szicília

5 PERC ANGOL TÁBOR felnőtteknek – 2026. március

Utónyaralással egybekötött angol élménytanfolyam Szalai Nórinál Szicíliában. Gyere és angolozzunk egész nap!

Vége lett az utolsó 2025-ös 5 Perc Angol “tábornak” a héten, de már lehet jelentkezni az 2026-os első, tavaszi, bentlakásos angol élménytanfolyamra (igaz, már ez is félig betelt)! 

Nagyon fontos, hogy a programban NINCS benne a SZÁLLÁS és az IDEUTAZÁS és VISSZAUTAZÁS sem, ezt nektek kell megszerveznetek, de természetesen minden információval a segítségetekre leszek.

A program 2026. március 15-én indul és március 22-én lesz vége. 

Várok szeretettel mindenkit, aki legalább erős újrakezdő/gyenge középhaladó szinten van (tudja nagyjából a Present Simple, Present Continuous, Past Simple, Past Continuous, Future Simple igeidőket – LEVEL1-2-t elvégezte vagy addig el fogja : ) – Ez a minimum szint, aki felette van, az is persze bátran jöhet!

Jöhetnek kísérők is, akik, ha a tantermi órákon nem akarnak részt venni, akkor is ki kell tölteniük a jelentkezési lapot, és azt megjelölni, hogy nem szeretnének részt venni a tantermi órákon.

2024-ben három ilyen programunk is volt, 2025-ben már a három telházas turnus is lezajlott, így már “begyakoroltunk” mindent! 

Nézd meg a képgalériát a legutóbbi, szeptember eleji túráról! 

Maximum 12 fős csoportban fogtok tanulni velem a tantermi órákon (kísérők nélkül – de a programokon a kísérőkkel is számolni kell), és a 7 nap alatt nagyjából 50 angolóránk lesz (külső helyszínen és tanteremben).
– A közlekedést és a transzfereket tömegközlekedési eszközökkel fogjuk megoldani, ez sokkal nagyobb szabadságot biztosít, és lényegesen kevesebb pénzbe is kerül (viszont meg kell venni most előre már a jegyeket, nehogy ne legyen, amikor kell és arra a járatra, amire kell). Ugyanez vonatkozik a szállásokra is.
–  4 nap Ragusa és 3 nap Catania lesz a program rengeteg kirándulással, élménnyel és gyakorlással. 
–  Az utolsó nap is Cataniában lesz, így nem kell hajnali 4-kor elindulni a reptérre : )

A REPJEGYEKET ÉS A SZÁLLÁST CSAK AKKOR FOGLALJÁTOK LE, HA VISSZAIGAZOLTAM A RÉSZVÉTELETEKET!

Program (változhat időjárás függvényében)

  1. nap: érkezés, ebéd önállóan, szieszta, délután tantermi óra majd séta a városban (angolozással)
  2. nap: 9:00-12:30 – Ragusa Ibla – városnézés és közben tanóra, gyakorlás, délután tantermi óra
  3. nap: 8:15-13:45 Modica városnézés közben tanóra, csokimúzeum, csokikóstolás, délután tantermi óra
  4. nap: Punta Secca/Marina di Ragusa – tengerpartozás és tanóra a tengerparton
  5. nap: Siracusa – városnézés, tanulás 
  6. nap: Catania halpiac, Teatro Greco-Romano
  7. nap: Catania Villa Bellini, Teatro Bellini, Cattedrale, városnézés, tanóra közben
  8. nap: hazaindulás 

Az utazások és a transzferek tömegközlekedési eszközökkel (távolsági busz, helyi busz, vonat, rövid utakra taxi, kisbusz) történnek.

Tanfolyam (tantermi és külső helyszínen tartott tanórák – belépőjegyekkel együtt, programok, transzferek): 395.000 HUF+ÁFA 
Részvétel tantermi tanórák nélkül (belépőjegyekkel, programokkal és transzferekkel): 175.000 HUF + ÁFA
EARLY BIRD AKCIÓ – 2025. OKTÓBER 12-ig 20% kedvezmény! 

JELENTKEZÉSI LAP – Kérjük, hogy csak akkor töltsd ki (kísérők is külön), ha 100%, hogy jössz, és számolhatunk veled!


Repjegy: Ryanair, nagyjából 37.000 Ft-tól oda-vissza (bőrönd nélkül).
Szállást Ragusában nagyjából 300 EUR/5 nap/2 fő áron lehet találni már, míg Cataniában 2 éjszaka 2 főre már 150 EUR áron is elérhető – természetesen szállástól függően, de segítünk a választásban és a foglalásban is. 

A jegyeket addig NE vegyétek meg, szállásokat ne foglaljátok le, amíg össze nem áll biztosan a csoport.

Természetesen mind Ragusában, mind Cataniában lehet máshol is megszállni, a lényeg, hogy:
– Ragusában a Piazza Libertá-hoz sétatávolságra legyen
– Cataniában a Piazza Duomo-hoz sétatávolságra legy

Verified by ExactMetrics