Beszélgetés Medgyes Péterrel angoltanulásról és angoltanításról
Angolul tudni életre szóló szerelem

Angolul tudni életre szóló szerelem

Interjú Medgyes Péterrel angoltanulásról, régi és új módszerekről, tanárokról és diákokról. 

Medgyes Péter könyvein, tankönyvein generációk nőttek fel, többek között mi is. A könyvespolcunkon ott sorakoznak a ma már klasszikusnak számító gimnáziumi tankönyvei. Elsők közt írt gyerekeknek szóló angol nyelvkönyvet Magyarországon. Ha azt mondjuk: „Hömpörö apor Ündürixi!”, a korosztályunkból valaki biztosan mosolyogva idézi fel, hogy „Ja, a Linda and the Greenies.” 

Miért szereted az angol nyelvet?

Mint annyi más az életben, ez is a véletlen műve. Szüleim óvodás koromtól kezdve egészen az érettségiig magántanárhoz járattak. Máig rejtély számomra, miért éppen angolra, hiszen ők maguk egy árva szót sem beszéltek angolul. Ez amúgy sem volt olyan felkapott nyelv akkoriban, mint manapság, sőt majdhogynem a tiltott kategóriába tartozott. Mindenesetre az angolhoz mindmáig hű maradtam, és ő is hozzám – a szerelmeimben olykor csalódtam életem során, benne soha.

Mit találsz benne érdekesnek? Furcsának? Nehéznek?

Nem akarom azt a látszatot kelteni, mintha az angol érdekesebb lenne bármely más nyelvnél. Minden nyelv izgalmas, furcsa és sok tekintetben nehéz is. Tapasztalatból mondom, mert az évek során elég sok nyelv tanulásába belefogtam.

Mégpedig?

Tanultam németet, franciát, oroszt, latint, és bizonyos szintig el is jutottam belőlük. Sőt az arab nyelvbe is belekóstoltam, miután négy éven keresztül Szíriában éltem. Ha nehézségi sorrendet kéne fölállítanom, akkor az arab kenterbe verné az általam ismert többi nyelvet. Talán azért tört bele a bicskám az arabtanulásba, mert öreg fejjel veselkedtem neki.

Sokan szeretnék tudni, hogyan lehet gyorsan, könnyen, hatékonyan megtanulni angolul. Van rá recepted?

Ha volna, akkor most dollármilliárdosként a Bahamákon süttetném a hasam. A felől viszont szemernyi kétségem sincs, hogy se gyorsan, se könnyen nem lehet hatékony nyelvtudás birtokába jutni. Vannak olyan nyelviskolák, akik ezzel hirdetik magukat – hazudnak, mégis sokan bedőlnek nekik, mert ugyan ki szeret drága pénzért vért izzadni, ráadásul csekély eredménnyel? A sült galambot várják.

Azért akadnak szép számmal olyanok is, akik tudnak angolul. Itt vagy például te magad. Milyen módszerekkel tanítottak? Vagy azok már elavultak?

Mondom, én szerencsés vagyok, mert angol óvodába jártam, habár néhány angol dalocskán és versikén kívül minden magyarul zajlott a foglalkozásokon. De valami hatása mégiscsak lehetett.

Akkor irány az angol óvoda?

Ez nem csak pénz kérdése. Legyünk óvatosak! Attól még, hogy egy óvoda cégtáblájára kiírják, hogy kétnyelvű, nem biztos, hogy az óvó nénik tudják is, hogyan kell egy kisgyereket idegen nyelvre tanítani. Ugyanúgy, ahogy meg lehet vele szerettetni a nyelvtanulást...

… meg is lehet utáltatni.

Pontosan. Attól se legyen senki elájulva, hogy egyre több iskolában már az első általánosban kezdődik az angoltanulás. Minden a tanáron múlik.

Ezek szerint neked jó angoltanárod volt.

Nem jó, hanem kitűnő, noha a konzervatív tanár szobrát róla lehetett volna megmintázni. Módszer ide, módszer oda, a döntő tényező a tanár egyénisége.

Milyen csapdákba lehet beleesni nyelvtanulóként? Hogyan lehet ezeket kikerülni?

Ha valaki gyermekkorában nem tanult meg rendesen angolul, arról rendszerint nem ő tehet. Ha viszont felnőttként vág neki, és kudarcot vall, azért ne mást, hanem önmagát hibáztassa. Mert nem volt elég ideje, odaszánása, kitartása. Mert valljuk be: az emberek nagy része nem magáért a nyelv szeretetéért tanul angolul, hanem azért, mert szüksége van rá. Márpedig a külső kényszer sokkal kevesebbet ér a belső eltökéltségnél.

Mi az utazás szerepe a nyelvtanulásban? Aki angolul akar tanulni, utazzon minél többet? Nem véletlen, hogy pont neked tesszük föl ezt a kérdést, mert – ha jól tudjuk – közel száz országban megfordultál.

Hát persze, nincs jobb dolog az utazgatásnál. Ennek van talán a legnagyobb motivációs ereje. Hiszen külföldön nincs mese, muszáj angolul megszólalnunk, kézzel-lábbal nem sokra megyünk. A legjobb persze, ha angol nyelvterületet veszünk célba, de ma már bárhol a világon elboldogulunk az angollal.

De mondd, miért van az, hogy az európai rangsorban hátul kullogunk az idegen nyelveket beszélők számarányát tekintve? Nem kéne nagyobb súlyt fektetnünk a nyelvhelyességre, a nyelvtan sulykolására?

Hisz épp ez a fő baj! Hogy a nyelvtant sulykolják, és ha valami hibát vétek, akkor a tanár nyomban kijavít, ahelyett hogy hagyná, hogy végigmondjam.

Jó, jó, de mi van akkor, ha valaki folyamatosan beszél ugyan, ám közben hibát hibára halmoz?

Na és? A lényeg az, hogy értik-e, amit mond, célba ért-e az üzenete. Vagyis, hogy tud-e kommunikálni. Ha állandóan félbeszakítják a nyelvórán, és nem a mondanivalójára figyelnek, hanem a hibáira, akkor a maradék önbizalma is elpárolog, megkukul. Ki ne tudná, milyen kín idegen nyelven megszólalni? Az ember csak makog, sokkal butábbnak érzi magát, mint amilyen valójában. És akkor jön a tanár, aki folytonosan az orrunkra koppint.

Tehát fölösleges a nyelvtanozás?

Azt nem mondtam. A grammatika a nyelv kötőeleme. Szükség van rá, de a nyelvtan nem több mint a kommunikatív tudás egyik eszköze. Érdekes egyébként, hogy a tanárok kevesebb figyelmet szoktak fordítani a szókincsre, mint a nyelvtanra.

Az imént azt mondtad, konzervatív angoltanárod volt. Most mégis a konzervatív nyelvoktatást szapulod.

Nem szapulom, de bizonyos dolgok fölött nem bírok szemet hunyni. Ott van például az internet. Ma jószerivel úgy tanítjuk az angol nyelvet – mint ahogy a többi tantárgyat is –, mintha nem léteznének korunk vívmányai. A gyerekeknek tilos óra közben a ketyeréjükkel babrálni.

Éppen eleget számítógépeznek otthon – nem gondolod?

Nem az a baj, hogy számítógépeznek, hanem az, hogy nem a saját épülésükre fordítják mindazt, amit az információs technológia nyújtani képes. Szerintem pont azt kéne a nyelvórákon gyakorolni, hogy hogyan lehet a modern eszközöket bevonni a tanulásba. Ideje volna közelebb férkőznünk a gyerekek világához, ami – tetszik, nem tetszik – a „gépezés” körül forog. Ennél szerintem nincs jobb motivációs eszköz a tanár kezében. Arról nem beszélve, hogy az internetezés természetes nyelve az angol.

Tény és való, hogy az internet tág teret biztosít arra, hogy igazi angolt halljunk.    

És nem igazit is. Merthogy mi, nem angol anyanyelvűek is ilyen-olyan kiejtéssel ugyan, ám mégis megértetjük magunkat. Egyébként nem árt tudni, hogy az angol nyelvű interakciók zöme ma már a nem angol anyanyelvű beszélők között zajlik.

De ugye nem azt akarod ezzel mondani, hogy mondjuk a franciák angolját érdemesebb utánoznunk, mint a britekét? Vagy az amerikaiakét?

Meg az ausztrálokét és indiaiakét.

Az ausztrált még csak értem, de komolyan mondod, hogy az indiai angolt kéne tanítanunk?

Csak mint lehetőséget említem. Az indiai angol ugyanis semmivel sem rosszabb, mint – teszem azt – a brit angol.

Csuda tudja … Az anyanyelvű tanárokat általában jobbnak, értékesebbnek tartják a nem anyanyelvűeknél. Te viszont könyvet is írtál, amiben cáfolod ezt a hiedelmet.

Jól mondod: hiedelmet. Mert igaz ugyan, hogy az anyanyelvű tanár jobban tud angolul, mint például én, viszont jó pár dologban gyöngébben teljesít.

Például miben?

Például abban, hogy én bármit meg tudok magyarázni magyarul, hiszen a gyerekekkel, nyelvtanulókkal közös anyanyelvet beszélek.

Ez meglep. Mi még úgy tanultuk, hogy az angolórán tilos magyarul megszólalni.

Ugyan miért kellene mondjuk egy bonyolult fogalmat angolul magyarázgatnom, ha egyszer a másodperc tört része alatt megadhatom a jelentését magyarul? Továbbmegyek. A nem anyanyelvű sokkal többet tud arról, hogyan lehet magas szintű nyelvtudás birtokába jutni, mint az, aki nem tanulta, hanem az anyatejjel szívta magába az angolt. És még sorolhatnám.

Akkor az anyanyelvű tanárokra nincs is szükség?

Szó sincs róla. A szerencsés diáknak mindkét fajtából kijut. Mindenkitől lehet tanulni, ha nem is feltétlenül ugyanazt.

Végül egy utolsó kérdés. Milyen szerepe lehet a humornak a nyelvtanulásban? Tudjuk, erről is írtál könyvet.

A humor erősíti a tanulási motivációt, oldja a feszültséget, fejleszti a kreatív gondolkodást, közelebb hozza egymáshoz a diákokat, kulturális ismereteket hordoz – hogy csak néhány előnyét soroljam fel. Elég az hozzá, a humornak legalább akkora szerepe van a nyelvtanulásban, mint amekkora az életben. Csak a közhelyet tudom idézni: „Humor nélkül lehet élni, csak nem érdemes.”

Az interjút készítette Dezsényi István és Salánki Ágnes. 

Tetszett a lecke? Oszd meg barátaiddal is!
Hozzászólások
comments powered by Disqus
A címlapról
2017 decemberi szám
Szalai Nóri | 2017. Nov 26.

MEGJELENT A MAGAZIN 2017 DECEMBERI SZÁMA!

Már kapható a nyomtatott 5 Perc Angol Magazin 2017 decemberi száma! Keresd az újságárusoknál, hiper-...
Mindenféle
Szalai Nóri | 2017. Nov 04.

5 PERC ANGOL karneváli workshop Szicíliában Nórival

A nagy sikerű őszi, nyaralással és körutazással egybekötött szicíliai angoltanfolyam után most itt a karneváli...
News Of The World
Dezsényi I. - Salánki Á. | 2017. Oct 26.

Étkezés Erzsébet királynő módra - Első kézből a királyi főszakácstól

Vajon mit eszik minden angolok királynője és Fülöp herceg? Azt, amit más földi halandó, vagy...
Kérdés küldése