Szia,
Ma egy rendhagyó leckével jelentkezem. Készítettünk egy interjút Dezsényi Istvánnal és Salánki Ágnessel, az ORIGO nyelvvizsgaközpont munkatársaival azokról a tévhitekről amelyek a „Rigó utcai” nyelvvizsgát övezik, sőt még néhány nagyon hasznos tippet is adnak nektek ahhoz, hogy sikeres nyelvvizsgát tudjatok tenni!
Az interjú bővebb változatát további hasznos és praktikus információkkal a tegnap megjelent nyomtatott 5 Perc Angol Magazin júniusi számában olvashatod el.
A magazinba (tartalomjegyzékkel és képes ízelítővel) itt kukkanthatsz bele: 5 PERC ANGOL JÚNIUSI SZÁM
Jó tanulást és kellemes hétvégét kívánok!
MAI LECKE
A SIKERES NYELVVIZSGA TITKAI
Dezsényi István és Salánki Ágnes, az ORIGO Vizsgaközpont munkatársai beavatnak minket néhány kulisszatitokba, és lerántják a leplet egy-két hiedelemről és legendáról is az egykori „Rigó utcai” nyelvvizsgával kapcsolatban.
Az ORIGO nyelvvizsgával kapcsolatban évtizedek óta fennáll az a tévhit, hogy szinte lehetetlen átmenni elsőre, és a vizsgáztatók direkt a hibákra vadásznak. Önök szerint miért alakult ki ez a széles körben elterjedt vélemény?
Ezek az előítéletek még azokra az időkre, a kilencvenes évekre nyúlnak vissza, amikor a „Rigó utcának” „monopóliuma” volt, és jóval nehezebb volt sikeres vizsgát tenni nálunk. Mivel a vizsgákon pontszámokat adunk és nem szöveges értékelést, és általában informálisan sincs lehetőség – sajnos – arra, hogy elmagyarázzuk, miért is bukott meg valaki, ezért a vizsgázók valahogy megpróbálják megmagyarázni a kudarcot, és persze nem feltétlenül csak magukban keresik a hibát. Direkt a hibákra már akkoriban sem vadásztunk, viszont valóban magasabban volt a léc.
Önök milyen „mendemondákkal” találkoznak munkájuk során?
Mi is sokszor hallottuk, hogy a „Rigó utca” milyen szigorú, milyen merev és milyen élettelen. Hosszú évek óta folyamatosan dolgozunk azon, hogy a vizsgánk minél inkább „vizsgázóbarát” legyen, és sokan számoltak be már arról, hogy mennyire kellemesen csalódtak, amikor a velünk kapcsolatban hallott közhelyekkel szemben a vizsga során pozitív élményekben volt részük. Alapvető filozófiánk egyáltalán nem az, hogy arra összpontosítsunk, mit nem tud a vizsgázó, hanem az, hogy minél kedvezőbb feltételeket teremtsünk ahhoz, hogy meg tudja mutatni azt, amit tud.
Aki vizsgáztat, általában szereti azt, amit csinál, és ahogy normális esetben egy tanár sem akkor elégedett és érzi jól magát, ha sikerült zavarba hoznia a tanítványát és bebizonyítania, hogy nem tud eleget, vizsgáztatóként is akkor érzi magát sikeresnek az ember, ha mindenkiből sikerül kihoznia a lehető legtöbbet. A vizsgázó kudarcát kicsit a saját kudarcunknak is érezzük, és egyáltalán nem örülünk neki.
Az utolsó rémhír az volt, hogy a legutóbbi változásoknak köszönhetően immár mínusz pontokat is lehet szerezni a rossz válaszokért. Mi igaz ebből?
Nem igazán találjuk ennek a rémhírnek a forrását, sőt nem is igazán értjük azt. A szövegértési feladatainkkal kapcsolatban kifejezetten hangsúlyozzuk, hogy bátran lehet próbálkozni a válaszadás során, „nincs mit veszíteni”, mert a helyes válaszokat pontozzuk, a rossz válaszokért, információkért pedig sosem vonunk le pontot. A magyarra fordításnál ugyanez a helyzet, a lényegében jól lefordított egységekre pontot adunk, a félrefordításra pedig nem jár pont, levonás nincs. Áprilistól angolra fordítás már nem szerepel a vizsgán, de ott is hasonlóan jártunk el. Ennek a feladatnak a megszüntetése azt a másik gyakori állítást is némileg kétségbe vonja, hogy nálunk „kiemelten kell foglalkozni a nyelvtannal”. A fogalmazás illetve a szóbeli teljesítmény értékelésénél is a kommunikációt kb. 50%-ban, míg a nyelvhelyességet kb.20-25%-ban vesszük figyelembe.
Ha van nyelvvizsgám, tudok egy nyelvet? A sikeres nyelvvizsga minden esetben gyakorlatban is használható tudást feltételez?
Valamit mindenképpen kell tudni ahhoz, hogy egy vizsgahelyzetben valaki megállja a helyét, viszont ez a valami azért középfokon nem olyan sok, sőt még felsőfokon sem az, afölött, az Európai Keretrendszer C1 szintje fölött, még van egy C2 szint is, ami még mindig nem az anyanyelvi tudás. Ráadásul a gyakorlati életben olyan kihívások is vannak, például gyorsan, erős akcentussal, sajátságos nyelvhasználattal beszélő anyanyelvűek, amik egy vizsgán nem fordulnak elő.
Valaki hibásan, de beszéli és használja a nyelvet aktívan, más pedig hibátlan írásbelivel a háta mögött meg sem tud szólalni. Erről mi a véleményük? Miért van annyi ember, aki rendelkezik nyelvvizsgával és mégsem meri használni a nyelvet „élesben”?
Sokszor azért, mert a nyelv csak egy „tantárgy” a számukra, és nincsenek felkészülve arra, hogy az osztálytermen kívüli valódi élethelyzetekben is használják. Van, aki így is jól megtanul kommunikálni – általában azok, akiknek az átlagosnál jobb a nyelvérzékük. A többieknek viszont fontos lehet az anyanyelvi környezet vagy társaság, de legalábbis egy jó magántanár. Gyakran a túl erős kontroll is baj, a félelem, hogy „hogy is kell ezt helyesen mondani, jaj, nehogy elrontsam”. A sikerélmény az igazi kommunikáció során jó gyógyír tud lenni erre.
Valójában mit néz egy nyelvvizsgáztató a javítás és értékelés során? Melyek a legfontosabb szempontok, amelyek alapján értékelik a szóbeli és az írásbeli vizsgafeladatokat?
Az írásbelin a szövegértési és a fordítási feladatoknál azt, hogy megértette-e a vizsgázó a szöveget, és ha nem is pontos a válasz vagy a fordítás, akkor ennek az-e az oka, hogy félreértette az információt, vagy csak az, hogy nem sikerült igazán szerencsésen megfogalmaznia magyarul – az előbbit tekintjük csak hibának. Javítói értekezlet, anyanyelvi lektor, részletes javítókulcs, kettős értékelés van, így sikerül elég egységessé, megbízhatóvá tenni a javítást.
A szóbelin pedig azt, hogy mi az, amit a vizsgázó tud, és nem azt, hogy mit nem. Tisztában vagyunk vele, hogy egy vizsgahelyzetben, amit a többség azért stresszhelyzetként él át, az ember hajlamos elfelejteni, összekeverni, elrontani olyan dolgokat, amit különben tud. Nem a hibákat jegyezgetjük magunkban, hanem azt, hogy mi az, amit pozitívumként sikerül megmutatnia a vizsgázónak a nyelvtudásából.
A vizsga első részében, az interjúban. igyekszünk lehetőséget biztosítani a vizsgázóknak arra, hogy szabadon beszélhessenek magukról, az őket érintő, általuk érdekesnek tartott kérdésekről, olyan dolgokról, amikről szeretnek, szeretnének beszélni. Erre jól fel lehet készülni és érdemes akár kívülről is megtanulni mondatokat. Nyilván a vizsga nem állhat abból, hogy valaki egy betanult szöveget monológként előad, de sokat segít a vizsgázónak ha van valami alap, amire támaszkodhat, amire alapozva könnyebb improvizálni. Ez igaz a második részre is, amikor egy témáról kell beszélni kép alapján, ezekre a témákra is érdemes előre felkészülni, például úgy, hogy ha az utazás a téma, akkor a vizsgázó tudjon beszélni egy utazásáról, ha a filmek, egy kedvenc filmjéről, ha az étkezés, akkor pedig egy kedvenc ételéről.
Más vizsgáktól eltérően nem írjuk elő a vizsgáztatóknak, hogy mit kérdezzenek, és azt sem, hogy rezzenéstelen arccal kommunikáljanak, hanem igyekszünk empátiával olyan oldott légkört teremteni, amelyben a vizsgázó szabadon, természetesen kommunikálhat. Vizsgáztatóink általában mosolygósan, kedvesen, jó humorérzékkel igyekeznek vizsgáztatni, a szabad, természetes kommunikáció után a vizsgázók általában megkönnyebbülten, felszabadultan és mosolyogva távoznak a vizsgáról, még akkor is, ha nem minden ment tökéletesen.
Milyen tanácsot tudnának adni a szóbeli és az írásbeli vizsgára való felkészüléshez?Mivel és hogyan tud a vizsgázó a legjobban felkészülni az egyes vizsgarészekre?
A honlapunkon (www.itk.hu) erre rengeteg gyakorlati tanácsot adunk („Ötletek a sikeres nyelvvizsgához”), az egyes vizsgarészekre is lebontva, aki érdeklődik a vizsgánk iránt, annak feltétlenül érdemes azt elolvasni.
A sikeres nyelvvizsga után hogyan tudja életben tartani leghatékonyabban a tudását az ember?
Ennek számtalan módja van, például ha olvassa ezt a magazint! Persze általában nem is a passzív készségek karbantartásával van gond, olvasni, filmeket nézni mindenki tud, de ahhoz, hogy az aktív beszéd- és íráskészség se rozsdásodjon be, ahhoz bizony találni kell valakit, akivel angolul lehet beszélni vagy legalább írásban kommunikálni.
