2010.01.19 - Ne haragudj

2010.01.19 - Ne haragudj

Facebook Tweet














































5Perc Angol online magazin




5Perc Angol.hu



Fórum



Letölthető anyagok









2010 január 20.



Hírlevélarchívum



Szia!



Először
is elnézést szeretnék kérni, hogy se pénteken, se
hétfőn nem jelentkeztem leckével. Nagyon sok minden
összejött most a hétvégére, és az az igazság, hogy
teljesen kidőltünk. A csütörtöki nap nagy részét
sikerült megint kórházban töltenem, így egy csomó
mindent nem tudtam időben megcsinálni, pénteken
pedig lapzárta volt. Ekkor ment nyomdába az 5 Perc
Angol magazin februári száma, így szombaton hajnali
3-kor kerültünk ágyba, majd keltünk is pár óra
múlva, mert fél 9-re már jöttek is a költöztetők és
még előtte pakolászni is akartunk. Lényeg a lényeg,
sikeresen elköltöztettük a szerkesztőséget, így most
a 1055 Nyugati tér 6. szám alatt vagyunk az udvarban
– itt hétfőtől péntekig 10.00-16.00-ig személyesen
is lehet magazinokat és könyveket venni! Hamarosan
vadonatúj weboldallal is jelentkezünk, ahol
megtalálhatóak lesznek azok az anyagok is, amelyek
eddig kimaradtak és elmaradtak.



A mai
napra még kérek egy kis türelmet mindenkitől, amíg
összeszedjük magunkat – mindenki megtalálja a
számítógépét, az internetet, a Thomas vonatot (én
például az egyik doboz alján 10 évvel ez előtti
kutyajátékokat is találtam:- ), és visszatérve a
régi kerékvágásba újra elkezdünk dolgozni. (Artúrnak
mindenesetre nagyon tetszik az új iroda, ami
igazából egy kis házikó saját udvarral a belváros
közepén… és ezzel nincs egyedül, mi is nagyon
élvezzük az új helyet! A bölcsi is olyan közel van,
hogy gyalog tudunk menni, végre nem kell autózni.
Artúr nagy örömére az iroda és a bölcsi között még
egy cukrászda is van, ahol megállhatunk egy
kókuszgolyóra:- )



Még
egyszer köszönöm a türelmet!



Üdv,

Nóri


 


MAI LECKE

 






©2003-2010 | 5perc
Csoport Kft.- Minden jog fenntartva





Amennyiben a későbbiekben nem kívánsz tőlünk további
információkat kapni, akkor csak egyszerűen kattints
az alábbi hivatkozásra, és ezzel kijelentkezhetsz a
listánkról.

Kattintson
ide a leiratkozáshoz!






Tetszett a lecke? Oszd meg barátaiddal is!
Kapcsolódó anyagok
Petya | 2010. Jan 14.

2010.01.14 - Tom Hanks és Nicolas Cage a kert végében:- )

Ma tovább folytatjuk a mit csináljunk, hogy ne legyünk öregek és unalmasak témakört, amelyhez egy újabb témakört ajánlok.
Tovább
Petya | 2010. Jan 12.

2010.01.12 - Ghostbusters!

Ma tovább folytatjuk azoknak az ötleteknek a böngészését, hogy miket is kéne csinálnunk, mielőtt idősek és unalmasak leszünk. Mint említettem, vettem egy szuper könyvet, - amelyet nagyon ajánlok neked is -, a címe: 101 Things To Do Before You’re Old and Boring by Richard Horne and Helen Szirtes.
Tovább