LÖVÖK, MINT A VADNYUGATI HŐSÖK: Interjúnk Lackfi Jánossal

LÖVÖK, MINT A VADNYUGATI HŐSÖK: Interjúnk Lackfi Jánossal

Facebook Tweet

Lackfi János író, költő és műfordító. Mesterien bánik és játszik az anyanyelvével, és a szinte anyanyelvi szinten beszélt franciával is. De angolul vajon mennyire tud, és mire is jó az angol nyelvtudás, még akkor is, ha nem tökéletes? 

Kell-e tudni angolul, ha az ember más nyelvet már jól beszél? A kommunikáció a lényegesebb vagy a nyelvtanilag tökéletes mondatok? Ezekről a kérdésekről és még sok másról is beszélgetett Salánki Ágnes és Dezsényi István a költővel.

Magyar-francia szakon végzett az egyetemen. Milyen a kapcsolata a nyelvtanulással és az idegen nyelvekkel?

Tizenhét évig tanítottam a Pázmány Francia Tanszékén francia irodalmat franciául, fordítottam harmincöt könyvet, és rengeteg író-olvasó találkozón, fesztiválon léptem fel ezen a nyelvterületen. A Kaláka együttessel is turnéztunk, franciául kommentáltam a koncertjüket. Úgyhogy ez a nyelv nekem nagyon otthonos, írtam rajta gyerekvers-kötetet, és fordítottam magyar költőket franciára. Mikor fél évig Brüsszelben éltünk ösztöndíjjal, még az is megkísértett, hogy franciául írjak. Egy spanyol zongorista ismerős például szerelmes verset rendelt, amellyel visszahódíthatja kedvesét. Megírtam ezt is, pár más szöveget is. Elküldtem egy francia költőnek, aki ismerte magyarból fordított verseimet. Visszaírt nagyon kedvesen: „Írjon inkább a saját nyelvén." Pedig magyarul egy szót sem értett...

Szeretett és szeret-e nyelveket tanulni? Könnyen tanulja őket? Mi az, ami leginkább segít a nyelvtanulásban?

Szívesen bolondozok a legkülönfélébb nyelvekből elsajátított foszlányokkal, de tudni igazán csak a franciát tudom. Oroszul nyolc évig tanultam, elég jól is ment, de jött a rendszerváltás meg egy szoborszerű, álmatag orosztanárnő az ELTÉ-n. Gyönyörű hölgy volt, de olyan izzó, mint egy jégszobor. Belém is fagyott az orosz egy életre. Mikor Moszkvában jártam, folyton szembepörögtek a régről ismerős szavak, de már nem tudtam feleleveníteni a jelentésüket. Németül egy fél évig tanultam általánosban, szerettem is, csak sajnos suli után volt, és dönthettem: vagy focizni megyek a fiúkkal a Nagyrétre, vagy németezek. Vajon melyiket választottam? De azért nagyon tetszik az a szó, hogy: Zusammenfassung. Latinul meg kötelező volt tanulni az egyetemen, de inkább a Kocsma Tanszéket kerestük fel, ahol folyékonyan megtanultunk inni. Aztán átkúsztam valahogy a vizsgán.

Az angolt mennyire szereti? Mit szeret és mit nem kedvel benne?

Vadul kommunikálok angolul, mert ez az új világnyelv, de rettentő kezdetlegesen, nulla nyelvtannal. Ellenben az Észt Állami Televíziónak és egy kanadai rádiónak is adtam már írói interjút a "basic English-nél" sokkal basic-ebb tudásommal. Nagyon utálom, hogy legyilkolok egy nyelvet, de még jobban utálnám, ha csak ülnék némán. Egyszer nekiugrom. Irtó érdekes amúgy egy ennyi változatban létező nyelvet látni. Egy indiai humorista, mikor megkérdezték, ugyan merrefelé született, hogy ilyen érdekesen beszéli az angolt, így felelt: egy olyan országban, ahol félmilliárd ember kérdezné öntől ugyanezt...

Mi az, amit a nyelvtudásának köszönhet?

Családi megélhetésünk alapja sokáig az egyetemi, francia tanszéki fizetésem volt. Ezt egészítették ki a fordítói munkák. A franciának köszönhetem, hogy van jegygyűrűnk, mert az esküvőnk előtti nyáron mezőgazdasági munkán kerestem meg az árát Belgiumban: borsót arattunk traktorral, s én a nyelvtudásom miatt kerültem a csapatba. Nagy érzés volt Montrealban Kreatív Írás műhelyt tartani fiataloknak, Nizzában a magyar költészetről előadni egy nyugdíjasklubban, fesztiválokon felolvasni Dijonban, Strasbourgban, Luxemburgban, Brüsszelben. Vagy éppen az algériai televízió reggeli műsorában beszélgetni életről, irodalomról. Vagy akár kínai, indonéz, szlovén, holland, mexikói verseket fordítani az eredeti és francia vagy angol verzió alapján. Ráérezni a nyelvek között megbúvó jelentésekre, csendekre. A nyelvtudás mindenképpen kitágítja a világot.

Mikor érezte nagyon a hiányát a nyelvtudásnak?

Nemzetközi költőtalálkozókon sok szimpatikus kollégával futottam már össze, és gyakorta jutott eszembe, milyen jó lenne mélyebbre menni a beszélgetésekben. Mindamellett adódott jó pár „nyelven túli" pillanat. Egy török költővel például pompásan kiolvastuk egymás szeméből a magyar és török mélabút, pedig az ő angolsága még az enyémet is alulmúlta. Jó volt Szlovéniában egy görög költőnővel az ő remek verseit fordítani angolon keresztül, kézzel-lábbal magyarázkodva.

A TELJES INTERJÚT A 2019 ÁPRIISI SZÁMUNKBAN TALÁLOD MEG! 

Címkék:
    nincsenek címkék
Tetszett a lecke? Oszd meg barátaiddal is!
Kapcsolódó anyagok