentéseI don't like baking muffins for I eat them all and get fat quickly.Nem szeretek muffint sütni, mert megeszem mindet és gyorsan elhízok :)
andéskét hasonló szót/gondolatot köt összeI like orange and lemon muffins. Szeretem a narancsos és a citromos muffint.
norés...semjelentése az "or"-hoz hasonló, de ez két negatív választási lehet?ségr?l van szóI refuse to bake any more muffins, nor I'll prepare any other kinds of cakes in the future.Nem vagyok hajlandó több muffint sütni, és bármilyen másfajta sütit készíteni sem.
butdekét ellentétes szót/gondolatot köt összeI like poppy seed muffins, but I don't like cheesecake.Szeretem a mákos muffint, de nem szeretem a túrótortát.
orvagykét válaszható szót/gondolatot köt összeI'll have poppy seed muffin or a slice of carrot cake.Mákos muffint fogok enni, vagy egy szelet répatortát.
yetde,azonbanjelentése ebben az esetben a "but"-hoz hasonlóI don't like cakes usually, yet I'll have a slice of cheesecake now.Általában nem szeretem a sütit, de most enni fogok egy szelet túrótortát.
soezért, így, ezért hát, ennél fogvaazt mutatja, hogy a második gondolat az els? eredményeWe went to the store late and it was closed, so we decided to order some take-away for dinner.Kés?n mentünk a boltba és már zárva volt, így hát/ezért úgy döntöttünk, hogy rendelünk valamit vacsorára.

s Van egy egyszer? és könny? tipp arra, hogyan jegyezd meg a mellérendel? köt?szavakat: olvasd össze a táblázatban a köt?szavak els? bet?it fentr?l lefelé, és kijön egy anagramma: FANBOYS. Így könnyen tudod memorizálni ?ket!
 

fotobanner_469422592.jpg

PARTNEREINK

 
©2003-2008 | 5perc™ Csoport Kft.- Minden jog fenntartva
Amennyiben a kés?bbiekben nem kívánsz t?lünk további informokatációt kapni, akkor csak egyszer?en kattints az alábbi hivatkozásra, és ezzel kijelentkezhetsz a listánkról.
Kérlek, vegyetek le a listátokról
 
   

Nehézségi szint:
Tetszett a lecke? Oszd meg barátaiddal is!
Kapcsolódó anyagok