The Bards of Wales – Arany János verse angolul

középfok

200 éve született híres költőnk, Arany János. 2017-et az ő tiszteletére Arany-emlékévvé nyilvánították. Olvasd el és hallgasd meg egyik leghíresebb versét, A walesi bárdokat angolul ebben a leckében. 

 

Edward király, angol király

Léptet fakó lován:

Hadd látom, úgymond, mennyit ér

A velszi tartomány.

Edward the king, the English king,

Bestrides his tawny steed,

“For I will see if Wales” said he,

“Accepts my rule indeed.”

 

Van-e ott folyó és földje jó?

Legelőin fű kövér?

Használt-e a megöntözés:

A pártos honfivér?        

“Are stream and mountain fair to see?

Are meadow grasses good?

Do corn-lands bear a crop more rare

Since wash’d with rebel’s blood?”

 

S a nép, az istenadta nép,

Ha oly boldog-e rajt’

Mint akarom, s mint a barom,

Melyet igába hajt?

“And are the wretched people there,

Whose insolence I broke,

As happy as the oxen are

Beneath the driver’s yoke?”

 

Felség! valóban koronád

Legszebb gyémántja Velsz:

Földet, folyót, legelni jót,

Hegy-völgyet benne lelsz.

In truth this Wales, Sire, is a gem,

The fairest in thy crown:

The stream and field rich harvest yield,

And fair are dale and down.”

 

S a nép, az istenadta nép

Oly boldog rajta, Sire!

Kunyhói mind hallgatva, mint

Megannyi puszta sir.

 

“And all the wretched people there

Are calm as man could crave;

Their hovels stand throughout the land

As silent as the grave.”

 

Edward király, angol király

Léptet fakó lován:

Körötte csend amerre ment,

És néma tartomány.

 

Edward the king, the English king,

Bestrides his tawny steed;

A silence deep his subjects keep

And Wales is mute indeed.

 

Montgomery a vár neve,

Hol aznap este szállt;

Montgomery, a vár ura,

Vendégli a királyt.

The castle named Montgomery

Ends that day’s journeying;

The castle’s lord, Montgomery,

Must entertain the king.

 

Vadat és halat, s mi jó falat

Szem-szájnak ingere,

Sürgő csoport, száz szolga hord,

Hogy nézni is tereh;

 

Then game and fish and ev’ry dish

That lures the taste and sight

A hundred hurrying servants bear

To please the appetite.

 

S mind, amiket e szép sziget

Ételt-italt terem;

S mind, ami bor pezsegve forr

Túl messzi tengeren.

With all of worth the isle brings forth

In dainty drink and food,

And all the wines of foreign vines

Beyond the distant flood.

 

Ti urak, ti urak! hát senkisem

Koccint értem pohárt?

Ti urak, ti urak!… ti velsz ebek!

Ne éljen Eduárd?

 

“Ye lords, ye lords, will none consent

His glass with mine to ring?

What! Each one fails, ye dogs of Wales,

to toast the English king?”

 

Vadat és halat, s mi az ég alatt

Szem-szájnak kellemes,

Azt látok én: de ördög itt

Belül minden nemes.

“Though game and fish and ev’ry dish

That lures the taste and sight

Your hand supplies, your mood defies

My person with a sight.

 

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!

Ne éljen Eduárd?

Hol van, ki zengje tetteim –

Elő egy velszi bárd!        

“Ye rascal lords, ye dogs of Wales,

Will none for Edward cheer?

To serve my needs and chant my deeds

Then let a bard appear!”

 

Egymásra néz a sok vitéz,

A vendég velsz urak;

Orcáikon, mint félelem,

Sápadt el a harag.

The nobles gaze in fierce amaze,

Their cheeks grow deadly pale;

Not fear but rage their looks engage,

They blench but do not quail.

 

Szó bennszakad, hang fennakad,

Lehellet megszegik. –

Ajtó megől fehér galamb,

Ősz bárd emelkedik.

All voices cease in soundless peace,

All breathe in silent pain;

Then at the door a harper hoar

Comes in with grave disdain:

 

Itt van, király, ki tetteidet

Elzengi, mond az agg;

S fegyver csörög, haló hörög

Amint húrjába csap.

 

“Lo, here I stand, at thy command,

To chant thy deeds, O king!”

And weapons clash and hauberks crash

Responsive to his string.

 

“Fegyver csörög, haló hörög,

A nap vértóba száll,

Vérszagra gyűl az éji vad:

Te tetted ezt, király!

 

“Harsh weapons clash and hauberks crash,

And sunset sees us bleed,

The crow and wolf our dead engulf

This, Edward, is thy deed!

 

Levágva népünk ezrei,

Halomba, mint kereszt,

Hogy sirva tallóz aki él:

Király, te tetted ezt!”

“A thousand lie beneath the sky,

They rot beneath the sun,

And we who live shall not forgive

This deed thy hand hath done!”

 

Máglyára! el! igen kemény –

Parancsol Eduárd –

Ha! lágyabb ének kell nekünk;

S belép egy ifju bárd.

“Now let him perish! I must have”

(The monarch’s voice is hard)

“Your softest songs, and not your wrongs!”

In steps a boyish bard:

 

“Ah! lágyan kél az esti szél

Milford-öböl felé;

Szüzek siralma, özvegyek

Panasza nyög belé.

“The breeze is soft at eve, that oft

From Milford Haven moans;

It whispers maidens’ stifled cries,

It breathes of widows’ groans.”

 

Ne szülj rabot, te szűz! anya

Ne szoptass csecsemőt!…”

S int a király. S elérte még

A máglyára menőt.

“Ye maidens bear no captive babes!

Ye mothers rear them not!”

The fierce king nods. The lad is seiz’d

And hurried from the spot.

 

De vakmerőn s hivatlanúl

Előáll harmadik;

Kobzán a dal magára vall,

Ez ige hallatik:  

Unbidden then, among the men,

There comes a dauntless third.

With speech of fire he tunes his lyre,

And bitter is his word:

 

“Elhullt csatában a derék –

No halld meg Eduárd:

Neved ki diccsel ejtené,

Nem él oly velszi bárd. 

“Our bravest died to slake thy pride.

Proud Edward hear my lays!

No Welsh bards live who e’er will give

Thy name a song of praise.”

 

Emléke sír a lanton még –

No halld meg Eduárd:

Átok fejedre minden dal,

Melyet zeng velszi bárd.”

 

“Our harps with dead men’s memories weep

Welsh bards to thee will sing

One changeless verse our blackest curse

To blast thy soul, O king!”

 

Meglátom én! – S parancsot ád

Király rettenetest:

Máglyára, ki ellenszegűl,

Minden velsz énekest!

“No more! Enough!” cries out the king.

In rage his orders break:

“Seek through these vales all bards of Wales

And burn them at the stake!”

 

Szolgái szét száguldanak,

Ország-szerin, tova.

Montgomeryben így esett

A híres lakoma. –

 

His man ride forth to south and north,

They ride to west and east.

Thus ends in grim Montgomery

The celebrated feast.

 

S Edward király, angol király

Vágtat fakó lován;

Körötte ég földszint az ég:

A velszi tartomány.

Edward the king, the English king

Spurs on his tawny steed;

Across the skies red flames arise

As if Wales burned indeed.

 

Ötszáz, bizony, dalolva ment

Lángsírba velszi bárd:

De egy se birta mondani

Hogy: éljen Eduárd. –

 

In martyrship, with song on lip,

Five hundred Welsh bards died;

Not one was mov’d to say he lov’d

The tyrant in his pride.

 

Ha, ha! mi zúg?… mi éji dal

London utcáin ez?

Felköttetem a lord-majort,

Ha bosszant bármi nesz!

” ‘Ods blood! What songs this night resound

Upon our London streets?

The mayor should feel my irate heel

If aught that sound repeats!”

 

Áll néma csend; légy szárnya bent,

Se künn, nem hallatik:

“Fejére szól, ki szót emel!

Király nem alhatik.”

Each voice is hush’d; through silent lanes

To silent homes they creep.

“Now dies the hound that makes a sound;

The sick king cannot sleep.”

 

Ha, ha! elő síp, dob, zene!

Harsogjon harsona:

Fülembe zúgja átkait

A velszi lakoma…

“Ha! Bring me fife and drum and horn,

And let the trumpet blare!

In ceaseless hum their curses come…

I see their dead eyes glare…”

 

De túl zenén, túl síp-dobon,

Riadó kürtön át:

Ötszáz énekli hangosan

A vértanúk dalát.

But high above all drum and fife

And all trumpets’ shrill debate,

Five hundred martyr’d voices chant

Their hymn of deathless hate.

 

translated by Watson Kirkconnell

The Bards of Wales is a ballad by Hungarian poet János Arany, written in 1857. Alongside the Toldi trilogy it is one of his most important works.

Arany was asked to write a poem of praise for the visit of Franz Joseph I of Austria, as were other Hungarian poets. Arany instead wrote about the tale of the 500 Welsh bards sent to the stake by Edward I of England for failing to sing his praises at a banquet in Montgomery Castle. The poem was intended as a metaphor to criticise the Habsburg rule over Hungary after the Hungarian Revolution of 1848. It was a method of passive resistance to the repressive politics of Alexander von Bach in Hungary, and the planned visit of the monarch.

The poem was written “for the desk drawer” and was first published six years later in 1863, disguised as a translation of an Old English ballad, in order to evade censorship.

The poem is considered to be a manifesto of the passive resistance which led to the Austro-Hungarian Compromise of 1867. Arany wrote his own preface to the poem:

The historians doubt it, but it strongly stands in the legend that Edward I of England sent 500 Welsh bards to the stake after his victory over the Welsh (1277) to prevent them from arousing the country and destroying English rule by telling of the glorious past of their nation.

The royal form of bardic tradition ceased in the 13th century, when the 1282 Edwardian conquest permanently ended the rule of the Welsh princes. The legendary suicide of The Last Bard (c. 1283), was commemorated in this poem from 1857, as a way of encoded resistance to the suppression of the Habsburg politics of his own time.

The best-known English translation was made by Canadian scholar Watson Kirkconnell in 1933.

In the 6th grade of elementary school, every Hungarian student is required to learn “The Bards of Wales”.

Vocabulary

to bestride

nyeregben ülni

tawny

világosbarna, homokszínű

steed

paripa, ló

fair

szép

meadow

rét

crop

termés

wretched

nyavalyás, nyomorult

insolence

arcátlanság, pimaszság

oxen

ökrök

yoke

iga

dale

völgy

hovel

kunyhó

subject

alattvaló

mute

néma

game

vad

to lure

csábítani, vonzani

dainty

ínyenc, ínyencfalat

vine

szőlőtőke

to defy

szembeszállni, ellenszegülni

rascal

betyár, gazember

to cheer

éltetni

fierce

ádáz

pale

sápadt

to blench

elsápadni

to quail

meghunyászkodni

harper

kobzos, hárfajátékos

hoar

ősz

disdain

megvetés

command

parancs

weapon

fegyver

hauberk

páncéling

crow

varjú

to engulf

elnyelni

to perish

elpusztulni

breeze

szellő

to moan

jajgatni, nyögni

maiden

hajadon, leány

stifled

elfojtott

groan

nyögés

to seize

megragadni

dauntless

elszánt

to slake

csillapítani, eloltani

lay

ének

to weep

sírni

stake

máglya

grim

szörnyű

to spur

ösztökélni, sarkallni

tyrant

zsarnok, kényúr

mayor

polgármester

irate

haragos, mérges

to hush

lecsendesíteni, lepisszegni

fife

síp

to blare

harsogni

curse

átok

to glare

bámulni

shrill

éles, sivító

to fail to do sg

nem megtenni valamit

resistance

ellenállás

repressive

elnyomó

for the desk drawer

az asztalfióknak

to disguise

álcázni

to evade

elkerülni

preface

előszó

to arouse

felkelést szítani, felizgatni

suicide

öngyilkosság

to commemorate

megemlékezni valamiről

suppression

elnyomás

Kapcsolódó anyagok