A budapesti úszó Európa-Bajnokságon a hétvégéig 10 érmet sikerült a magyar úszóknak begyűjteniük.
Címke: 5pa
Nem igazán látni ablakokat az élelmiszerboltok többségében, aminek az okát a következő rövid cikkben tudhatjátok meg.
65 éves korában elhunyt a világhírű magyar játékvezető, rá emlékezünk.
20 éve, május 17-én, történt a Friends – Jóbarátok – sorozatban a váratlan fordulat, mely még a forgatókönyv írókat is meglepte. Erről olvashattok a következő cikkben.
Amikor végre sikerül megnyerni a főnyereményt – ‘hit the jackpot’ – de a szelvény a nadrágzsebben marad és a mosás túl hatékonyra sikeredik, az az érzés… Erről szól a következő rövid cikk.
A május már az esküvők időszakának kezdete, de ehhez a lánykérésen át vezet az út. A romantikusabbak féltérdre ereszkednek és úgy kérik meg szerelmük kezét. De mit is jelent és honnan ered ez a gesztus? Erről szól ez a kis cikk.
Ahogy melegszik az idő, úgy pakoljuk el a téli holmikat is, így a kabátokat és a dzsekiket is. Néhányan szinonimaként használjuk magyarul is ezt a két szót, pedig van közöttük különbség. Erről szól a következő rövid cikk.
Május 12-én startol Siófokról a 42. magyar kerékpáros körverseny, mely 5 napon át tartja majd izgalomban Magyarországot, valamint a versenyzők és a közvetítések segítségével a világ nagy részét is.
A cikk 10 érdekes és kevésbé ismert tényt tár fel nekünk Tom Hanks-ről. A videóban pedig megtapasztalhatjuk azt a sokszínűséget, amit annyira kedvelünk Tom Hanks-ben.
Az Airplane! egy 1980-as amerikai filmvígjáték – melyet Jim Abrahams, David és Jerry Zucker rendeztek a Paramount Pictures égisze alatt – a katasztrófafilmek, főleg az Airport filmek paródiája. A filmről és szereplőiről olvashattok érdekességeket a következő cikkben.

