Water For the Elephants?
Napjainkban annyi szó esik már a bolygónk megmentéséről és az összes élőlény jogainak védelméről, hogy sokan közülünk kezdtük azt hinni, hogy a körülöttünk és mellettünk élő állatok jóléte egyre biztosabb kezekben van.
Ez a 21. század, nyugtatjuk magunkat, és azt gondoljuk, hogy, még ha léteznek is az állatok bántalmazásáról szóló borzasztó esetek, ez a modernkor, amelyben egyre több ember harcol aktívan kínzásuk ellen. Törvények és társaságok biztosítják védelmüket.
Sajnálattal kell közölnöm, hogy a szomorú valóság egészen másmilyen képet mutat.
Az emberek még mindig borzasztó szenvedéseket okoznak azon állatoknak, amelyeket, mellesleg, ők, avagy mi használunk ki a legjobban; szórakoztatásra, munkára, védelemre, megnyugvásra és, hogy segítsenek az élet számos területén, hogy szolgáljanak minket.
Mint kiderült, még egy sztártól nyüzsgő hollywoodi film, a ’Water for Elephants’ is csupán egy másik szívszorító példája annak, hogy mennyire naivak voltunk azt gondolván, hogy manapság emberségesen bánunk az állatokkal, különösen a mi együtt érző nyugati társadalmunkban.
Az idén áprilisban megjelenő film egy nemzetközileg elismert regény alapján készült és egy öregember, Jacob emlékeiről szól; tapasztalatairól egy Nagy Válság-kori cirkuszban, ahol szemtanúja emberek és állatok brutális bánásmódjának.
Miközben nézik ezt a történelmi romantikus filmet, az emberek látni fogják a cirkuszi és szórakoztatóipari állatok által elszenvedett sok borzalmat és elgondolkodnak majd azon, hogy milyen szomorú helyzetben „voltak valaha”, és hogy mennyivel jobb ma minden.
Valójában, semmi sem oly szomorú, mint a jelen helyzet. Hiszen, nem valóban rettenetes, olyasmi, amit inkább nem is hinnénk el, hogy pont egy az elefántok védelmét propagáló film igazából döbbenetes állatkínzásokért is felelős?
A film sztárját, Tai-t, a Rosie-t játszó elefántot idomárai elektromos sokkokkal és más módon kínozták, tárta fel egy nemrégiben előkerült felvétel. Míg a film hőse Rosie-t megmenti fájdalmas sorsától a könnyáztatta happy end-ben, ugyanez nem mondható el a hús vér elefántról a színfalak mögött.
Az ADI (Animal Defenders International) által bemutatott felvételen látható, hogy hogyan bántalmazzák a Have Trunk Will Travel cég idomárai Tai-t és más elefántokat.
Az elefántokat kampós botokkal verik – többek között egy bébi elefántot is. Ezenkívül, az is látszik a videón, hogy az elefántokat áramütéssel is kínozzák, ők fájdalmukban visítanak.
Érdekes módon, a 20th Century Fox még nem reagált arra a feltételezésre, hogy a filmjük valójában az állatok kínzását támogatta, ahelyett, hogy ellene szólaljon föl. Nem is csoda. A kérdéses felvétel egyértelmű bizonyítéka annak, ahogyan Tai kiáltásai is, hogy még mindig irtó nagy baj van az állatok bolygóján. Különösen akkor, ha még a naiv mozilátogatókat is megvezetik, tömérdek pénzt csalva ki belőlük miközben az állatok kegyetlen bánásmódja ellen szószoló szlogenek által megvakítva pont ennek fenntartását pénzelik.
Tehát, a következő alkalommal, amikor jegyeket veszel a cirkuszba, az állatkertbe vagy olyan filmet nézel, amelyben sok cuki állat szerepel, lehet, hogy nem ártana elgondolkodnod azon, hogy vajon ugyanolyan vidám és szórakoztatóak voltak-e ezek az állatok, amikor tanulták azt a sok menő trükköt, amit tudnak.
Az elefántok emlékeznek
Az elefántok csodálatos állatok, amelyek a történelem során végigkísérték az embereket. Használták őket munkára, mészárolták őket agyaraikért, fő cirkuszi és állatkerti látványosságként szerepeltek és nagyon rosszul bántak velük. Még ma is így van.
Pedig az elefántok elképesztően emberszerűek. Sós könnyeket hullajtanak fájdalmukban, és emlékezni tudnak. Kutatások kimutatták, hogy az elefántok felismerik a rokonaik csontjait, még hosszú idővel haláluk után is. Mindegyik elefánt klánnak bizonyos temetkezési helye is van, ahogyan nekünk embereknek, és haldokló társaikat odakísérik, hacsak nem ölik meg őket előtte.
Annak a ténye, hogy az elefántok emlékeznek egy késő 40-es években készült film, az ’Elephant Walk’ is illusztrálja. Megtörtént eseményről szól a film, egy brit koloniális villáról, amelyet egy hagyományos elefánt útra építenek Indiában. Az elefántok összezavarodnak, és dühösek lesznek, amikor eltorlaszolva találják útjukat és a villa személyzete minden évben meg kell, hogy védje a villát, amikor az elefántok megpróbálnak átvonulni rajta a szokásos migrációjuk során. Végül egy évben, az elefántok dühükben átviharzanak a villán, elpusztítják, sok lakóját megölik, visszaállítva az eredeti utat.
Néha arra vágyna az ember, hogy az elefántok ily módon állnának bosszút kínzóikon. Meglenne a fizikai erejük hozzá, és az emlékezésre való elképesztő képességük.
Még évtizednyi távollét után is emlékeznek egyénekre az emberi és saját fajukból. Tartós kapcsolatokat építenek ki és az emberekkel szoros barátságokat tudnak kötni.
Bárcsak felfognánk, mi emberek, hogy a barátaink kellene, hogy legyenek és nem áldozataink.
